„Te hogyan nem alszol?” – kérdezte tőlem múltkor az egyik szintén idegbajos ismerősöm. Állandó témánk ez ugyanis, kinek melyik alvászavar a sajátja, ki hogyan szenved, miképp retteg az éjszakáktól. Legutóbb, mikor a problémámmal elmentem kétségbeesetten egy kineziológushoz is, ő a masszázs után azt mondta, nem tud biztatni, sőt attól tart, hogy a rémálmaim odáig fognak fokozódni, hogy el sem merek majd aludni. Akkor csak mosolyogva legyintettem, mert azt hittem, a rossz már cizellálhatatlanabb, de tévedtem.
Szorongásoldó nélkül már valóban nem merek lefeküdni, mert akkor két óra múlva kipattan a szemem, és kész. Ezért kellett mostanában leszoknom az évek óta bevett gyakorlatomról, a beauty sleepről is. Pár hónappal ezelőttig ugyanis minden délután úgy három körül ruhástól, full sminkben leheveredtem, és aludtam másfél-két órát. Pompás volt, imádtam ezeket a délutánokat, feltöltődtem tőlük rendesen. Ám most, ha meg is próbálom – mert nekem a hirtelen elalvással nincsen problémám, bármilyen helyzetben, bármikor el tudok aludni –, egy idő után a lehető legdermesztőbb lidércnyomásra riadok.
Vannak visszatérő momentumok is. Igen gyakran álmodom a halott szüleimről. Legtöbbször anyáról. Fura szituációkban jön be, és általában az én ruháimat viseli, amitől ijesztő lesz közöttünk a hasonlóság. És én kiabálok vele álmomban, és érzem a nagy-nagy idegességet; izzadtan, csapzottan ébredek. De a mai napra virradóra is szörnyű volt. Azt álmodtam ugyanis, hogy valami kinőtt a szememben, és kész, megvakultam. A saját sikításomra ébredtem hajnalban, és tényleg nem láttam semmit. Persze a felriadás utáni első pillanat nem a realitásoké: elkezdtem csapkodni, erre felébredt L. is, mint reggel mesélte. Én nem voltam magamnál, még vakon kibotorkáltam a konyhába. Ott sem láttam. És akkor vettem észre, hogy még mindig le van kötözve a szemem, azért. Összekuszálódott hátul a csomó, betépte a többi anyagot, ez okozta a szorító érzést. Borzalmas volt. Csak hát nem tudok kötés nélkül aludni, ez is körülbelül anya nyári halála óta van. Alaposan bekötözöm a fejem, nem egy szép látvány, de érzésre olyan, mintha tényleg kizárnám az egész világot. Az persze biztos, hogy a rémálmokat nem ez okozza: kipróbáltam.
Folyt. köv.
