A magány mint megoldás?

KOmplett

„Az igazán fontos dolgokban magunkra maradunk” – állapítottuk meg egy művész barátommal, egy hosszú beszélgetés végén. Mindketten magányosan alkotunk, és mindketten azt érezzük: voltaképp nincs, akire bármilyen szinten is támaszkodhatnánk. Ám szerintem mindez nem csak a művészekre áll.

Kitöltöttem pár tesztet egy oldalon (csak azért nem linkelem, mert egy általam nem ismert pszichológus weblapja, de rákereshető), és érdekes módon egészen lidérces eredmények jöttek ki. A kérdések a depresszió- és szorongásszintre, valamint a stresszállapotra irányulnak, az elmúlt hét érzetei alapján. Súlyos depresszió, erős szorongás, és magas stressz – ezek a mutatóim.

Persze vannak elképzeléseim az állapotomról, de ez azért kicsit felülmúlta őket. Ha valaki, mint én, tényleg szinte sehol nem érzi jól magát, és állandóan feszíti valami megnevezhetetlen, de erős nyugtalanság (jobb szó híján), nehezen tartható harmonikus személyiségnek. És ha még nem is tudja, mi a baja, az nem könnyíti meg a helyzetet. Három hét utazás után döbbenetes tapasztalatokkal lettem gazdagabb.

Észak-Koreában jártam, gondolom, nem kell ragoznom, mennyire felszabadult szeglete az a világnak. Érdekes módon pár nap alatt megszoktam a kamerákat, az állandó ellenőrzést, és nyilván sokan kötözni való idiótának tartanak, ha bevallom: ott sokkal kevésbé szorongtam, mint itthon. Ehhez persze hozzájárulhatott, hogy nem lehetett nálunk mobiltelefon és ugye ott nincsen internet (tehát a hírek, a zaklatók és a kötelességek csillagászati távolságba kerültek).

Utólag azt gondolom, hogy nekem a konkrét és tudható, a nyilvánvaló veszély és fenyegetettség, tehát amikor tudom a szabályokat és határokat, kevésbé rémületes, mint az a ködös, nyúlós, bárhonnan támadó nyomasztás, ami a megszokott környezetemben mindenhol figyel és les rám. (Aztán persze visszatért volna minden, az ottani realitással megspékelve, hiszen bizonyított tény, hogy a környezetváltás csak rövid időre használ a depressziósnak és a szenvedélybetegnek, aztán az idegen helyen is észrevétlenül visszakúsznak a belülre épült régi mechanizmusok.)

Hazatérésem után két nappal folytathattam a pszichoterápiám, amit az út megszakított. Végeztünk egy relaxációs gyakorlatot (az általam „állandóan nálam lévő expandernek” nevezett szorongásomat próbáljuk oldani már hónapok óta), amikor is képzeletbéli segítőt kellett volna abban az elengedett állapotomban magam mellé képzeljek. És egyszerűen nem jött senki és semmi, csak magamat tudtam érzékelni, segítség híján, egyedül. Ettől először még feszültebb, majd kétségbeesett lettem, aztán hazafelé tartván (minden ülés után sétálok olyan bő másfél órát) egyszerűen letaglózott a tény. Rám nehezedett, és úgy is maradt. A bennem lévő dolgok megoszthatatlanságának reménytelensége keveredett azzal a szintén nem túl felemelő gondolattal, hogy ezzel nyilván nem vagyok egyedül, de mivel képtelenül magába zárkózik mindenki, azzal sem lehet párbeszédbe lépni, aki amúgy alkalmas lenne rá…

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát. 

Kinek a bűne?

A kormánypárti média azzal igyekszik lejáratni egy Tisza párti önkéntest, hogy korábban pornófilmekben szerepelt. A kampány morális természetű, a nőt bűnösnek és erkölcstelennek állítja be, s persze ezt vetíti rá a pártra is.