52/33. Raymond Chandler

KOmplett

Igazságtalan lennék, ha az állítanám, hogy Chandler könyvei a tipikus nyári olvasmányok közé tartoznak, holott én magam is mindig nyáron olvasom őket. Árnyék kell hozzájuk vagy borzongató, meleg alkonyat, és kellő idő a belemerüléshez. A krimiirodalom stílusteremtő figurájának könyvei egyszerűen letehetetlenek.

Az első, amit olvastam tőle, az Asszony a tóban volt. Sokáig szemeztem a régi, kopott borítású Albatrosz könyvvel, a cím sem sok jót ígért, nyilván nem fürdőzik az a bizonyos teremtés a vízben, a vízi hullákért pedig sosem rajongtam különösen, nehezen vettem rá magam az olvasásra.


Fotó: Izsák Sipos Szilárd

 

Aztán jött egy üres este, semmi komolyhoz nem volt kedvem, belevágtam. Hajnalban tettem le, a végére értem, és már nyúltam volna a következő Chandler-opusért, annyira tetszett. (Imádom az Albatrosz sorozatot, valahogy összekapcsolódott bennem a formátum a jó krimi fogalmával, néha számomra ismeretlen íróktól is elolvasok egy-egy detektívtörténetet, ha ebben a menetben jelent meg, így akadt a kezembe Joe Alex és Ed McBain is… Mindkettőtől befaltam már a fellelhető sztorikat.) Persze Chandlernél is elsősorban a jól működő figura a kulcs, a nyomozó, a szexis nehézfiú, a bonyolult, de épp ezért a női szíveket egyszerűen és magától értetődően rabul ejtő alak. (Egy helyütt már próbáltam a rejtélyt kibogozni, itt.)

Tudom, hogy egy jól felépített nyomozás kellős közepén csak kis színesekként szolgálnak a szerelmi történetek, hogy a nők is szívesen vesszenek bele az abszolút nem nőies üldözések és öldöklések tengerébe, de mit tegyek, engem is mindig ezek kötnek le leginkább. Hiába az agyafúrt gondolatmenet, verekedések özöne, roncsolt orrcsontok, alig várom, hogy felbukkanjon az újabb nő, és ütközzön Marlowe pokoli cinizmusával. Hogy a beton szívű főhős visszaemlékezzen, borongjon a nagy szerelmén, és közben leigázzon újra egy jó nőt. Legjobban azt bírom, ha emberére, nőjére akad, és ütközik, összecsattan a két cinikus, sokat próbált hős, és például egy szeretkezés közben egyszerre harcoljanak egymással és az emlékeikkel, a szokásos whiskygőzben, ahogy a Visszajátszásban is. A nagy szex előtt ilyen egy rezignált beszélgetés:

„– Álmodtam egyszer valamit, másfél évvel ezelőtt. Egy foszlánya még megmaradt. Szeretném még egy ideig őrizgetni.
Felpattant, és felkapta a kabátját. Sikerült rásegítenem. Megpördült, az arca szinte az arcomat érte, de nem nyúltam hozzá.
– Azért kér bocsánatot, mert volt egy álma, és még őrizgeti? Nekem is voltak álmaim, azok is szertefoszlottak. Nekem nem volt bátorságom őrizgetni őket. (…) Menjünk – mondta halkan. – És hagyjuk talonban az emlékeinket. Bárcsak rosszabb lenne a memóriám.”


Fotó: Izsák Sipos Szilárd

A képeket a Kicsi nővérhez és az Asszony a tóban-hoz készítettük. Tudom persze, hogy a kád nem egy hegyi tó, és remélhetőleg én sem hajazok egy felismerhetetlenségig szétmállott tetemre, de a fotóba belógó láb nekem valahogy visszaadta azt, amit Chandlernél gyakran érzek. Hogy hiába tudjuk már a könyv felénél, ki a gyilkos, valahogy nem ez a lényeg. (Sosem felejtem el azt a haragot, amit akkor éreztem, mikor az egyik ismerősömnél ott volt a Magas ablak, amit akkor még nem fejeztem be. És ő odaköpte, hogy ki a tettes. Először azt hittem, megölte bennem a tovább olvasási kedvet…)

De hiába, Chandler nem Agatha Christie, ahol az utolsó fejezetre összpontosul a lényeg. (Városi legenda: amikor bemutatták a mozik a Tíz kicsi négert, egy fickónak az volt a heppje, hogy jegyet váltott egy csomó vetítésre, és fél óra múlva bekiabálta, hogy a bíró a gyilkos… És itt most csak remélhetem, hogy minden blogkövető olvasta már az említett krimit…)

Neked ajánljuk

Kártyaszámolás

A film felér egy szerencsejáték-mesterkurzussal, amennyiben nemcsak egy black jack- vagy egy pókerparti lefolyásának logikáját mutatja be és érteti meg már-már tudományos alapossággal, de a nagy tétekben folyó és nagy közönséget vonzó bajnokságok álságos világába is hasonlóan leleplező attitűddel avat be. Viszont a film nem erről szól.

Prága romokban

Lehet szó bármilyen titokban kiszivárgó kódról, nemzetközi összeesküvésről vagy világot fenyegető veszélyről, ha a főhőst nem James Bondnak hívják, a büdzsé aligha érheti el a több száz millió dollárt.