Párizs, szerelem, de nem lányregény. Mi az?

szerző
Karafiáth Orsolya
publikálva
2015. ápr. 28., 14:26
kommentek
6
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Legújabb regényének, a Dominónak a megjelenése kapcsán érkezett Budapestre Iselin C. Hermann, a dán író. A könyvfesztiválon találkoztunk, beszélgetést vezettem vele. Vibráló jelenség, azon ritka nők közé tartozik, akiknek van humoruk, és úgy tűnt, legalább annyira szeret nevetni, mint én.

„Nem kell mindig választanod – mondja egy vele készült interjúban –, az életed választ téged.” Pályáját elnézve ez rá hangsúlyozottan igaz.

Híres műkereskedő-családból származik, a keresztnevét egy antik porcelánkészletről kapta. Nagy álma, hogy bohóc legyen, nem válhatott valóra, azzal tanácsolták el, hogy egy nőnek ez nem való. Így hát cirkuszművészetet tanult Párizsban, és számára az írás máig a kötéltánchoz hasonlít. Annyiban legalábbis, hogy állandóan egyensúlyozni kell, és soha nem szabad elfelejteni a fő utasítást: „Ne nézz le!”

false

 

Fotó: Németh Dániel

Később Koppenhágába jelentkezett rendező szakra, ahová elsőre nem vették fel, így norvég irodalmat kezdett hallgatni. Szeretett volna szövegekkel foglalkozni, hogy ezáltal jobban megértse a műveket. Mielőtt a férjével belevágott volna közös kiadójuk vezetésébe – ami tizenöt évig működött –, színészként és rendezőként dolgozott. Kiadóként a munka voltaképp az egész életük volt: a nyomda a ház alagsorában volt, az irodájuk a földszinten, ők az emeleten laktak.

false

Viszonylag későn kezdett bele első regényébe, 38 éves volt, mikor a magyarul is megjelent Expressz ajánlott című levélregénye megjelent, és rögtön ismertté tette a nevét világszerte, nálunk is. Azóta több regényt és gyermekkönyvet is jegyez. Sajnálom, hogy ez utóbbiakkal még nem ismerkedhettünk meg, mert nagyon érdekes a szerző motivációja. A wittgensteini gondolat mentén dolgozik, miszerint a nyelv az élet határa, és emiatt a célja a gyerekek világának kitágítása. (Északi szerzőknél – és az alap ugye a jó öreg Andersen – amúgy sem szokás úgymond lefelé beszélni.)

Szerettem a Dominót, ezt a sok szálon futó történetet. A szerző szerint ez a szerelembe esésnek és a kiszeretésnek a regénye. Én még hozzátenném, hogy a csalásnak is. Hiszen a többarcú, több nőt a tűzben tartó férfinak az élete a csalás köré szerveződik. Iselin elmesélte, hogy a központi alak ihletője egy általa is ismert személy volt, aki tényleg orvosnak adta ki magát, és őt is átverte. Nos, ezzel a könyvvel megkapja a magáét… De tény, hogy a legolvasmányosabb, leginkább magával ragadó részek a szerelemről szólnak.

Olvastam az egyik szerelmes nő, Sabatine lassú becsavarodását, behálózódását, és szinte friss szerelmesnek éreztem magam. Mert ez az. Így történik. És a szöveg behúz ide magával. (Nem akarok spoilerezni, így csak annyit mondok, hogy egyedül a könyv végét érzem gyengének, elkapkodottnak, annak ellenére, hogy Iselin azt állítja, a munkamódszerének egyik lényeges eleme, hogy a regények végét mindig tudja előre.)

Iselin amúgy is nagy világjáró, de nem a hétköznapi, turistás értelemben. Elmegy valahová, hogy egy ideig ott éljen. Így költözött családostul (három fia van) Damaszkuszba is, amiből egy regény is született. A Dominó Párizsban játszódik, természetesen ott is élt, nem is egyszer. Legutóbb egy barátjával cserélt lakást, és három hónapot töltött kint, hogy a könyv – aminek amúgy igen fontos szereplője a városrész – még hitelesebb legyen. Szerinte ugyanis nem lehet enélkül dolgozni. Sokszor járt már Budapesten is, és érdekes módon egzotikus helynek tartja. „A helyek megváltoztatnak valamit benned” – mondja. Épp ezért lehet, hogy itt is fog élni. És ha itt él, ír is majd.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Érdekes egy-egy szerző hazai és külföldi recepciója. Iselint például Dániában nem annyira ismerték el eleinte, az Expressz ajánlott először fordításokban lett siker. Érdekes módon épp a damaszkuszi élményeiről írt regény futott be északon, amit viszont máshol nem kedveltek annyira. (Magyarul nem is jelent meg.) Talán a bevándorlótematika miatt szólt akkorát kint, ami ott aktuális, napi kérdés. Engem leginkább az a könyve érdekelne, ami a gyerekkorába kalauzol, amelyben megelevenedik a hatvanas évek Dániája. Egy német ajánló szerint olyan érzékletes ez az ötéves kislány szemszögéből megírt szöveg, hogy az olvasó szinte együtt lát vele, ugyanazzal az optikával, amivel csak egy gyermek szemlélheti az életet.

Iselinnek nincs rajongói oldala, nincs website-ja, kézzel ír ma is. Most éppen egy esszékötetet, a lassúságról, a lelassulásról, amire szerinte nagyon nagy szüksége lenne mindannyiunknak. A beszélgetés végén nem bírtam ki, és megkérdeztem, ismeri-e Mads Mikkelsent. Ismeri. De több kérdést már nem mertem feltenni ezzel kapcsolatban…

szerző
Karafiáth Orsolya
publikálva
2015. ápr. 28., 14:26
kommentek
6
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 6
    Gyurica úr
    2015. április 30., csütörtök 15:48
    Kattintással nem jön be Mézmaci (valamit rosszul csináltam, nem vagyok egy nagy webmester), de ctr+c, ctr+v másolás révén megtekinthető.
    www.prae.hu/prae/forum.php?tid=43674
  2. 5
    Gyurica úr
    2015. április 30., csütörtök 15:40
    Ádám Tímeának külön: „hapci” szerint is irigyek vagyunk, nem csak „Forlife” szerint!
    http://magyarnarancs.hu/komplett/arulas-a-vege-94617#kommentek
    2015. április 22., szerda 10:59

    Ott tartottunk, hogy Szép Ernő nem nő. Különben Szép Erné volna, lánykori nevén Ené, vö. „Vadat űzni feljövének / Hős fiai Szép Enéhnek”. Ilyen a magyar nyelv. Az Ernő férfinév, melyben az „ő” nem feminizáló, hanem az „Ernest” hungarizáló-kicsinyítő képzője. Merjünk kicsik lenni!
    Egyébként ez a lényege Szép Ernő idézett ódájának is, így a moderátor is ott téved szerintem, ahol a köztudat, Lőwy Árpádot azokkal az epigonokkal azonosítják, akik sokszor valóban csak szimplán trágárkodnak. A legismertebb „Lőwy-verset” (Toldi) sem Lőwy Árpád (alias Réthy professzor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja) írta, hanem valaki más.
    *
    Visszatérve a cikkre (merjünk kritikusak lenni!), mint mondottam, Karafiáth Orsolyával nem az a gond, hogy irigylendőn sok a pénze (szerintem nekem több van, mint neki, a kőművesek már a cocilamilizmusban is jobban kerestek, mint a költők, egy jó építész horribile dictu a tehenésznél is módosabb!), sőt még csak nem is az a baj, hogy az író nem tud írni, hanem hogy igyekszik. Dilettantizmusának dacára. Nagyon igyekszik. Írni igyekszik, s nem megtanulni az írás mesterségét, pedig a kettő nem ugyanaz!
    Faragó Vilmos többször elmondta (nekem is, másoknak is), Moldova szintén panaszolja az önéletrajzában (mely már vagy húsz vaskos kötetre rúg), Vámos Miklós is említi valahol, hogy a „mai fiatalok” utálnak tanulni, úgy érzik, nincs szükségük mesterre, ők eleve Zeuszként pattantak ki a saját fejükből. Az egyik legjobb példa rá éppen Karafiáth Orsolya hódolása kiscuncimunci költőtársa (bizonyos Hevesi Judit) originális nagysága előtt: „a magyar költészetben nemigen van előzménye annak, ahogyan te megszólalsz”.
    http://magyarnarancs.hu/komplett/arulas-a-vege-94617#kommentek
    Mert nem az a fontos számukra, hogy mi áll versben, s hogy az miért jó, miért igaz, miért több mint „a valódi”, hanem hogy a páratlan költészetüknek nincs párja a magyar költészetben.
    Eszem-teszem megáll!
    Persze ez a versírásban még el is megy (valahogy), a költészet (ha nem gondolati) maszatolható valamelyest, ám a publicisztikában nem lehet marhulni, hölgyeim, mert ott a konkrét valami vagy hülyeség (fiókokból kihajtogatott bocik megsimizése), vagy pedig nem hülyeség: nota prima vs. nota secunda.
    Költőcske nénicskének nyugodtan lehet a privát istene egy olyan koponya(k), kinek akkora a stílérzéke, mint félig ürült Mézmaci flakoné: www.prae.hu/prae/forum.php?tid=43674 (a Mester modortalanul modoros, ezért szundít az emblémája az asztalon; álmában brummog egy picit), míg a publicistának csak olyan Mestert ajánlhatok tanulásul, akit magam is ismerek, ezért tudom: érti a szakmáját. Faragó Vilmos meghalt, de él még, él a méla Moldova, továbbá Vámos Miklós, Kovács Zoltán, Megyesi, Esterházy... ők ugyebár pedigrések eszmeileg is, nyilván vállalnák Karafiáth Orsolya tanítását, már amennyiben a rajongó hölgy egy Szépséges Ernő-i parafrázissal így fordulna hozzájuk (valamelyikükhöz): „Oh engedd meg, hogy a lábaidhoz üljek, / Miként nagyfasz mellett piheg a kispina...”.
    Ennek képtelenség volna ellenállni. Szerintem nevezettek bármire megtanítanák a publinövendéket, már amennyire a mi korunkban még megy az a bizonyos tanítás (úgy értem, gyakorlatilag), Esterházyt leszámítva persze, néki ugyanis, mint tudjuk, legendás elefántcsontból van a tornya. Sőt főnemesi kutyabőr is van a végén! Melyet – az antiszemiták szerint – levágta egy sakter, de ez nem igaz, gyerekek, szemét inszinuáció, nagyon kérem, ne üljünk föl minden aljas rágalomnak, mert a végén buzizni is fogunk, mint Kerényi intendáns Törőcsik Mari színházában! Mi több, még néhány lobogón suhajda szoboravatás, és Törőcsik Mari fog buzizni Kerényi intendáns színházában. Hogy ez elképzelhetetlen? Jó, de mennyivel elképzelhetetlenebb, mint Karafiáth Orsolya szőkenőzése a Magyar Narancsban?
    Ez a kérdésem lényege tulajdonképpen.
    Miközben a lazapoénos „publicista” közli, szintén a Magyar Narancsban: „Iselin... kézzel ír ma is. Most éppen egy esszékötetet, a lassúságról, a lelassulásról, amire szerinte nagyon nagy szüksége lenne mindannyiunknak”.
    Szerinte. Míg szerintem némely publicistának inkább fölgyorsulnia kéne, s a fénysebesség négyzetével (c2) húzni kifelé az irodalomból. Hogy miért mondom ezt? Mert Orsolya húgomnak Iselin nővérem lelassulásáról, illetve az ő kézi-cerkás lassúságáról (ugyanis a nőknek semmi sem elég lassú!) szó szerint ez jutott eszébe: „A beszélgetés végén nem bírtam ki, és megkérdeztem, ismeri-e Mads Mikkelsent. Ismeri. De több kérdést már nem mertem feltenni ezzel kapcsolatban…”.

    Értem. Nem mert több kérdést föltenni. Ezzel kapcsolatban. De miért nem? Ezt már nem értem. Megkérdezhette volna Iselintől: ő hogyan tudja, mi a véleménye Mads Mikkelsennek Mikkel Hansenről?
    http://drupal-images.tv2.dk/sites/images.tv2.dk/files/t2img/2012/08/30/960x540/341649-mikkel_hansen.png
    Vagy Anja Andersenről.
    http://www.bt.dk/sites/default/files-dk/node-images/845/4/4845664-lotte.jpg
    Ez ugyanis engem felettébb érdekelne.
    Vagy mondjuk Kierkegaard-ról, Engels Frigyesről, György Péterről, Kiszel Tünde dudájáról, tinó(di) Lantos Dániel pénisz-furulyájáról, vagy bármiről. Bárkiről. Tehát azt nem értem, miért élből a romantikus nemi aktusra célozgatnak a nők (félénken persze), ha eszükbe jut egy punciszőr-borzoló dán filmszínész, amikor esztétikus férfinak itt vagyok én magam!? Példának okáért.
    Vagy nem a dán dugásra van célozva a riport végén? Ha nem, akkor miért nem merte megkérdezni a riporter a riportalanytól legalább azt, amit a riportban (általában) meg szokás kérdezni?

    Volna valakinek erre effektív válasza?
    .
  3. 4
    Gyurica úr
    2015. április 30., csütörtök 10:11
    Örülök is annak, hogy nem törölték ki a korrigált bejegyzésemet (2015. április 29., szerda 16:41), meg nem is. Örülök, mert kiderült: nem a kritika (élessége) miatt „moderáltak”, ugyanakkor búbánatos vagyok, mert az inkriminált (majd a módosított hozzászólásból kihagyott) vers(részlet) bizony műalkotás. Kvázi „trágár”, ámde megfelel a moldovai maximának. „Némely író szövegében a lóf… is úgy hat, mintha borjúhúsból volna és még közönségesebbé válik. Az úgynevezett durva szavakat csak valódi indulatból és megfelelő helyen szabad használni, különben kimegy minden erejük és puszta disznólkodássá válnak”.

    Mármost kérdezem: Szép Ernő megfelelő „cég” a Mancs moderátorának? Ha nem, akkor kéne, hogy legyen! És nem azért, mert ő a Szép Ernő (nem vagyok sznob, József Attilával vallom: „idenyög a Dala-dög” stb.), hanem mert többszörösen meggyőződtem róla: Szép Ernőnek van – nomen est omen – szépérzéke is, humorérzéke is (hiszen a költő nem nő, hanem férfi, ezáltal valóban Szép és humoros), aki Lőwy Árpádot az általam idézett – s ami a legperverzebb: épp a Mancs prűd kezei révén törölt – versével együtt avatja valódi költővé:

    http://grin.hu/mindburp/selyempapir/szeperno.html

    A Mancs felületéről kimoderált hozzászólásomban nem azt állítottam, amit Szép Ernő, hogy Lőwy „érti legdicsőbben”, a „búval baszott magyarnak mi kell”, nota bene Szép Ernő sem veszi át a „mester” stílusát, a továbbiakban, hogy úgy mondjam, nem szarik bele vitézül „Helikon prűd parfümszagú berkébe”, csak annyit mondtam, hogy ez is humor. Nem szimpla trágárkodás (Lőwy Árpád Honvágy című verse kifejezetten jó!), vagyis a költő szövegében a „lesz...t f…” nem úgy hat, mintha borjúhúsból volna.

    Ezért mondom, nem vagyok maradéktalanul boldog. Mert, ha mindezt valakinek értenie (éreznie) kell (nem illik, hanem KELL!), akkor az ÉPP a Magyar Narancs – Szép Ernővel szólva – mostanság „nyavajgós ábrándú és hangulatú” moderátora.
    .
  4. 3
    Gyurica úr
    2015. április 30., csütörtök 08:54
    @ Ádám Tímea

    Nagyon szívesen, s már csak azért is, mert lelkes odaadással írok rosszat olyan emberekről, akiknek van hatalmuk (bármilyen), ám megfelelő mérvű tehetségük nincs a (bármilyen) hatalmuk gyakorlásához.
    Karafiáth Orsolya a politika (mint hatalom) közvetlen közelében tenyészik, sertepertél (erősen politikaízű kitüntetései vannak stb.), mármost, hogy milyen költő, nem tudom, nem értek hozzá (csak sejtem; ha József Attila, Kosztolányi, Ladányi… költő, akkor semmilyen), míg amiben egészen biztos vagyok (mert ehhez értek): Karafiáth kutyaütő publicista.
    És embernek is kevés.
    Na most, embernek nem azért kevés, mert szexista, ugyanis (szerintem) nem szexista. Bár ez sincs kizárva, mondom, közelebbről nem ismerem, hanem azért kevés embernek, mert szexista szöveget nyomat, majd miután fölhívjuk rá a figyelmét, szólunk neki (te is meg én is): a kijelentése kártékony (József Attila-i „ős patkány”, „emberből emberbe szalad”), az entellektüel füle botját sem mozdítja. Ez az igazán visszataszító!
    A szerzőnek ki kéne javítania a mondatát (ez online lehetséges), vagy legalább megpróbálhatná megvédeni (intellektuálisan persze, nem denunciálva).

    Ha tippelnem kéne, azt mondanám, a szerző nem szexista-publicista, hanem kétbalkezes publicista. Semmilyen se publicista. Ótvar stiliszta. Mert nem azt akarta írni a jámbor, hogy a nőknek általában nincs humoruk (a „ritka nők közé tartozik”, akinek van), hanem azt akarta mondani, hogy a nők általában nem humorizálnak, ritkán tréfálkoznak, csak elvétve bolondoznak, viccelődnek (miközben szívesen veszik, ha a férfi vicces), a nők nem nagyon poénkodnak, s ami nem baj, mert a (jobbára üres, pupák) poénkodás a férfi eredendő bűne. A nők nemigen ironizálnak, női-lelkialkatukból adódóan nem szarkasztikusak, kizárólag a férjükkel szemben, időnként, akkor viszont nagyon! Ezért mondom: soha ne nősülj meg, kedves Tímea!

    Mindegy, ami a lényeg: szegény Karafiáth Orsolya azt akarta elsóhajtani (búbánatos derűvel), hogy ritka az a nő, aki vicces, miközben a nők (köztük maga a szerző) imádják a vicces férfiakat, és ami épp azt jelzi (egy Karafiáth számára fölfoghatatlanul vicces paradoxon révén), hogy a nőknek épp annyira LEHET humoruk, mint a férfiaknak.
    Karafiáth az a speciális eset, aki rajong a vicces pasikért (ezt a szövegéből gondolom: „szeretek nevetni”), miközben vagy nincs humora (ezért leginkább a hangyásan vicceskedő hímeket kedveli), vagy van humora (érti a jó humort), csak ő maga nem humoros, s ami egyáltalán nem baj, sőt ellenkezőleg, épp az a gond, hogy olykor már-már szánalmasan ERŐLKÖDIK, hogy LAZÁNAK látszódjék. Pedig bőven elég volna, ha csupán nevetni akarna, s nem nevettetni, ha csak szórakozni akarna, nem szórakoztatni. Ám mert a szerző erőnek erejével igyekszik elképeszteni, elképesztővé válik. Engem legalábbis megdöbbent, hogy a liberális-humanista eszmekör és politikai akol illusztris bégetőjeként (durvábban fogalmazva: Mozgó Világ nívódíjas publicistaként) szexista mondatokat gányol a Magyar Narancsban. Maholnap zsidózni is fog (decensen, majd egyre harsányabban), miként a Mancs másik serény publicistája, Babarczy Eszter, aki ugyebár ezt írja a HVG-ben (merthogy az is hol másutt?!): „Sok jó ismerősöm megrökönyödésére véleményem szerint a magyarok bölcsen választottak, és nemhogy katasztrófa nem várható, de [2009] június 7-én [a Jobbik politikai áttörésével] kezdődött a szebb jövő Magyarországon.”
    Egyébként Babarczy ezt az állítólag „megrökönyítő” (valójában primitíven ostoba) kijelentését azóta sem vonta vissza ( http://ebabarczy.blog.hu/2009/06/13/az_optimista_verzio_2009_6 ), mint ahogy Karafiáth Orsolya sem javította ki a tárgyalt dögletes mondatot. Sőt az is könnyen elképzelhető, hogy a korrekció helyett előáll majd (vagy ő maga, vagy valamelyik apologétája), s peckesen kijelenti: azért bíráljuk, mert féltékenyek vagyunk, sóvárogva irigyeljük őt a „pénzéért”. Karafiáth blogjában ez a reakció már szinte gyakorlattá alakult, vesd össze Forlife 2015. április 13., hétfő 09:28-as hozzászólásával: http://magyarnarancs.hu/komplett/lyuk-a-szuloi-hazon-94445/?orderdir=&pagenr=1#kommentek
    .
  5. 2
    Ádám Tímea
    2015. április 29., szerda 18:23
    Gyurica úr, köszönöm! Bennem is az ön által kritizált gondolatok keltettek értetlenséget és ellenérzést.
  6. 1
    Gyurica úr
    2015. április 29., szerda 16:41
    A mai bejegyzésemet törölték. Csak gyanítom, miért, egyszersmind furcsállom, miközben remélem is, mindegy, átírom a (gondolom) vállalhatatlan részt; ha viszont nem emiatt törölték a hozzászólást, hanem a kritika miatt, akkor tiltsanak ki, nem érdekel, mert akkor a Magyar Narancs sem érdekel. Teszt.
    *
    Karafiáth Orsolya olyan irodalmár, bölcsész, irodalomtanár, aki a Mozgó Világ nívódíjával és a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel van erősen kitüntetve. Na most, ezek itt az ő mondatai: „Legújabb regényének, a Dominónak a megjelenése kapcsán érkezett Budapestre Iselin C. Hermann, a dán író. A könyvfesztiválon találkoztunk, beszélgetést vezettem vele. Vibráló jelenség, azon ritka nők közé tartozik, akiknek van humoruk, és úgy tűnt, legalább annyira szeret nevetni, mint én.”

    Otromba állítás pocsékul megfogalmazva.
    Iselin C. Hermann nem „a dán író”, hanem: dán író.
    A második mondat így volna ízléses: „A könyvfesztiválon ismertem meg személyesen, örömmel beszélgettem vele.” Míg a harmadik mondat már kritikán aluli, látszik rajta, a szerzőnek se humora, se tisztessége. Nem mondhatjuk a hölgyre, hogy „Tamás bátya” (ez genderkép-zavar volna), mondjuk inkább így: Orsolya néne! Szerinte a dán író „azon ritka nők közé tartozik, akiknek van humoruk”. Világos, ám ilyet akkor se mondunk, ha igaz (volna) az állítás, ráadásul nem igaz, olyannyira, hogy csupán egy szokvány-szexista ökörség.

    Kabos Gyulának van humora? Van. Graham Chapmannek van humora? Van. Egyforma a két humor? Nem egyforma. Többféle humor van? Többféle. Hányféle humor van? Sokféle. Lehet annak is humora, akiről Karafiáth Orsolya azt hiszi, hogy nincs neki? Lehet. Még ugyancsak! Lehet humoros az is, amit (akit) Karafiáth Orsolya nem tart humorosnak? Lehet. Lehet Karafiáth Orsolyának is humora? Elvileg lehet. Tudható, hogy van néki humora? Nem tudható, mert (a blogjában) nincs olyan mondata, amely arra utalna, hogy van. Lehet humora annak, akinek primitív, sőt bornírt szexista ítéletei vannak? Elvileg nem kizárt, de nehezen elképzelhető. A humor azonos a nevetés szeretésével („legalább annyira szeret nevetni, mint én”)? Nem azonos. Karafiáth Orsolya kacag, ha megcsiklandozzák? Nagyon valószínű. Szívből kacag? Ez is valószínű. Mindegy, hol, melyik testrészén csiklandozzák meg Karafiáth Orsolyát? Hát, ezt nem tudom, ebben a vonatkozásban csak a nejemet ismerem, rajta kívül senki mást! (Ő is olvassa, amit írok.) A csiklandás azonos a humorral? Nem azonos.

    Nemhogy a nők, még az emberek fölött sem mondunk generális ítéletet, s különösen nem tahó módon.

    Mivel nincs jelentősége annak, hogy egy számunkra ismeretlen publicista egy számunkra még ismeretlenebb írót „vibráló jelenségnek” tart-e, a harmadik mondat így helyes: „Az író kedves, vidám, humoros ember, én legalábbis nagyokat nevettem a vicces megjegyzésein”.

    Nem vagyok liberális! Még kevésbé doktriner, vagy ahogy Eörsi írja: „liberális tökfej”. Tehát, nem a túlhajtott, túllihegett „political correctness” jegyében mondom, mégis határozottan állítom: helytelen, sőt otromba, förtelmes a szerző kijelentése, amely szerint Iselin C. Hermann „azon ritka nők közé tartozik, akiknek van humoruk”, tudniillik ez még így is helytelen volna: „azon ritka EMBEREK közé tartozik, akiknek van humoruk”.

    Karafiáth Orsolya nem tudja megítélni, kinek van humora, kinek nincs. Részint azért, mert ezt talán még én sem tudom megítélni, részint pedig azért, mert Karafiáth gyönge intellektuálisan ahhoz, hogy bármit is képes legyen megfelelően elbírálni. Például nem tudja megkülönböztetni azt az embert, aki nem (folytonosan) vicces attól az embertől, akinek nincs humora. Tessék elhinni: annak is lehet humora, aki nem „vibráló” (nevetgélő stb.) „jelenség”!

    Karafiáth Orsolyának azon kijelentése, mely szerint a tehenész legszívesebben „fiókba zárná a bocikat (ünnepnapon), majd onnan kihajtogatná és megsimizné őket, aztán durr”, csupán egy szimpla marhaság volt (messze nem humoros!), míg a fent idézett állítás már bizony KÁRTÉKONY baromság. Nem válik a Magyar Narancs dicsőségére. Sem eszmeileg, sem a szöveg irodalmi minőségét tekintve.

Komment írásához vagy regisztrálj

Adatlap

Karafiáth Orsolya

KO. Art. Rév. Arany. Fals. Idő. Árnyék. Tény. Horror. OK. Rock. Show.Idegek.

Karafiáth Orsolya
Szerző adatlapja

Blog

még több cikk