Könyv

Rétes akar lenni

Sarah Perry: Az essexi kígyó

Könyv

Ha Charles Dickens és Bram Stoker közösen megírták volna a nagy viktoriánus regényt, az vajon felülmúlná Az essexi kígyót? – tette fel a kérdést Sarah Perry művének egyik lelkes angolszász méltatója, és a magyar recenzens a szokottnál is furcsábban érzi magát az ilyen és ehhez hasonló, többnyire zajosan elismerő kritikák valóságos bokrétájával szembesülve.

Benne ugyanis még csak fel sem merült e két klasszikus neve a harmincas évei végén járó írónő második könyvét olvasván: sem az összemérés, de még a párhuzamállítás szempontjából sem. Igaz, a korszak nagyjából stimmel, az 1893-ban játszódó regény címszereplője pedig egy rettegést keltő, titokzatos lény. Sőt mi több, a történetben még egy anglikán lelkész és annak teljes családja is előfordul.

Másfél ezer kilométer távolságból mérlegelve Az essexi kígyó mégis jobbára inkább csak rokonszenves, de túlméretezett vállalkozásnak tetszik: egyetlen kötetbe belezsúfolni a viktoriánus századvég mozgalmasságát, a korszak népszerű társadalmi és tudományos vitatémáit, egy misztikusnak szánt rejtélyt, számos különlegesnek festett regényalakot meg az érzések zűrzavarát. Valamint, éppen nem mellesleg, megadni a választ az emberiséget oly régóta foglalkoztató kérdésre: miszerint lehet-e barátság férfi és nő között, és ha igen, miért nem?

A történet középpontjában egy frissen megözvegyült, a férje által korábban tartósan gyötört, a saját anyai szerepét pedig meglehetős távolságtartással kezelő hölgy áll. Ő Cora Seaborne, akire Sarah Perry a legbuzgóbb karácsonyfa-díszítők módjára szinte roskadásig aggatja az izgalmas ellentmondásokat, a női kiismerhetetlenség szignáljait. „Még én se bírok magamon kiigazodni” – írja egyik, szokásosan kitárulkozó levelében az özvegy, és a regény többi szereplője is előszeretettel és kitartóan kutatja, hogy vajha melyik Cora lehet az igazi: „…amelyik selyembe és drágakövekbe öltözik, vagy a másik, amelyiknek a rongyait még Cracknell (a történet egyik falusi szegényembere – a szerk.) is kihajította volna; amelyik egyfolytában nevet, vagy a másik, amelyik ingyen osztogatja a szeretetét…”

A cinikus férfiolvasó számára, úgy lehet, a regény bármely másik szereplője érdekesebbnek bizonyulhat a víg özvegynél. Ahogy méltán érdekesebbnek bizonyulhat az elővezetett korabeli témák többsége, és talán még inkább Sarah Perry tüntetően keresett, a választékosságot a meghökkentéssel elegyítő, eredeties-historizáló elbeszélői stílusa. Mely stílust a fordító, Borbély Judit Bernadett lelkiismeretesen, egészen a „gibernyúz” jelző (tájszó, jelentése: sovány, girhes) alkalmazásáig elmerészkedve igyekezett érzékletesen magyarítani. A keresettség azonban olykor tév­útra viszi a fordítót, máskülönben a felesége elvesztése miatt a jóistenre megneheztelő Cracknell nem gondolná, hogy a Mindenható „kibabrált” vele, és persze ahhoz sem lenne szükséges senkinek „felkerekednie”, hogy a saját ágya alatt lakozó sárkánnyal megvívjon.

Fordította: Borbély Judit Bernadett, 21. Század Kiadó, 2017, 432 oldal, 3990 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

A puritán

A puritán már kora gyermekkorában nagyon puritán volt. Mondták is a pedagógusok a szülői értekezleten, hogy jó gyerek, csak egy kicsit puritán. Aztán, az értekezlet végén, hogy ne hallja a többi szülő, Aranka néni megsúgta, valójában a puritán a legpuritánabb az osztályban, meglehet, az egész iskolában, jobb lesz, ha odafigyelnek rá.

Költözik a hivatal

Lassan tíz éve jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely szerint a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a Várnegyedbe kell költöznie, a „Budapest I. kerület, Szentháromság tér 6. szám alatti ingatlanba”.

Fájni fog

A tengerentúlon immár hivatalos forrásból is áradnak az oltásszkeptikus sugalmazások, amelyeket egy gyanús vizsgálat hivatott alátámasztani. Az ilyesfajta nemzetközi példák itthon is felerősítik az oltáskerülők hangját.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.