Janisch Attila: Politikai öngól

  • Janisch Attila
  • 2016.06.19 12:06

Kispálya

Azért drukkolnak a magyar válogatott kudarcának, hogy ebből tudjanak politikai tőkét kovácsolni, mert egyébként képtelenek érvényes és hatékony politikát csinálni.

"Neonáci futballünnep!" – posztolta egy ismert politikai mellékszereplő balról a facebook oldalán a tegnapi focimeccsre Marseille utcáin vonuló magyar focidrukkerekről készült videót kommentálva.

Hogyhogy neonáci?!

Hát már mindenki neonáci?!
Mindenki, aki a "Ria-ria-hungária!" és/vagy "Magyarország-e-ej-ó!" kiáltásokat skandálja egy Európa bajnoki meccsen? Ez már elég ahhoz, hogy a vonuló tömeget alkotó mintegy húsz-harmincezer szurkoló kiérdemelje a neonáci jelzőt?
Hogy lehet neonácinak nevezni egy ad hoc egybegyűlt csoportot, függetlenül attól, hogy személyenként kik ők valójában, mint gondolnak, egyébként mi iránt érdeklődnek, a kultúrának melyik ágát művelik, vagy szeretik, milyen egyszerű emberi értékekkel rendelkeznek stb.?
Már a Magyar Narancsban néhány napja publikált szövegemben is azt kérdeztem:

"Itt mindenki megőrült?"

De ezt sajnos már nem kérdezni kell, hanem tényként lehet megállapítani.
Valamiféle komplett, kollektív őrület kerít hatalmába egyre több embert az Orbán politikáját ellenzők oldalán, akik a saját elvakultságukban és politikai tehetetlenségükben mindent és mindenkit az ellenérzésük célpontjává tesznek, aki a magyar focicsapat Eb-részvételét illetően másképp viselkedik, másképp nyilatkozik, másképp gondolkodik, mint ők.
Harmincezer kurjongatva, de egyébként békésen vonuló drukkert, akik a magyar válogatott meccsére igyekeznek vagy egy eredményes meccs után ünnepelnek – válogatás nélkül (!) – neonácinak nevezni több mint beteg gondolat, ez valójában a magyar társadalmat végletesen megosztó orbáni politika visszatükröződése, és ennek a politikának – a társadalom egészére nézve – végzetesen negatív hatású folytatása a bal-lib oldalon.
Pontosan azt teszi mindenki, aki most a liberálisok és/vagy a baloldaliak közül válogatás nélkül neonácizza a drukkereket, amit Orbán szeretne, hogy tegyenek.
Orbánnak csak hátra kell dőlnie és ezekre a szélsőségesen negatív hangvételű megnyilvánulásokra mutatnia, hiszen sikerült "bérmunkába" adva – a ballib oldal egyes személyiségeivel – olyan mélyre ásatni azt a szakadékot, amely már így is kettészelte a társadalmat, amit aligha lehet már később betemetni.
Ezekkel a mentális kontrollvesztés riasztó tényét mutató megnyilvánulásokkal – amelyek egyébként a politikai érzék teljes hiányáról is tanúskodnak – csak elveszíteni lehet, nem egy focimeccset, de az Orbán ellen vívott a politika harcot mindenképpen.

Tombol a gyűlölet pro és kontra

És a gyűlölet csak gyűlöletet szül. És ez a mindenoldali gyűlölet betonozza hatalomba Orbánt a következő évtizedekre is akár.
Mindennek nem mond ellent az a tény sem, hogy Orbán milliárdos nagyságrendű közpénzzel finanszírozott focipolitikája alapvetően csak a saját alattomos politikai érdekeinek a szolgálatába állítva a "cirkuszt a népnek" elvet képviseli.
Az Eb-n elért eddigi foci-siker önmagában egyetlen lehetséges – Orbán politikai tetteit kritizáló (országos csalásait, lopásait, hazugságait látó és ezért őt magát személyében megvető) – baloldali szavazót sem fog Orbánhoz közelebb sodorni, nem lesz ettől még egyetlen józan gondolkodású ember sem megbocsátóbb az esztelen stadionépítésekkel, a kultúrarombolással, az oktatás lezüllesztésével, a társadalmi és politikai intoleranciával szemben. Téved, aki úgy gondolja, hogy néhány gól megváltoztathatja egy felnőtt ember erkölcsi és morális alapvetéseit, szemléletét.

false

 

Fotó: MTI-Illyés Tibor



Aki ettől fél, az a saját gyengeségét ismeri el

Az ilyen kijelentések nem Orbán kritikájául szolgálnak, hanem a saját politikai tehetetlenség beismerését hordozzák magukban.
Csak az fél egy gól hatásától, aki nagyjából tudja, ha nyilvánosan ezt beismerni nem is fogja, nem is akarja, hogy egyelőre képtelen megmozdítani a szavazókat. Holott lenne ez bőven akkora tömeg, amely szempillantás alatt a politika szemétdombjára söpörhetné Orbánt és társait, politikájának haszonlesőit. Csakhogy az elmúlt majd 25 évben a bal-lib politikusoknak "sikerült" szinte teljesen felszámolniuk, hiteltelenné tenniük – elsősorban a saját szavazóik körében – magukat. Azért már senki nem szavaz rájuk, hogy a kisebbik rosszat válassza.
Persze ettől még az ekképpen gondolkodó szavazópolgárok nem lesznek orbánisták, amiként nem lesznek neonácik sem (bár előbb-utóbb lehet, hogy valakitől ők is megkapják ezt a jelzőt), inkább csak gondolkodó emberek, akik nem akarnak többé látszat-változásokat, hanem

igazi politikai elkötelezettséget, igazi politikai hatékonyságot,

erre vonatkozó igazi programokat várnak, a mindezeket megvalósítani tudó politikus személyiségektől.
Lehet erre azt mondani, hogy a választók részéről ez passzív messiásvárás, de hibát hibával tetéz az, aki ismételten a választók passzivitásában, érdektelenségben keresi és találja a hibát.
A saját passzivitásukért nem azok az állampolgárok csak a felelősek, akik nem vonulnak az utcákra, hogy a kultúra rombolása, az oktatás tönkretétele, az ország egyre nyíltabb kirablása ellen tiltakozzanak. Az ő passzivitásokról – 2016-ban – azok a politikusok, politikába igyekvők tehetnek elsősorban, akik ezeket a focigyőzelemnél százmilliószor fontosabb elveket nem képesek hitelesen képviselni, ezeknek a nézeteknek nem képesek mozgósító erővel hangot adni, akik valójában – az elmúlt időszakban pedig különösképpen – nem csinálnak mást, mint éppen hogy semlegesítik ezeket az egyébként mozgósító erejű politikai tartalmakat és lejáratják a liberalizmust és a baloldaliságot.
Azok a ballib civilek, hangadók, publicisták, megmondó emberek pedig, akik most a neonáciznak, nos, éppen ezekkel a becsődölt, elkopott, hamissá vált, kártékonyan ténykedő bal-lib politikusokkal szembeni ellenérzésük miatt egyre passzívabbá váló (de még mindig baloldali és/vagy liberális) szavazók táborát erősítik és növelik, akik egyre meggyőződésesebben zárkóznak be a saját magánuniverzumukba, és egyre meggyőződésesebben vállalják fel a saját politikai inaktivitásukat.
Persze aztán majd két év múlva, az újabb választási vereség után lehet őket hibáztatni, neonácizni, lehet rájuk ujjal mutogatni, de eredményesebb lenne, ha ezek, a magukat hatékonynak gondoló politikai ártók alapos önvizsgálatot tartva elgondolkodnának azon, hogy mi is az ő szerepük abban a totális és katasztrofális társadalmi csődhelyzetben, amely Magyarországot jellemzi és létét, világát, a benne élők mindennapjait meghatározza 2016-ban.

Neked ajánljuk

Velünk élő féltudás

  • Hernádi Elvira

Jó néhány éve már, hogy a Publius Hungaricus a féltudású magyar elit bűneit ecsetelte. Azóta felnőtt egy új generáció, az ország szellemi és politikai vezetése legalább az európai oktatás tisztes középmezőnyébe tartozó intézményekben kupálódhatott. 

Mielőtt eltűnik végleg

Alighanem két dolog jut eszébe mindenkinek a Roberto Baggio nevet hallva: az 1994-es vb-döntőben kihagyott legendás tizenegyes, illetve az élethosszig (tehát ma is) viselt, nem kevésbé legendás copf. Vagy lokni, varkocs, lófarok, akármi is lett légyen az a maestro tarkóján.

Kisujjgyak

  • - köves -

Ha meg kell csinálni a nagy melót, letudni az utolsó bulit, kirámolni a széfet, ami után nincsen több széf, csak a boldog öregkor Kansasben, Soderbergh a mi emberünk.

„Összeáll egy nagy egésszé”

  • Láng Dávid

A 10 éve alakult Verőköltő zenekar frontembere univerzális művész: szinte minden hangszeren játszik, festő szakon diplomázott, és húszéves sem volt, amikor a Magvető kiadta a verseskötetét.

Becsapódás

Az ünnepi vacsoráját elköltő pár, Helen (Lovas Rozi) és Danny (Lengyel Tamás) lakásá­ba berobban a csurom véres Liam (Molnár Áron), akiről hamar kiderül, hogy a feleség testvére.

Az együttélés lehetőségei

A hagyományosan kétévente megrendezett Velencei Építészeti Biennálé is megcsúszott a pandémia miatt, de május 22. óta a Giardini della Biennale parkját és az Arsenalét, azaz az egykori velencei hadihajógyár területét ismét építészek, művészek és látogatók lakják be, egészen november 21-ig.

Szervezett szervezetlenség

  • Áfra János

A kis méretű, mégis zavarba ejtően tartalmas, nehezen áttekinthető tárlat egy nemzetközi kiállítássorozat része, amely a Zürichi Egyetemen 2017 és 2020 között megvalósult kelet-európai performance-kutatás eredményeit hivatott bemutatni.

„Nem hezitált”

Szerb Antal éppen 120 éve született, és 80 éve, 1941-ben jelent meg eredetileg háromkötetes munkája, A világirodalom története. A mű friss, minden eddiginél precízebb kiadásának sajtó alá rendezőjével annak népszerűségéről, hányattatott sorsáról, 21. századi aktualitásáról beszélgettünk.

A szamuráj reggelije

  • Pálos György

Fúziós korban élünk, azon sem lepődünk meg, ha egy kisvárosi étterem étlapján kevert fogásokat találunk. Az más kérdés, hogy a leves, amely se nem vietnami, se nem olasz, nem túl finom, mert nincs karaktere.

Merre vannak?  

  • Schein Gábor

Apró ember éles gombszemekkel. A fején zabolázhatatlan göndör haj. Befogad, figyel, kérdez. Hatalmas vágy él benne, hogy a világban rend legyen, de a világban nincsen rend. Hogy érthető legyen és átlátható. De a világ ellenáll a megértési kísérleteknek, kitüremkedik a réseken, széttöri a kereteket. A világ sokszor homályos, sötét, és soha nem átlátható. Hát akkor legyen a vers az! Legalább a vers.