Rémálmaim vol.1.

KOmplett

Annyira rosszul alszom, hogy a szörnyű éjszakáim általában eluralják a rákövetkező napot. Hiába a trükkök az elalvás előtt okosan adagolt macskagyökér- és/vagy citromfűteákkal, valamint a beküldött dupla Frontinnal, a végeredmény ugyanaz.

„Te hogyan nem alszol?” – kérdezte tőlem múltkor az egyik szintén idegbajos ismerősöm. Állandó témánk ez ugyanis, kinek melyik alvászavar a sajátja, ki hogyan szenved, miképp retteg az éjszakáktól. Legutóbb, mikor a problémámmal elmentem kétségbeesetten egy kineziológushoz is, ő a masszázs után azt mondta, nem tud biztatni, sőt attól tart, hogy a rémálmaim odáig fognak fokozódni, hogy el sem merek majd aludni. Akkor csak mosolyogva legyintettem, mert azt hittem, a rossz már cizellálhatatlanabb, de tévedtem.

Szorongásoldó nélkül már valóban nem merek lefeküdni, mert akkor két óra múlva kipattan a szemem, és kész. Ezért kellett mostanában leszoknom az évek óta bevett gyakorlatomról, a beauty sleepről is. Pár hónappal ezelőttig ugyanis minden délután úgy három körül ruhástól, full sminkben leheveredtem, és aludtam másfél-két órát. Pompás volt, imádtam ezeket a délutánokat, feltöltődtem tőlük rendesen. Ám most, ha meg is próbálom – mert nekem a hirtelen elalvással nincsen problémám, bármilyen helyzetben, bármikor el tudok aludni –, egy idő után a lehető legdermesztőbb lidércnyomásra riadok.

Vannak visszatérő momentumok is. Igen gyakran álmodom a halott szüleimről. Legtöbbször anyáról. Fura szituációkban jön be, és általában az én ruháimat viseli, amitől ijesztő lesz közöttünk a hasonlóság. És én kiabálok vele álmomban, és érzem a nagy-nagy idegességet; izzadtan, csapzottan ébredek. De a mai napra virradóra is szörnyű volt. Azt álmodtam ugyanis, hogy valami kinőtt a szememben, és kész, megvakultam. A saját sikításomra ébredtem hajnalban, és tényleg nem láttam semmit. Persze a felriadás utáni első pillanat nem a realitásoké: elkezdtem csapkodni, erre felébredt L. is, mint reggel mesélte. Én nem voltam magamnál, még vakon kibotorkáltam a konyhába. Ott sem láttam. És akkor vettem észre, hogy még mindig le van kötözve a szemem, azért. Összekuszálódott hátul a csomó, betépte a többi anyagot, ez okozta a szorító érzést. Borzalmas volt. Csak hát nem tudok kötés nélkül aludni, ez is körülbelül anya nyári halála óta van. Alaposan bekötözöm a fejem, nem egy szép látvány, de érzésre olyan, mintha tényleg kizárnám az egész világot. Az persze biztos, hogy a rémálmokat nem ez okozza: kipróbáltam.

Folyt. köv.

Figyelmébe ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Érzések és emlékek

A magyar származású fotóművész nem először állít ki Budapesten; a Magyar Fotográfusok Házában 2015-ben bemutatott anyagának egy része szerepel a mostani válogatásban is, sőt a képek installálása is hasonló (ahogy azonos a kurátor is: Csizek Gabriella).

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Akkor és most

Úgy alakultak dolgaink, hogy az 1991-ben írt, a 80-as évek Amerikájában játszódó epikus apokalipszis soha korábban nem volt számunkra annyira otthonos, mint éppen most. Néhány évvel ezelőtt nem sok közünk volt az elvekkel és mindennemű szolidaritással leszámoló, a nagytőkét a szociális háló kárára államilag támogató neoliberalizmushoz.

Gyurcsány abbahagyta

Arra, hogy miért, és hogy miért pont most hagyta abba, lehet racionális magyarázatot találni a külső szemlélőnek is, azzal együtt, hogy e személyes döntés valódi okairól biztosat egyetlen ember tudhat; esetleg kettő. A DK (is) csúnyán megbukott a tavaly júniusi EP-választáson, és bejött a képbe Magyar Péter és a Tisza; és a vak is látta, hogy ha van jövő az ellenzéki oldalon, az a Tiszáé. Ha valaki, akkor a Tisza kanyarítja be az addig ilyen-olyan ellenzéki pártokkal rokonszenvező és mérsékelt lelkesedéssel, de rájuk szavazó polgárokat.

Lengyel Tamás: A hallgatás igen­is politizálás!

Elegem van abból, hogyha elhangzik egy meredek kijelentés, amelytől, úgy érzem, kötelességem elhatárolódni, vagy legalábbis muszáj reagálnom, akkor felcímkéznek, hogy én politizálok – míg aki csak hallgat, az nem politizál – mondja interjúnkban a színész, aki azt is elárulta, hogy melyik politikusra hajaz leginkább a kormánypárti álinfluenszere.