Janisch Attila: Politikai öngól

  • Janisch Attila
  • 2016. június 19.

Kispálya

Azért drukkolnak a magyar válogatott kudarcának, hogy ebből tudjanak politikai tőkét kovácsolni, mert egyébként képtelenek érvényes és hatékony politikát csinálni.

"Neonáci futballünnep!" – posztolta egy ismert politikai mellékszereplő balról a facebook oldalán a tegnapi focimeccsre Marseille utcáin vonuló magyar focidrukkerekről készült videót kommentálva.

Hogyhogy neonáci?!

Hát már mindenki neonáci?!
Mindenki, aki a "Ria-ria-hungária!" és/vagy "Magyarország-e-ej-ó!" kiáltásokat skandálja egy Európa bajnoki meccsen? Ez már elég ahhoz, hogy a vonuló tömeget alkotó mintegy húsz-harmincezer szurkoló kiérdemelje a neonáci jelzőt?
Hogy lehet neonácinak nevezni egy ad hoc egybegyűlt csoportot, függetlenül attól, hogy személyenként kik ők valójában, mint gondolnak, egyébként mi iránt érdeklődnek, a kultúrának melyik ágát művelik, vagy szeretik, milyen egyszerű emberi értékekkel rendelkeznek stb.?
Már a Magyar Narancsban néhány napja publikált szövegemben is azt kérdeztem:

"Itt mindenki megőrült?"

De ezt sajnos már nem kérdezni kell, hanem tényként lehet megállapítani.
Valamiféle komplett, kollektív őrület kerít hatalmába egyre több embert az Orbán politikáját ellenzők oldalán, akik a saját elvakultságukban és politikai tehetetlenségükben mindent és mindenkit az ellenérzésük célpontjává tesznek, aki a magyar focicsapat Eb-részvételét illetően másképp viselkedik, másképp nyilatkozik, másképp gondolkodik, mint ők.
Harmincezer kurjongatva, de egyébként békésen vonuló drukkert, akik a magyar válogatott meccsére igyekeznek vagy egy eredményes meccs után ünnepelnek – válogatás nélkül (!) – neonácinak nevezni több mint beteg gondolat, ez valójában a magyar társadalmat végletesen megosztó orbáni politika visszatükröződése, és ennek a politikának – a társadalom egészére nézve – végzetesen negatív hatású folytatása a bal-lib oldalon.
Pontosan azt teszi mindenki, aki most a liberálisok és/vagy a baloldaliak közül válogatás nélkül neonácizza a drukkereket, amit Orbán szeretne, hogy tegyenek.
Orbánnak csak hátra kell dőlnie és ezekre a szélsőségesen negatív hangvételű megnyilvánulásokra mutatnia, hiszen sikerült "bérmunkába" adva – a ballib oldal egyes személyiségeivel – olyan mélyre ásatni azt a szakadékot, amely már így is kettészelte a társadalmat, amit aligha lehet már később betemetni.
Ezekkel a mentális kontrollvesztés riasztó tényét mutató megnyilvánulásokkal – amelyek egyébként a politikai érzék teljes hiányáról is tanúskodnak – csak elveszíteni lehet, nem egy focimeccset, de az Orbán ellen vívott a politika harcot mindenképpen.

Tombol a gyűlölet pro és kontra

És a gyűlölet csak gyűlöletet szül. És ez a mindenoldali gyűlölet betonozza hatalomba Orbánt a következő évtizedekre is akár.
Mindennek nem mond ellent az a tény sem, hogy Orbán milliárdos nagyságrendű közpénzzel finanszírozott focipolitikája alapvetően csak a saját alattomos politikai érdekeinek a szolgálatába állítva a "cirkuszt a népnek" elvet képviseli.
Az Eb-n elért eddigi foci-siker önmagában egyetlen lehetséges – Orbán politikai tetteit kritizáló (országos csalásait, lopásait, hazugságait látó és ezért őt magát személyében megvető) – baloldali szavazót sem fog Orbánhoz közelebb sodorni, nem lesz ettől még egyetlen józan gondolkodású ember sem megbocsátóbb az esztelen stadionépítésekkel, a kultúrarombolással, az oktatás lezüllesztésével, a társadalmi és politikai intoleranciával szemben. Téved, aki úgy gondolja, hogy néhány gól megváltoztathatja egy felnőtt ember erkölcsi és morális alapvetéseit, szemléletét.

false

 

Fotó: MTI-Illyés Tibor



Aki ettől fél, az a saját gyengeségét ismeri el

Az ilyen kijelentések nem Orbán kritikájául szolgálnak, hanem a saját politikai tehetetlenség beismerését hordozzák magukban.
Csak az fél egy gól hatásától, aki nagyjából tudja, ha nyilvánosan ezt beismerni nem is fogja, nem is akarja, hogy egyelőre képtelen megmozdítani a szavazókat. Holott lenne ez bőven akkora tömeg, amely szempillantás alatt a politika szemétdombjára söpörhetné Orbánt és társait, politikájának haszonlesőit. Csakhogy az elmúlt majd 25 évben a bal-lib politikusoknak "sikerült" szinte teljesen felszámolniuk, hiteltelenné tenniük – elsősorban a saját szavazóik körében – magukat. Azért már senki nem szavaz rájuk, hogy a kisebbik rosszat válassza.
Persze ettől még az ekképpen gondolkodó szavazópolgárok nem lesznek orbánisták, amiként nem lesznek neonácik sem (bár előbb-utóbb lehet, hogy valakitől ők is megkapják ezt a jelzőt), inkább csak gondolkodó emberek, akik nem akarnak többé látszat-változásokat, hanem

igazi politikai elkötelezettséget, igazi politikai hatékonyságot,

erre vonatkozó igazi programokat várnak, a mindezeket megvalósítani tudó politikus személyiségektől.
Lehet erre azt mondani, hogy a választók részéről ez passzív messiásvárás, de hibát hibával tetéz az, aki ismételten a választók passzivitásában, érdektelenségben keresi és találja a hibát.
A saját passzivitásukért nem azok az állampolgárok csak a felelősek, akik nem vonulnak az utcákra, hogy a kultúra rombolása, az oktatás tönkretétele, az ország egyre nyíltabb kirablása ellen tiltakozzanak. Az ő passzivitásokról – 2016-ban – azok a politikusok, politikába igyekvők tehetnek elsősorban, akik ezeket a focigyőzelemnél százmilliószor fontosabb elveket nem képesek hitelesen képviselni, ezeknek a nézeteknek nem képesek mozgósító erővel hangot adni, akik valójában – az elmúlt időszakban pedig különösképpen – nem csinálnak mást, mint éppen hogy semlegesítik ezeket az egyébként mozgósító erejű politikai tartalmakat és lejáratják a liberalizmust és a baloldaliságot.
Azok a ballib civilek, hangadók, publicisták, megmondó emberek pedig, akik most a neonáciznak, nos, éppen ezekkel a becsődölt, elkopott, hamissá vált, kártékonyan ténykedő bal-lib politikusokkal szembeni ellenérzésük miatt egyre passzívabbá váló (de még mindig baloldali és/vagy liberális) szavazók táborát erősítik és növelik, akik egyre meggyőződésesebben zárkóznak be a saját magánuniverzumukba, és egyre meggyőződésesebben vállalják fel a saját politikai inaktivitásukat.
Persze aztán majd két év múlva, az újabb választási vereség után lehet őket hibáztatni, neonácizni, lehet rájuk ujjal mutogatni, de eredményesebb lenne, ha ezek, a magukat hatékonynak gondoló politikai ártók alapos önvizsgálatot tartva elgondolkodnának azon, hogy mi is az ő szerepük abban a totális és katasztrofális társadalmi csődhelyzetben, amely Magyarországot jellemzi és létét, világát, a benne élők mindennapjait meghatározza 2016-ban.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.