Szépelgés, okoskodás, giccs

KOmplett

Nagyon dühös tudok lenni, ha igazán elrontott könyvet olvasok. Olyat, amiben ott dereng néha egy jó könyv lehetősége. Patrick Ness (Szólít a szörny; Káosz-trilógia) ezúttal felnőtteknek írt, A daruasszony címmel.

A regény történetének magva egy japán népmese, melynek két fő motívuma a mohóság és a szerelem, miképp Ness munkájának is. Az ajánló szerint a mű egyfajta karikatúráját adja az életközépi válság összes tünetével küszködő férfi minden nyavalyájának, miközben csodás módon rátalál a nagy érzés, ami ilyen teljességében eddig elkerülte őt. A fülszöveg is óvatosan bánik a szavakkal, „mesés irányt vesz élete”, írják szegény hősünkről, George-ról, és olvasás után csak köszönni tudtam a leleményes magyar szerkesztő óvatosságát, ugyanis elkerülte a kézenfekvő kifejezést, a mágikus realizmusét, amivel Ness olyan szerencsétlenül kísérletezik.

false

Maga a felütés – ha nem lenne az első fejezet is olyan ügyetlenül, körülményesen fogalmazva megírva – még jó start is lehetne. George egy éjjel fájdalmas zajra ébred, és a kertjében egy nyílvesszővel átszúrt szárnyú darura bukkan. Megmenti a madarat, aki így tovább tud szárnyalni. Másnap a kis nyomtatóüzemében a hobbijával foglalkozik (könyvlapokból készít kollázsokat) besétál egy nő, aki szintén hobbiművész, csak ő éppen madártollakkal kísérletezik, és kiderül, hogy a kétfajta szenvedély, amik önmagukban művészi teljesítménynek kevésnek bizonyultak, együtt elképesztő műalkotássá válnak.

Bár szenvedtem az iszonyú mondatszörnyektől, a találkozás maga, az ebből kibontható lehetőség felcsigázott. (Gyanakodhattam volna pedig, mert olyan nincs, hogy ha valaki sután, olykor rossz értelemben vett költőiséggel pepecsel egy-egy semmiséggel, akkor a megtalált nagy őt a helyén kezeli. Nem, nincs ilyen, hiszen aki úgy indít, hogy hősének pisilési (igen, így fogalmazva) szokásait taglalja totál feleslegesen, de szerinte jellemfestő erővel hatóan rögtön a második oldalon, és aztán olyanokba fut bele váratlanul, hogy „ösztönösen cselekedett, valami olyasmit érezve, hogy ha habozik, az a valami, bármi legyen is, valahogy elillan, szertefoszlik, mint egy elfeledett szerelem”. Jaj, igen, végig ezekben a regiszterekben maradunk, oly gyakran belefutunk a fellengzősségbe és a nyálas, coelhós megmondásokba, hogy lassan immunissá válunk.

De a dolog ott lesz igazán szép, amikor a szerelem elkezd kialakulni a nő (Kumiko) és George között. Az asszony persze titokzatos, rébuszokban beszél, agytépő módon. Csak egy kis ízelítő az első párbeszédekből. „– Ki vagy te? – Kumiko. És te kis vagy? – Őszinte leszek – felelte George. – A leghalványabb fogalmam sincs.” Vagy: „– Készen vagyunk? – kérdezte George. – Számítana, ha nem lennénk? – felelte Kumiko.” A nő persze a múltjáról hallgat, „Mindannyiunkat értek fájdalmak, nem szeretném újraélni őket” stb. stb… Ennél a pontnál már belenyugodnánk, hogy oké, egy ilyen lektűrt olvasunk, vannak, akik szeretik az ilyet, de onnantól jönnek az igazi csemegék. A regény jó részét alkotják a talán Kumiko által írt harminckét részes legenda fejezetei. Na, azok már tényleg fájtak. Egy tűzhányó és egy úrnő pusztító szerelméről összehordott igazi giccshalmaz, hangzatos és szándéka szerint talányos és mélységesen elgondolkodtató mese, aminek a célja talán a nő eddigi szenvedéseire rávilágítani.

Közben a közös képek nagyon sikeressé válnak, „csillagászati összegekért” veszik meg őket, a műgyűjtők követelni kezdik a folytatást, a pár számláján csak gyűlik a pénz. De még mindig nincs vége, Ness nagyon-nagyon sokat akar a könyvbe zsúfolni, a végén játszani szeretne az olvasókkal is, gyermeteg módon. Nem akarom lelőni a poént, de a csúcspontnál (azért nevezem annak, mert látványosan annak van szánva) egy esemény öt különböző variációban van leírva, hiszen ugye bármi lehetne, és bármi lehetett volna. (Aztán persze annál is rosszabb lesz minden, mint amire számítottunk, igazi könnyezős melodrámába csöppenünk, de ekkor már tényleg nem várunk semmit…)

Ha csak ennyi lenne, egy rossz könyv, akkor nem is írtam volna róla. Épp azért bosszant, mert részeiben ott van benne egy remek regény magja. A férfi lányának, Amandának ügyesen felskiccelt alakja, szeretőjének, Rachelnek jól eltalált figurája, a giccstengerből néha váratlanul felbukkanó éles és okos megfigyelések ügyes megfogalmazása és körülírása, ritkán a humor. Valamint a szerző képessége arra, hogy vigye az olvasóját, ami még így is működött valamelyest, hiszen nem csaptam le rögvest a könyvet, bár ehhez hozzátartozik az is, hogy én sajna abba a típusba tartozom, hogy amit elkezdek, azt már végig is nyomom…

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.