Mínuszok, azaz az első két Sziget-nap

KOmplett

„Te melyik dalon sírtál?” – kérdezte Szilvi, mikor a Csík után összefutottunk. „Egyiken sem – feleltem –, én tegnap már alaposan szétkönnyeztem magam, mára nem maradt.” És csak mikor már hazafelé tartottam, akkor jutott eszembe, hogy azt meg se kérdeztem, őt melyik dal ríkatta meg. De vannak tippjeim.

Vasárnap, a Magyar Dal Napjára a kishúgommal és a barátnőjével együtt érkeztem, csak és kizárólag az este kilenc után kezdődő blokk miatt. Persze azért már délután kimentünk, hogy a Szeparéban elhűsölgessünk, és döbbenet, ami velünk történt.

Vannak ugye dalok, amit a rádiók (a nap kínálatát nézve főképp retróvonalon) agyonjátszottak/játszanak, ezektől eleve rettegtem. De valahogy mindig kimegy a fejemből, mennyire szeretek koncertre járni, és hogy még a legótvarosabb sláger is másképp hat, ha tombolok rá, és közben teli torokból énekelek. Így kezdődött. Ment a hülyeség (szerintünk ugye), és azon kaptuk magunkat, hogy táncolunk. Először ülve, ami elég szánalmas látvány, majd az asztalok körül, végül nem bírtuk tovább, csak kimentünk a nagyszínpad elé. Épp Radics Gigi énekelt, és örömmel láttam, hogy végre egy hang, egy személyiség, akit talán nem darál be a buta dalok ipara: egy saját dallal jött (bár jobb szöveget is el tudnék képzelni neki) és Szakcsi kísérte, csoda volt hallani.

Aztán nekünk a jó öreg Charlie-val indult a téboly. Sosem hittem volna, hogy én valaha az öreg lókötő előadásán fogok táncolni. Mit mondjak: Charlie hatalmas színpadi jelenség, ahogy rozzantan lépked, vagy ahogy néha szeszélyesen felugrik (utánozhatatlan, a lábak és a törzs valami sosem látott módon szegültek szembe a gravitációval, húgom szerint már csak emiatt is megérte kijönni…), és rá kellett jönnöm arra is, hogy a Jég dupla whiskeyvel szövege: jó. Szürreális volt, mikor a kivetítőn az óriáskerék felől vették. Ragyogott, mint a nap. pedig már besötétedett, és jött az, amire vártunk: Koncz Zsuzsa.

Előtte szuper volt Szörényi és Bródy is (bocsánat, innentől már a rajongó ír), a Ne gondoldot, amikor Charlie-val lenyomta Szörényi, konkrétan majdnem kiugrottam a bőrömből. Bródy hozta a formáját, és meglehetősen bátor volt, nem slágerekkel startolt, új dalokat vezetett elő. „A lesz még egyszer szép a világ, lesz még Magyar Köztársaság” refrénnél (hegedült és vokálozott Szirtes Edina Mókus) a mellettem álló nagymagyar kissé elgyökkent fejjel meredt a színpadra. Zsuzsa tarolt, királynő volt, övé volt a Sziget. Előtte fogadásokat kötöttünk, melyik két vagy három dalt énekli el, de egyikünk se nyert. Koncz Zsuzsa a legelső szigetes fellépésére egy egyveleget hozott, amiben ott volt vagy négy-öt fontos dal, lassútól a táncolósig.

Azt sem hittem volna, hogy a Valaki kell, hogy szeressen címűt valaha koncerten hallom. És a könnyeim a Rohan az idő alatt kezdtek el folyni. Eszembe jutott a 2005-ös Illés-koncert (volt is bejátszás belőle), mikor még a szüleimmel voltam itt, azóta mindketten meghaltak, az idő, ugyebár. Szörnyű volt erre gondolnom, és ezzel a dallal meg Szörényivel-Bródyval ez ugrott be, meg az, hogy mennyire tetszett volna nekik az egész nap, bár anya hiányolta volna a Pa-dö-dőt, amin sokat veszekedtünk annak idején, nem fogtam fel, hogy… de ezt ugye nem kell kifejtenem. (És akkor előkerült volna, hogy én is kiket hiányolok, például teszem azt, Vigh Mihályt…)

A Csík szuper volt, táncos volt, pörgős volt, minden percét élveztem, de a könnyekig vinni nem tudott. De ez nem az ő hibájuk, két borulás már sok lett volna nekem. És különben is: ma  Ákos. Ki nem hagynám. Az is egy – bár másfajta – könnyezés lesz.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.