Catenaccio habbal – Belgium–Olaszország: 0-2

  • - h. kovács -
  • 2016. június 14.

Kispálya

Amikor előre leírják őket, akkor nyernek tornát. Ilyenek ezek a taljánok.

Rossz előjel is lehetne, ha Buffon kapus már a meccs előtt mérgesen arról nyilatkozik: nem érdekli, hogy sokan úgy gondolják, ez minden idők leggyengébb olasz válogatottja. Megjegyeznénk, ezt már számos korábbi válogatottjukról is hallottuk, olyan is akadt közöttük, amelyik később ennek dacára világbajnok lett (minden idők egyik legszörnyűbb foci vb-jén), de ne firtassuk a múltat. Az olasz futball, a calcio ínyenc szerelmesei már hetek óta azon keseregnek, hogy Antonio Conte szövetségi kapitány miért nem hozta el Franciaországba Ruganit vagy Romagnolit (fiatal Juve- illetve Milan-hátvédek), vagy éppen az elképesztően dallamos nevű Gianluigi  Donnarummát, az A.C. Milan már 17 évesen is első számú kapusát, aki a kispadra biztosan odaférne, tanulni.

Szurkolók a meccs előtt

Szurkolók a meccs előtt

Fotó: MTI/EPA

A semleges, de a négy évvel ezelőtti EB-re még jól emlékező nézőnek nyilván egyetlen ember hiányzik: Mario Balotelli, az emberfeletti hérosz, aki egymaga semmisítette meg a német csapatot. Persze, tudjuk, a tartósan szopóágra került „Balo” az utóbbi két évben gyakorta bohócot csinált saját magából (no meg a nézőkből és azokból, akik labdarúgóként alkalmazzák), karrierjét pedig teljes lendülettel vitte vakvágányra. Egyre közelebb kerül ahhoz, hogy ő legyen az olasz futball Torghellébe oltott Bácsi Sanyija – ezzel persze egyáltalán nem állítjuk azt, hogy mondjuk tiltott drogokkal kereskedne. Miért is tenné: gazdag, az életben sikeres társasági emberről beszélünk, aki állítólag már nem is iszik.

A belgáknál csak a klasszis centerhalf Kompany hiányzik, amúgy övék most Európa egyik leginkább rettegett légiója; ha futballtudásuk nem volna elég, ott van Fellaini középpályás visszafogottan peroxidos mikrofonfrizurája, illetve Nainggolan (szintén fedezetféle) tetovált bikanyakával remekül harmonizáló hercig kakastaréja. Ehhez képest egy jó ideig csak nyüstölik egymást a tisztelt felek, de bő félórás fárasztás után Bonucci hátvéd a kezdőkörből halálosan pontosan passzol a kiugró Giaccherininek, s az apró, fürge középpályás egy tökéletes labdaátvétel után ellövi a labdát Courtois kapus hasa alatt. A második félidőben az olaszok nagyjából megfojtják a belga támadásokat, ha kell, taktikusan faultolnak és emellett remek, veszélyes kontrákat vezetnek: a nagy bravúrokat rendre a belga hálóőrnek kell bemutatnia. A végén azután sakk-matt szituációból egy remek kapáslövéssel le is zárják a meccset.

Pellè gólt lő

Pellè gólt lő

Fotó: MTI/EPA

Érdemes megjegyezni a gólszerző Graziano Pellé nevét: igazi erőcsatár, aki hosszú utat tett meg addig, hogy az első számú center legyen a Squadra Azzurrában. Hollandiában, ahol második nekifutásra, már 27 évesen, a Feyenoord játékosaként végre befutott (elvégre ott lett híres, nem otthon), a töméntelen gólja mellett alkalmankénti minősíthetetlen viselkedése (könyöklés, törlesztés, ezekből fakadó piros lapjai, plusz a szemtelen riporter leoltása) miatt híresült el. Azután Angliában, a Southamptonban, ahol továbbra is alapemberként rugdalja a gólokat, ráadásul megtanult fegyelmezettebben is viselkedni – még szép, elvégre nyáron lesz 31 éves. (Habár, most belegondolva, a konzekvensen bunkó focista útja egyenesen a filmiparba vezet, mint azt a szupersztár Vinnie Jones, vagy a nálánál sokkal nagyobb spíler Eric Cantona példája is mutatja).

Azért jó kis olasz csapat ez, az elődök példája nyomán eljuthatnak bármeddig, a belgákról meg inkább akkor beszélnénk, ha valami jót is tudunk róluk mondani.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.