Könyv

Amikor a hetvenes években egy író-olvasó találkozón megkérdezték, hogyan lett író, rávágta: így születtem. A lapok jól ki is szerkesztették: íróhoz méltatlan módon felelt. Holott ebben a gyorsan odacsapott, de valószínűleg évek alatt kiérlelt mondatban ott lehet az igazság.

Tódor János nemrég megjelent kötete a harmadik a cigányok elleni gyilkosságsorozattal és a közelmúlt erőszakos etnikai konfliktusaival foglalkozó könyvek sorában.

Örök és aktuális kérdések termékeny feszültségében dolgozik, különleges képeket, szövegeket, látványokat fűz össze. A melankólia számára lengőajtó az ismeretlenbe, egy olyan szellemi dimenzióba, mely azokban a kultúrákban is jelen van, amelyek nem tudnak róla beszélni. Mi mégis megpróbáltuk.

Irodalomtörténészként Széchenyi-díjat, műfordítóként József Attila-díjat kapott; a 2000 folyóirat és megannyi kötet szerkesztője volt. Az irodalomtudósra interjúnkkal emlékezünk.

Ha Charles Dickens és Bram Stoker közösen megírták volna a nagy viktoriánus regényt, az vajon felülmúlná Az essexi kígyót? – tette fel a kérdést Sarah Perry művének egyik lelkes angolszász méltatója, és a magyar recenzens a szokottnál is furcsábban érzi magát az ilyen és ehhez hasonló, többnyire zajosan elismerő kritikák valóságos bokrétájával szembesülve.

„Idegesítőn hasonlít a helyzet a Javítottéhoz, ott is, itt is ez a bosszantó realizmuskényszer. Hogy csak annak van, nemcsak hogy legitimitása, nemcsak hogy az engedélyezhető, ami valóságosan (kurzív!) van, hanem hogy csakis ez érdekes.

Ahogyan a regény előképének számító 1950-es film nézői, úgy Roth 1998-as, magyarul 2017-ben megjelent regényének olvasói sem igen értik már, mit is jelentett a háború utáni években kommunistának lenni, vagy éppen feleségül menni egyhez.