Heves vitát kavart egy éve, hogy a semmiből előlépett az állami tulajdonú Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft., és bejelentette, hogy irodalmi tehetséggondozó programot indít – méghozzá az irodalmi színtéren csillagászatinak számító támogatással.
Kíváncsiak voltunk, hogy a gesztusokon és az aláírásokon túl mit gondolnak az irodalmi élet szereplői erről az állami íróakadémiáról, az ellenállás módozatairól és az állami támogatás nélküli élet esélyeiről. Körkérdést küldtünk a tiltakozó petíció aláírói és a KMTG oktatói, mentorai közül sokaknak, az alábbi szöveggel. A válaszokat folyamatosan közöljük.
A körkérdés első része, valamint a vita előzményei itt olvashatók.
1. Újra vita folyik a sajtóban és a közösségi fórumokon a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG) körül. Ön személy szerint problémásnak tartja a KMTG működését, a nekik juttatott szokatlanul magas állami támogatás összegeit és odaítélésének módját? Miért, illetve miért nem?
2. Ha sokakhoz hasonlóan ön is úgy látja, hogy az államilag kiemelten támogatott szervezetek, mint az MMA vagy a KMTG, veszélyeztetik az irodalmi élet egyensúlyát, anyagi forrásait vagy morális tartását, akkor mit tart jó reakciónak erre a helyzetre az írók és szervezeteik részéről?
3. Ön szerint ki lehet váltani (ha nem is teljesen, de legalább nagy részben) az állami támogatások rendszerét magánmecenatúrával, piaci bevételekkel?
| ||
Gergely Ágnes író, költő
1. Fölösleges izgatnunk magunkat, akinek a támogatása elő van írva, az úgyis megkapja a támogatást. Bármit csinálunk, olyan, mint ha a kutya ugatja a holdat.
2. Semmiféle egyensúlyról nem beszélhetünk. Ugyanez áll az írószövetségre és a Szépírókra. Nem tudom megérteni, hogy egykori kedves kollégáim hogy érezhetik jól magukat ebben a helyzetben. És miért nem lesütött szemmel járnak az utcán.
3. Igen, igénybe kell venni minden magánerőből adódó forrást, ami kínálkozik. Hogy hogyan, azt nem tudom. És ki tudja ezeket a forrásokat felkutatni? Nem sokra mentek a válaszaimmal, elnézést kérek.
| ||
Ferencz Győző költő, irodalomtörténész
1. A KMTG körül mindent problematikusnak tartok. A kormány pártpolitikai céllal hozta létre, ennek megfelelően alapítása, működése és az adófizetői pénzből neki juttatott állami támogatás módja és mértéke mind ellentétes azzal, amit értékelvű, demokratikus kultúratámogatásnak gondolok. A KMTG kormánypropagandát és nem kulturális értékeket szolgál.
2. Rendkívül károsnak tartom, hogy a kormány pártpolitikai céllal beleavatkozik a kulturális élet működésébe, és párthűség alapján választja ki, kiket támogat. Erre egyébként az alaptörvény szerint nincs felhatalmazása. Sőt, épp ellenkezőleg. Minden kormánynak – értelemszerűen politikailag független szervezeteken keresztül – a kulturális értékek sokszínűségét kell előmozdítania. A kormányzati beavatkozás ellen minden módon tiltakozni szükséges, egyénileg is és ha mód van rá, intézményeken, szervezeteken keresztül is. De igen kevés a mód rá, és nincsenek illúzióim a tiltakozás hatékonyságát illetően. Változást csakis a kormány leváltása és a kormány által propagandacéllal létrehozott kulturális fedőszervezetek feloszlatása vagy átalakítása, jogosítványaik és költségvetési pénzforrásaik megvonása hozhat. Ezzel párhuzamosan a kultúra ápolására olyan szervezeti kereteket lesz szükséges felépíteni, amely a mindenkori kormányzati pártpolitikától a lehető legnagyobb mértékben független, és függetlenségét meg tudja őrizni.
3. Hogy a piaci bevételek önmagukban mire elegendők egy hagyományosan szegény és hagyományosan kultúraellenes országban, nem tudom. Magánmecenatúrával együtt nyilván többre lehetne jutni, de Magyarországon eddig még nem volt erre komoly hajlandóság, sem Csokonai Vitéz Mihály, sem Ady Endre idején, és ma sincs. Mindig csak kivételes egyéni erőfeszítések voltak és vannak.
| ||
Péterfy Gergely író
1. Felháborítónak tartom a KMTG működését, bár egyáltalán nem meglepő, ami történt. Tökéletesen illik abba az évek óta tartó gyakorlatba, amellyel a NER kommunista és nacionálszocialista minták alapján pusztítja a művészeti életet. Az „elfajzottnak”, „nemzetietlennek” vagy egyszerűen csak „idegennek” tekintett irányzatokat és alkotókat minden lehetséges módon igyekeznek elhallgattatni – gondoljunk csak vissza, hogyan tűnt el az irodalmi folyóiratok támogatása, hogyan szűntek meg egyetemi műhelyek, hogyan kerültek feketelistára a NER ideológiájával nem azonosuló alkotók a köz- és kormányközeli kereskedelmi médiában. De most is, akárcsak a kommunizmus vagy a nemzetiszocializmus idején, nem nagyon szól másról a dolog, mint hogy a dilettánsok bosszút állnak. Ma az államilag támogatott kultúra alkalmi kivételektől eltekintve a dilettánsok bosszújáról szól, elég az MMA működésére, projektjeire, „kutatóintézetére” és a NER ajnározott lieblingjeire utalnom. A KMTG a Fidesz sötét és becstelen forradalmi ideológiájának végrehajtója, célja ugyanúgy az elitcsere, ahogy az a gazdaságban, a közmédiában vagy a társadalmi élet bármely területén megfigyelhető. A haveri kapitalizmus kiterjesztése az irodalmi életre. Csakhogy tehetséggel nem lehet ugyanúgy kitömni embereket, ahogyan pénzzel. Pénzből nem lehet tehetséget és jellemet vásárolni, cinikus és – hogy ezt a szép transzilvanizmust használjam – nyikhaj kalandorok csak cinikus és nyikhaj szervilizmussal tudnak szolgálni azoknak, akik szerencsétlenségükre hozzájuk fordulnak. A dolog további szerencsétlen következménye, hogy a magyar szellemi életet megosztó árkok tovább mélyülnek, az ősök viszolyogtató ellenségeskedése továbböröklődik a következő generációkra.
2. A Független Mentorhálózat, amely Ijjas Tamás és Nemes Z. Márió kezdeményezésére jött létre, s amelyhez én is csatlakoztam, elegáns és pontos válasz. Sok száz író, költő és kritikus vesz benne részt és ezernyi a jelentkező. Ez azonban nem lesz elég. További civil kezdeményezésekre van szükség, folyamatos tiltakozásra és nyomásgyakorlásra, a kiadók, műhelyek, a legkülönfélébb művészeti és értelmiségi fórumok és szervezetek összefogására és egységes fellépésére. Nem lehet hagyni, hogy a politika tovább mérgezze a művészeti életet. Az államilag támogatott szervilis dilettantizmust nem elég szétcikizni és szétröhögni, meg kell teremteni egy széles körű, ideológiákon felülemelkedni képes szakmai konszenzus feltételeit. Erre mértékadó konzervatív, baloldali és liberális körökben egyformán nagy az igény.
3. Egy ilyen, relatíve kis kultúra esetében, mint a magyar, nem lehet állami szerepvállalás nélkül működtetni az irodalmat. Ennek sok oka van, amelyek részletezésére itt most nincs hely. Ráadásul egy ilyen autokratikus rendszerben arra sincs esély, hogy nagy gazdasági szereplők komoly mecénásként léphessenek fel, hiszen számolniuk kell a hadurak bosszújával. Az irodalom pedig túlságosan nagy intézmény ahhoz, hogy közösségi támogatással, mégoly önfeláldozó magánemberi kezdeményezésekkel hosszú távon működtetni lehessen.
