Száz híres/102. Tandori Dezső

KOmplett

„Van ágyad, párnád, mely felfogja tested, / mindig lesz könyv, pohár, mely lezuhanva / zajt üt, s befutnak hozzád. Akkor ülsz már, / sápadtan és rendkívül vékonyan. / Végigsimítják arcod, nyugtató / szavakat kapsz majd, orvosságokat, / és lesz egy pillanat, mikor kifáradsz, / elalszol, s ők, kik ott lesznek helyettem, / lábujjhegyen szépen kimennek, és / kis roppanással rádcsukják az ajtót.”

Mindig lesz valaki a beteggel  – aki én vagyok, az, aki olvasom – az üres szobában, mondja a megidézett vers (Egy betegnek). Soha nincs egyedüllét – sugallja, sulykolja Tandori, el lehet aludni, mert valaki ott van, és a helyettes legalább olyan jó, mint aki nincs ott, aki elment, aki nem tudott jönni, aki hiányzik. Amíg az éber tudat működik, ott vannak ők, a ki tudja milyen lények, gondoskodnak a magányosról, az otthagyottról. Enyhítik a lázat, közelebb hozzák az elalvást, a könnyűséget, megülnek a függöny ráncaiban, az ágy szélén, porszemek a levegőben.

„Nem féltem – mesélte az egyik barátnőm, miután a férje váratlanul meghalt, és ő egyedül maradt a halottal az üres házban –, nem féltem, mert egyszerre csak azt éreztem, hogy sokan vagyunk a szobában. Nem tudom, hogy kik termettek ott, de elöntött, hogy egyszerűen mindenki eljött. Nem érzékeltem a csendet, még a fájdalmat sem, hiszen sokan voltunk, egy egész társaság, tudtam, hogy régen halottak is vannak közöttük.”

false

Amikor annak idején először őrültem bele Tandoriba – s épp ebbe a versébe is –, máig tudom, hogy ez a később hallott érzés testesült meg bennem akkor. Őt olvasva többen lettek körülöttem, tapasztaláson túli lények, idegenek, ismerősökké válva. Nagyon rossz periódusban voltam éppen, a kilencvenesek végén lehetett az év, egyedül egy lakásban, csak nagy ritkán léptem ki az utcára, akkor is rettegve, félve. (Azért a választott kép is, idegenként a városban, de mégis szerves részeként.) Kapaszkodtam a versekbe, sokat megtanultam kívülről is, de csak véletlenül, mert a sok olvasástól részben-egészében átszivárogtak belém a sorok. Sokszor nem értettem őket, és ez sokszor zavart. Majd rájöttem, hogy éppen ez az értelmen túliság vonz, köt hozzájuk, ezért lesz egy-egy sora saját.

Emlékszem, annak idején, még a Sárkányfű társaságával hány estét vitatkoztunk át azon, hogy kik a zsenik egyáltalán, és hogy a magyarok közül kik azok. Én akkor is, és ma is az egy Tandorit mondtam, de a konkrét, szavakkal jól körülbástyázható magyarázat hiányzik hozzá. De talán az igazi teremtő erő lehet a titok – az életre hívott lények, akik aztán befészkelődnek a fejbe, és többé nem hagynak magunkra.

Ki olvasta el az összes Tandorit? Senki. És kit ne érintene meg, ha hagyná?

A Tiszatáj eredeti módját választotta a hetvenöt éves művész köszöntésének: felkért kortársakat, hogy egyetlen (tágan értelmezett) sorral idézzék meg őt (Itt olvasható). Én egy kerek hétig gondolkodtam azon, mi lenne, melyik lenne, míg végül persze a Töredékhez  tértem vissza megint. De érdemes végignézni mindenkit, mert feltételezem, hogy ugyanilyen komolyan vették ezt a játékot, így nem meglepő, hogy mennyire megtalálta ki-ki a maga jellemző idézetét. (Pallag Zoltán a magáét a karjára is tetováltatta.) Én a lent egészében olvasható költemény negyedik versszakát idéztem.

Macabre a mesterekért

 

Halottaimból elragad

minden, amit elveszthetek.

Úgyis marad, mi megmarad

s halottaimba elvezet.

 

A fényesség, mely fölrepít,

odavet zugom sötétjére.

Megkockáztat és elveszít

egyetlenegyszer mindörökre.

 

Halottaimból elragad

minden, amit elveszthetek.

Úgyis marad, mi megmarad

s halottaimba elvezet.

 

Mély s felszín egymás kapuja,

bújj-zöldág sehova sehonnan:

én csak lépek ide-oda,

amig örökkévalóm moccan.

 

Halottaimból elragad

minden, amit elveszthetek.

Úgyis marad, mi megmarad

s halottaimba elvezet.

 


Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.