Kedves Olvasónk!
A Sorköz sorozatában a Narancs régi, irodalmi, művészeti tárgyú cikkeinek legjavát bányásszuk elő lapunk archívumából.
Mit olvastunk és miért 5, 10, 20 évvel ezelőtt, és mit gondoltunk róla? Mi marad abból, amit mi írtunk (az újságba), és mi abból, amit más (az örökkévalóságnak)? Élje velünk újra a magyar írott kultúra közelmúltját!
Az alábbi remek cikk a Magyar Narancs 2012. március 16-i számában jelent meg.
A legismertebb matematikai összefoglaló és még számtalan szak- és tankönyv szerzője. Emellett a magyarországi számítástechnika-oktatás egyik úttörője, de mostanában kipróbálta magát a fikciós műfajokban is. A híres könyve elmúlt 55 éves, ő maga nemrég töltötte be a 85-öt.
Magyar Narancs: Ha jól tudom, a legendás matematikai összefoglalót éppen 1956-ban írta.
Obádovics J. Gyula: Így van! Jegyzeteket már írtam az azt megelőző időszakban is, de akkor volt három hónapom a kézirat rendezésére. Feleségem gépelte egy kis vacak asztali írógépen: gondoljon bele, kitevőket is kellett írni, meg indexeket is. Ehhez képest manapság számítógéppel mindent nyomdakészre meg tudok csinálni.
MN: Nagy szükség lehetett akkoriban egy ilyen könyvre, ráadásul nemcsak előtte, de utána sem volt, sőt talán manapság sincs hozzá fogható.
OGY: A megírás előzményéhez tartozik, hogy előtte, még 1951-52-ben műszaki technikumokat szerveztem, volt köztük út-, híd-, vasút-, sőt vízműépítő is. Láttam, hogy milyen matematikakönyvek vannak forgalomban, s hogy mennyire nehezen lehet belőlük megtanulni a tárgyat. A műszaki tanárképző főiskolán voltam adjunktus, s nekem kellett előadásokat tartanom, ráadásul felzárkóztató kurzusokat vezettem azoknak, akik korábban nem nagyon tanulták meg a matematika-törzsanyagot. Istentelen kemény munka volt, sokszor este fél 9-ig tartottak a konzultációk. Ez egyszerűen kikényszerítette belőlem az új könyvet - ráadásul azt is elvárták, hogy olyan legyen a felépítése, ahogy az órákon elmagyarázom. Később, amikor a miskolci egyetemre kerültem, rám bízták az esti tagozatot, s ott ugyanezzel szembesültem: sokszor hiányos tudású szakérettségiseknél kellett pótolni matematikai alapokat. Végül azután, engedve az igényeknek, megpróbáltam rendezni, amit addig írogattam - nem tudtam, hogy könyv lesz belőle, először csak egyetemi jegyzetben gondolkodtam. A Műszaki Kiadónak volt egy olyan felhívása, pályázata, hogy aki matematikakönyvet szeretne kiadni, küldjön be anyagot. Én 24 oldalt küldtem be - s máig sem tudom, miért engem választottak, de szerencsére megjelenhetett a könyv. Habár azóta 6-8 alkalommal lett átdolgozva - a legutóbbi, 19. kiadást megint csak bővítettem kicsit. A Scolar Kiadó nagyon szép kiadásban, a születésnapomra meg is jelentette! De amikor lefordították németre, akkor az ő kívánságaik szerint módosítottam a tartalmát. Érdekes, de szinte minden alkalommal találok némi javítanivalót, kisebb hibákat.
MN: Az ember, némileg naivan, azt gondolná, hogy ez az összefoglaló pont azokkal a területekkel foglalkozik, amelyekről a matematika már mindent tudott a XIX. század végére. Vagy mégsem? Tartalmilag is akad bővítenivaló?
OGY: Mindig van valami. Pedagógiai szempontból például rendszeresen finomítom a tartalmát. Másrészt a Műszaki Kiadó belső szerkesztőjének nagy tiltakozására, már a könyv megírásának idején beleírtam a vektoralgebrával, komplex számokkal foglalkozó fejezeteket, amelyeket addig nem is tanítottak középiskolában. Ehhez képest két évvel később ez is bekerült a középiskolás törzsanyagba, s onnantól kezdve a trigonometriai bizonyításokat is vektoralgebrai alapon végezték. A differenciál- és az integrálszámítást, továbbá az analitikus geometriát is tárgyalja a könyv azzal a céllal, hogy segítse az egyetemre készülőket vagy a már ott tanulókat is - tulajdonképpen csak az alapokat, hosszadalmas, bonyolult bizonyítások nélkül, sok szemléltető ábrával a megértés kedvéért. És a diákok hálásak voltak érte: sokan írták a kiadónak: "ez volt a bibliánk" - nemcsak a középiskolások, egyetemisták is. Utóbb persze az egyetemisták kívánságára is bővítettem - így kerültek bele a differenciálegyenletek. Viszont idővel kimaradt a logarléccel (nem hivatalos nevén lőccsel) foglalkozó fejezet.
MN: Vannak olyan számolóeszközök, amelyekkel nem is találkoztak azok, akik csak az utóbbi évtizedekben születtek - ilyen pont az említett logarléc: ez már az okosabb zsebszámológépek elterjedésével fölöslegessé vált.
OGY: Én például tekerős, kurblis számológéppel számoltam egészen '67-68-ig, s csak ezután telepítettem Miskolcra, a Számítástechnikai Laborba az első számítógépeket.
MN: A számítógépek magyarországi térhódítására és az ön szerepére mindjárt visszatérünk. Úgy tudom, azért is szeretik az Obádovics-féle Matematikát, mert szerencsésen elegyítette az elméletet és a praxist. Generációkat volt alkalma tanítani - volt jelentős különbség az egyes korcsoportok között a matematikára való készség, matematikai gondolkodásra való hajlam tekintetében?
OGY: Végeztem egy saját vizsgálatot, amelynek során hallgatónként számba vettem az érettségi eredményt, a felvételi, az első, második, harmadik zárthelyi eredményt, s végül az első kollokviumi eredményt. Hetven különböző iskolából jött több száz diák anyagát néztem meg, s kiderült, hogy azok, akik jeles eredménnyel végeztek jó nevű gimnáziumokban, sokszor már félévkor kibuktak, míg egy technikumból érkezett közepes matematikus megállta a helyét, és tartotta a szintet. Sokszor a korábbi tanáraik, akikkel például a Bolyai János Matematikai Társulatban akadtam össze, felháborodottan felelősségre vontak, hogy tudott kibukni a volt diákjuk? Csak éppen az volt a gond, hogy ezektől a diákoktól nem követelték meg, hogy igazán megértsék azt, amit megtanultak. Ha egyszerre sok példát kellett megoldaniuk, akkor egyszerűen leblokkoltak, és a továbbiakban már nem fogták fel, mit kellene csinálniuk.
MN: A középiskolák többségében nem is mentek rá annyira a feladatmegoldásra - pláne, hogy időre sokféle példát kelljen megoldani.
OGY: Azért egy vekkerrel bárkit rá lehet szoktatni arra, hogy képes legyen koncentrálni, három órán belül meg tudjon oldani öt felvételi feladatot - matematikus ugyan nem lesz belőle, talán nem is tudja a matekot, de képes lesz elsajátítani az alaptananyagot, hogy azután megfeleljen egy felvételi vizsgán. Efféle kutatásokat végeztem, írtam is cikket belőle, de nem mindig jutottam a kívánt eredményre.
MN: Nehéz így összehasonlítani generációkat.
OGY: Nehéz bizony. Arra akartam kilyukadni, hogy ez a tömegoktatás, ami manapság zajlik egyetemeken, középiskolákban, sokszor elégtelen eredménnyel jár a matematika szempontjából is. Szerintem az alapprobléma az, s mostanában ez is foglalkoztat, hogy amikor a bolognai rendszer keretében a diák elvégezte a szükséges éveket, majd rájön, hogy mégis szeretne tovább is tanulni, például matematikát, akkor a ráadás két évében szembesül azzal, hogy amit addig tanult, az mind semmi - úristen, ez lenne valójában a matematika? Az addigi néhány féléves matematikasűrítmény nem elegendő ahhoz, hogy a későbbi, emeltebb szintű matematikaanyagot el tudja sajátítani.
MN: Én csak arra lettem volna kíváncsi, hogy például mire manapság a diákok eljutnak az érettségiig, megkapják-e ugyanazokat a matematikai alapokat, mint mondjuk ötven éve?
OGY: Nagyon jó, didaktikailag szépen felépített könyvek vannak forgalomban, csak az a baj, hogy van belőlük vagy ötvenféle, s minden iskola mást választ. Szerintem el kellene dönteni, hogy egy típusú könyv szolgáljon mindenhol, mondjuk öt éven át.
MN: Akkor az egy egyetemre kerülők legalább azonos kiindulópontról kezdenék.
OGY: Az általam korábban említett saját vizsgálat másik tanulsága az volt, hogy ha a diáknak jó matematikatanára volt végig a középiskolában, nem volt baja az egyetemen sem.
MN: A háború után ön legendás matematikusoktól tanulhatott a budapesti tudományegyetemen.
OGY: Amikor odajártam, fokozatosan tértek vissza az oktatásba a neves professzorok (például munkaszolgálatból, mint Turán Pál - a szerk.). Az első félévben, 1945 őszén csak Szász Pál és Kerékjártó Béla tanított (utóbbi sajnos hamarosan, még 1946-ban meg is halt) - előbbi analízist, utóbbi analitikus geometriát. Szászt "négytáblásnak" neveztük, mert minden órán annyit írt tele, de azokat le lehetett volna fényképezni és tankönyvben megjelentetni. Fejér Lipót is a legendás tanárok közé tartozott - komplex függvénytanról és a Fourier-sorokról tartott órákat: ő volt az, aki "ezt még nem olvastam" fordulattal jelezte, mi az, amit érdemes kutatni. A legújabb eredményeket Riesz Frigyes előadásaiból ismertük meg. Turán Pál, Rényi Alfréd nemcsak zseniális matematikusok voltak, de nagyon jó előadók is. Külön kiemelném még Hajós Györgyöt és Kárteszi Ferencet, akik kiváló pedagógusok voltak, és persze remek matematikusok.
MN: Legendás nevek, nemzetközileg is elismert klasszisok - ha jól látom, ezen az elit szinten ma is nagyon erős a magyar matematika.
OGY: Én is úgy látom, és a fiatalok között is sok a nagyszerű tehetség. A legutóbbi diákolimpián is kiemelkedően szerepeltek a magyarok. Vannak jó matekosok, csak nem tömegesen. Hosszú évek óta részt veszek egyetemisták, főiskolások matematikaversenyének szervezésében, akik közül sokan érnek el kiemelkedő eredményeket.
MN: Ha jól tudjuk, ön volt a magyar számítástechnika-oktatás egyik úttörője is, aki az elsők között írt tankönyveket is a tárgykörben.
OGY: Az egész úgy kezdődött, hogy a miskolci egyetemen, ahol tanítottam, a bányász- és gépész-hallgatóknak hét tizedes jegy pontossággal kellett a házi feladatot kiszámolniuk, ami rajzzal együtt tíz-tizenöt órát is elvett a napjukból. A már említett tekerős masinákkal ugyan fel lehetett gyorsítani a folyamatot, de számológépeket akkor még csak kiutalással kaphattunk. Végül a Pénzügyminisztérium közvetítésével sikerült szereznünk egy NDK-s, lyukszalag-vezérlésű gépet - eredetileg 830 ezer forintba (!) került volna, de végül sikerült a keletnémeteket rábeszélni, hogy bemutató célra, ingyen telepítsenek egyet a Számítástechnikai Laboratóriumunkba, hátha a magyar vállalatok később vesznek belőle többet is. Nem volt nagy gép - akkora volt, mint egy jó nagy harmónium, viszont öt perc alatt végzett egy tanulókör egész napi házi feladataival. Végül a "bányászoktól" kaptunk pénzt még egy gépre, akkortól már kettő dolgozott a tanszéken. Egy lengyelországi úton ismertem meg egy ottani gyártású gépet, amire már nem nyolcas számrendszerben kellett a programot írni, hanem szöveges utasításokkal, egy autokód szintű nyelven. Az útról írott pozitív jelentésem nyomán fél éven belül 3 300 000 forintot utalt át a minisztérium, amiből a miskolci egyetemnek sikerült egy ilyen gépet beszereznie, egy másikat pedig a BME Folyamatszabályozási Tanszék kapott meg. Az Akadémián négy évig voltam aspiráns, ott ismerkedtem meg az 1959-ben épült M3 elektroncsöves számítógéppel, ami orgona méretű, egy teljes falat betöltő gép volt. Mellesleg én először még 1952-ben, egy oroszra lefordított amerikai könyvből értesültem a számítástechnika akkori eredményeiről, így amikor már használni lehetett efféle gépeket, fel voltam készülve arra, hogy - különösen mérnöki szempontból - mennyire hasznos masinákról van szó. A hallgatók is imádták őket, akadt, aki egész éjszakára bezárkózott a gépterembe, s csak reggel találták meg a takarítónők. Mint például Kálmán Sándor tanítványomat, aki azután Amerikában ért el figyelemre méltó eredményeket.
MN: Ha jól tudjuk, azért nemcsak matematikával foglalkozott, hanem a kezdetektől fogva szépirodalommal is, s mostanában e műfajokban is publikál.
OGY: Így igaz! Már tanítóképzős koromban rengeteg verset írtam - ezek később előkerültek, a középső lányom találta meg őket, amikor Miskolcról Budapestre költöztünk, s végül egy jó részük kötetben is megjelent - Sámán Simon név alatt, aki egyszerre anyai és apai dédapám volt, mivel a szüleim másodunokatestvérek voltak. Már egyetemistaként két évig jártam Waldapfel József irodalomkörébe, ám az ott írt verseim elvesztek.
MN: Igaz az, hogy a közelmúltban fogadásból írt fikciós történeteket?
OGY: A Scolar Kiadót még 1994-ben hoztuk létre Érsek Nándorral - ott jelentek meg sorra a matematikai munkáim. Néhány kortárs dán szerző regényét elolvasva arra jutottam, hogy én ilyet vagy még jobbat megírok két hét alatt! Végül fogadtunk Nándival, és megírtam. A fiatalok világa foglalkoztatott, a diszkószerelem problémája: szex és szerelem viszonya. A könyv öt egyetemista nyári kalandjairól szól, akik végül mind megtalálják a párjukat. Megírtam két hét alatt úgy, hogy szőlőmetszés közben szépen kialakult bennem minden, és csak papírra kellett vetni. Azóta írtam még két regényt.
MN: Ezek megjelentek?
OGY: Meg, de nem saját néven - nem engedte a család, mert meglehetősen erotikus művekről van szó. Az első az 1945-46-os időkről szól, amikor a háború hatására a korábbiaknál sokkal szabadabb, vagy ha tetszik, szabadosabb lett a fiatalok szerelmi élete - és nyelvhasználata is. A második kötet egy emberöltővel később játszódik, míg a harmadik a jelenről szól. Ugyanazon korosztály, 16-19 évesek problémái három különböző korban: más magatartás, más életstílus, másfajta felelősség - de valamennyien szembekerülnek a szerelem, a szeretet és a szex konfliktusával, ám az előbbiek nélkül nincs értelme az utóbbinak sem. Mindenesetre hat matematikakönyv megírása mellett ez jó szórakozás volt.
