A Nobel-díjas Orhan Pamuk a Narancsnak

  • - kg -
  • 2015. július 29.

Könyv

Először bírósági idézést kapott, aztán Nobel-díjat. E heti lapszámunkban A fehér vár és a Fekete könyv szerzője nyilatkozik Erdoğan illiberalizmusáról, az örmény népirtásról és Puskásról.

Magyar Narancs: A helyzet odáig fajult (Pamukot 2005-ben perbe fogta az állam a török identitás megsértéséért, mert népirtásnak nevezte az örmények 1915-ös lemészárlását – a szerk.), hogy egy vidéki kormányzó könyvégetést rendelt el. Valóban égettek?

Orhan Pamuk: Igen, de inkább beszéljünk másról, nem akarok azzal jönni, hogy ez ezt tette, az meg azt; nem akarok az áldozat szerepében tetszelegni. Nem tartom magam kifejezetten politikus embernek, számomra az igazi szabadságot az irodalom jelenti.

false

MN: Épp száz éve kezdődött a törökök által elkövetett örmény népirtás. Ma már nyíltan lehet Törökországban népirtásról beszélni?

OP: Talán történt egy kis pozitív elmozdulás. Talán. Vannak egyetemek, ahol ma már lehet beszélni erről, de főleg az interneten és a kisebb magazinokban folyik a diskurzus. Ez is valami, hiszen tíz éve még ennyi is bőven elég lett volna ahhoz, hogy perbe fogják és lecsukják az embert. Ma, ha valaki kisebb lapokban, értelmiségi körökben, konferencia beszélgetések során vagy egyetemi berkekben népirtásról beszél, nem kell a börtöntől tartania. De a törökök többsége nem tud és nem is akar tudni erről a diskurzusról.

Figyelmébe ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.

A hiány

László Károly, a háborút követően Svájcban letelepedett műgyűjtő, amikor arról kérdezték, miért nem látogat vissza Auschwitzba, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szereti a nosztalgiautakat.

Fagin elsápad

Pong Dzsun Ho társadalmi szatírái, Guillermo del Toro árvái, vagy épp Taika Waititi szeretnivalón furcsa szerzetei – mindegy, merre járunk, a kortárs filmben lépten-nyomon Charles Dickens hatásába ütközünk.

Vörös posztó

Ismertem valakit, aki egy stroke-ból kigyógyulva különös mellékhatással élt tovább: azt mondta, amit gondolt. Jót, rosszat, mindenkinek bele a szemébe, rosszindulat, számítás és óvatoskodás nélkül. Nehéz volt vele találkozni, mindig ott volt a veszély, hogy mint egy kegyetlen tükörben, hirtelen meglátjuk valódi önmagunkat. De jó is volt vele találkozni, mert ha megdicsért valakit, az illető biztos lehetett benne, hogy úgy is gondolja.

Szeplőtelen fogantatás mai köntösben

Bullshit munkahelyen vesztegelsz, ahol ráadásul csip-csup kiszolgáló feladatokkal is téged ugráltatnak, csak azért, mert nő vagy? Kézenfekvő menekülési útvonalnak tűnik, hogy elmész „babázni”. Persze ha nincs férjed vagy barátod, a dolog kicsit bonyolultabb – de korántsem lehetetlen.

Realista karikatúrák

Tizenkilenc kortárs szerző írta meg, mit jelentett az elmúlt egy-két évtizedben Magyarországon felnőni. Változatos a névsor: van pályakezdő és többkötetes író, eddig elsősorban költőként vagy gyerek- és ifjúsági könyvek szerzőjeként ismert alkotó is.