Tódor János nemrég megjelent kötete a harmadik a cigányok elleni gyilkosságsorozattal és a közelmúlt erőszakos etnikai konfliktusaival foglalkozó könyvek sorában.

Az igazságszolgáltatás szégyene, hogy mégis hiányérzete támad az olvasónak. A kötet szerzőjének ugyanis minden igyekezete ellenére sem sikerül felderíteni, kik, milyen szervezetek és milyen akarat állnak a gyilkosságsorozat hátterében. A tetteseket elkapták, a botrány elcsendesedett, az érdeklődés megszűnt, a három könyv szerzőjének érdeme, hogy napjainkban a téma még egyáltalán egyszer-egyszer szóba kerül.

A három riport-szociográfia az előítéletet, a fajgyűlöletet és a könyörtelen agressziót dokumentálja, egymást is kiegészítve. Tábori Zoltán Cigány rulettje négy éve jelent meg, a támadások helyszínéről rövid monográfiákban, „itt és most” riportokban tudósít, még nem lehet tudni, kik a támadók, és mit akarnak elérni. Galgagyörktől Alsózsolcán keresztül Sajóörösig riportozta végig a terepet, otthonosan mozog a cigánytelepek környéken. „Nincs itt semmi probléma a faluban, csak tudni kell a cigányokkal bánni. A cigány az olyan, mint a kutya. Nem elfutni kell előle, nem hátat fordítani, hanem szorítani, mindig beljebb menni” – idézi Misi bácsit, a volt pátkai rendőrt. Vágvölgyi B. András az Arcvonal keleten című könyvében már nyugodtan túlléphet Misi bácsi népiesch, álnaiv bölcseletén. Már tudott, hogy a gyilkosok célja nem valamiféle „rendteremtés”, hanem félelemkeltés és konfrontáció; polgárháborús hangulat előidézése. Vágvölgyi túllép a dokumentatív elbeszélés keretein, a vallomásokból önálló történetet kerekít – akár így is történhetett –, „ez a metamodern valóságpróza”, nyilatkozta. Két-, háromhavonta tudósított az ÉS-ben, legutóbb, szeptemberben Petőfi Attila vezérőrnagy a nyomozásról írott tanulmányát szedte elő.

Tódor János Vadászjelenetek Magyarországon könyve dokumentatív tényfeltárás, szociografikus riport és interjúkat tartalmazó korrajz. Összegyűjt minden hozzáférhetőt a nyomozás során elhallgatott, eltorzított és meghamisított tényekről, az igazságszolgáltatás előítéletességéről. Kiterjesztően értelmezi a közösség elleni erőszakfogalmat: gyűlölet-bűncselekménynek tekinti a kisebbség többségi terrorizálását, és a kisebbség többség elleni, előítéletes agresszióját is. Tódor János könyve kilenc év krónikája: az olaszliszkai lincseléstől Marian Cozma veszprémi meggyilkolásán keresztül a cigánygyilkosságokig veszi sorra a történéseket, perjegyzetei pedig a Kúria jogerős ítéletéig dokumentálnak. Hangneme távolságtartó, riport­útjain és a bűnpermaratonin is mindvégig tárgyilagos marad.

Régóta foglalkoztatja a gyűlölet és az erőszak politikai társadalmasítása és társadalmiasulása. Korábbi köteteiben, Nem vagyunk mi fasiszták (1995), Aluljárók népe (2004), Taxisofőr bajonettel (2006), „a kis magyar agressziót” követi nyomon, bár akkor még elképzelhetetlen a lincselés vagy a gyilkos társulás, a gyűlöletkeltés politikai praxisa. Mostani kötetében rendet próbál teremteni az egymásnak ellentmondó kusza rendőrségi dokumentumok, jelentések, tanúvallomások, torz szakértői vélemények között, amelyek esetleg szándéktalanul, de az erőszakot domesztikálják.

A másság gyűlöletének identitásteremtő, közösségformáló erejére utal a kötet címe. Martin Sperr Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból című színdarabját idézi. A kétezres évek felmérései szerint az előítéletesség mélyről fakad, nehezen korrigálható, szilárd, rejtett, gyakran elfojtott. Iványi Gábor metodista lelkész mondja interjújában: „A többségi társadalom meg nem fogalmazott, artikulálatlan előítéletei a hétköznapok érintkezési kultúrájának velejárói.” Ez bátoríthatta a cigánytelepeken lövöldöző gyújtogatókat, ha „ti ezt akarjátok, ezt várjátok el, de közületek senki nem meri megtenni, hát akkor mi majd megcsináljuk”.

Tódor 2006-tól követi nyomon a kihívó és/vagy szánalmas újnáci, hungarista vircsaftot. Devecseren a Vérbulcsú fiai század, máshol a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség, a Magyar Nemzeti Arcvonal, a Vér és Becsület, a Véres Kard, a Betyársereg parádéja ijesztő, egyszersmind szánalmas, időnként abszurd. Egy pátkai kocsmai csetepaté és a Gárda-felvonulás után az önkormányzat cigány magatartási illemkódexet akart bevezetni. Akár egy Örkény-egyperces: a besenyszögi kisboltban fecsegő asszonyok jöttek rá a gyanúsítottak letartóztatása után, hogy a televízióban mutogatott gyilkos fegyvereket a helybeli vadásztól rabolták el.

A gyilkosságok vádirati indítéka: „céljuk, hogy a támadás olyan felháborodást váltson ki a roma népesség egy részében, ami erőszakos cselekményre sarkallja őket”. De a polgárháborús hangulathoz kevés a négyfős csapat, hol vannak azok, akik pénzzel támogatják, bátorítják, felbérelik, irányítják az elkövetőket? Őket keresi a szerző a debreceni foci­drukkerek ultrái, a havercsávók, a beengedő-kidobó legények, a szélsőséges akcióbrigádok, a vendéglősök között. Ám a válasz csak sejthető.

Osiris Kiadó, 2017, 304 oldal, 2880 Ft