Mik ezek a festékszórók itt a szalonban?
Amikor dolgozom, a célom az, hogy mindig valami újat alkossak, valami egyedit. Számomra a ruha nemcsak használati tárgy, szeretném, ha a viselője szinte művészi alkotássá tudná átlényegíteni. Így aztán nem meglepő, ha nem mindig a szokványos megoldásokhoz nyúlok. Legfőképp az anyag határozza meg egy-egy kollekción belül a ruhák elkészítését, de a fő irányvonal, azaz maga az ihlet jöhet akár zenéből, irodalomból, kultúrából. Vagy ahogy most is: egy hirtelen, furcsa ötletből. Hatalmas ablakok vannak itt, és amikor berendezkedtünk, láttam, hogy a dúsan redőzött, gyönyörű, ámde stílusában a teremhez nem passzoló valódi csipkefüggönyök nem valók ide. Leszedtem őket, félreraktam. Ám amikor a tulajdonos meg akart szabadulni tőlük, hirtelen azt éreztem, ez bűn lenne. És beindult a fantáziám. Persze később nem csak ezzel a csipkével dolgoztam, vadásztam a hasonlókra. Így kerültek hozzám régi terítők, amiken olykor izgalmas jelenetek is vannak, és különös mintájú darabok is. Ezeket kombináltam selyemmel, organzával, egyéb lágyan omló textíliával. És érdekes módon egyáltalán nem kontrasztos lett a végeredmény, hanem szépen egybesimuló, egymást kiegészítő megoldások születtek. Csak azt a függönyt nem használtam fel, amiből voltaképpen az egész elgondolás kivirágzott. És akkor ugrott be, hogy a nagy rombuszokból álló minta mintha eleve fülbevalónak készült volna. Vettem hát arany- és ezüstfestéket, a ruhákhoz passzolót, kikeményítettem a kis darabokat. És innen már nem volt megállás, beugrott, miért ne lehetne vadabb is ez a kiegészítő: pink, neonzöld például.
| ||
Mindig a divat közelében éltél.
Valóban: elsősorban egyfajta családi örökség befolyásolta az érdeklődésem: a nagymamám mesterszabó volt, édesanyám varrógépműszerész. Így nem meglepő, hogy már kislányként – ahogy vissza tudok emlékezni, körülbelül ötéves korom óta – divattervező szerettem volna lenni. Már gyerekkorom óta ez volt szinte az egyetlen út, amit el tudtam képzelni magamnak.
Sajnos később az életem nagyon más irányba sodort, sokáig kaszinóban, majd évekig hajón dolgoztam. Kényszerkitérőnek, időrablónak gondoltam ezeket a kalandokat, de később rájöttem, hogy ezekre a vargabetűkre igenis szükségem volt, kellettek a tapasztalatszerzéshez. Az összegyűlt élmények máig sok inspirációt adnak.
| ||
Mottód: „A modern nőnek, aki örök szépségét a múltból, magabiztosságát a jövőből meríti.” Ez mit takar?
A nő nemcsak anya, feleség, lány, dolgozó nő, hanem mindez egyben. Azért muszáj a múltból, a tradícióból táplálkozni – és nemcsak az öltözködés terén –, hogy a mai, összemosódott társadalmi szerepek idején is képes legyen egy nő megtalálni a nőiességet magában. Ez erőt adhat ugyanis ahhoz, hogy ki-ki megállja helyét az élet minden más területén is. A múlton nemcsak a közelmúltat értem, nagyon inspirál például az ókori történelem. Mélyen igaznak érzem a közhelyet, miszerint „nincs új a nap alatt ”. Ahogy a történelem is folyton megismétli önmagát, úgy a divat is. Az örök körforgást mindenben érezhetjük. Ehhez kell hozzátennünk a magunkét. Ennek jegyében minden ruhám és minden bemutatóm teljesen egyedi.
Vállalsz néha kalandokat is: ilyen volt például a Mozdulj Egyesület bemutatója, ahol mozgássérült embereket is öltöztettél.
| ||
Fontosnak tartom ezeket az eseményeket, mert azt szeretném, ha az emberek hasonlóképpen gondolnának a fogyatékkal élőkre, mint akár saját magukra, hiszen ők is ugyanúgy szeretnek nőiesen, csinosan öltözni, ugyanúgy igényük van az önkifejezésre, mint bármelyikünknek.
Minden ruhád hangsúlyozottan, extrán nőies.
A ruha – nemcsak az alkalmi ruha – kifejezőeszköz, amivel meg tudjuk mutatni, mit érzünk, mit gondolunk. Én művészként szeretném megosztani azt a belső világot, ahogyan én elképzelek egy igazi nőt. Akivé válhatnánk, akire büszkék lehetnénk. A női szépség persze nem egy megfogható, mérhető, objektív tulajdonság. Mindig belülről fakad. Szerintem amúgy nagyon egyszerű meghatározni, hiszen minden nő akkor szép, ha boldog. És ezt egy ruha nagyon is ki tudja emelni. Szeretnék segíteni abban, hogy aki hozzám jön, megtalálhassa azt a darabot, ami ebben segíti. Persze attól függ, hogy tudok-e befolyásolni valakit és tanácsot adni stílusának kialakítására, hogy ő mennyire kész megfogadni a tanácsomat és mennyire akar valóban változtatni saját magán. Diszkréten mindig kinyilvánítom a véleményem, de soha nem akarok kéretlenül befolyásolni senkit. Ha valakinek nincs stílusa, az is egy stílus.
Miért volt fontos, hogy szalont nyiss?
A szalon alapötlete egy olyan találkozópont kialakítása volt, ahol az ipar és a művészet találkozik, ahol a divat is megmutathatja művészi mivoltát. És az is fontos volt, hogy találkozhassam a megrendelőkkel. Nagyon tanulságos ez, ruhánként, próbánként szembesülni azzal, hogy az emberek értékrendszere mennyire különböző. Ráadásul ezekből az érzésekből később beépíthetek egyet-egyet a kollekcióimba. Tervezőként azért is jó konzultálni, mert hiába a nagy álmok, a tervként tökéletesnek tűnő ruhaköltemények, olykor szembesíteni kell magam a ruháim használhatóságával. Az persze zavaró, hogy sokan még mindig nem értik, mi a különbség egy tervező és egy varrónő között. Természetesen törekszem az egyedi igények teljesítésére, vállalok is – mint egy méretes szabóságban – ruhakészítést konkrét elképzelések alapján, de ez nem jelenti azt feltétlenül, hogy mindig a vásárló első elgondolása alapján készítjük el a ruhákat.
Szépligeti Ágnes Salonja április 26-án nyitja a kapuit. Délelőtt 10-től este 8-ig alkotóház és kiállítás, nyereményjátékok, 18 órától beszélgetés és felolvasóest fogadja az érkezőket.
