A Kundera-botrány és következményei - "Kitörlünk emlékezetünkből minden lealázót"

  • Berkes Tamás
  • 2009.01.08 00:00

Könyv

Közel három hónap telt el a prágai Respekt cikke óta, amely tényszerűen igazolja, hogy Milan Kundera 1950-ben feljelentést tett egy kémgyanús ismerőse ellen. A médiabotrány csillapultával is nyitott kérdés, mennyiben érinti a leleplezés a legismertebb kortárs cseh író életművét. Berkes Tamás
Közel három hónap telt el a prágai Respekt cikke óta, amely tényszerűen igazolja, hogy Milan Kundera 1950-ben feljelentést tett egy kémgyanús ismerőse ellen. A médiabotrány csillapultával is nyitott kérdés, mennyiben érinti a leleplezés a legismertebb kortárs cseh író életművét.

Kundera nem volt besúgó vagy rendőrségi ügynök, de az előkerült dokumentum hitelességéhez nem férhet kétség. Véletlenül akadt rá a magyar Történeti Hivatalhoz hasonló cseh intézmény egyik kutatója. Eszerint az író huszonegy éves diákként bejelentést tett az egyik prágai kapitányságon egy bizonyos Miroslav Dvorácek ellen, aki egy évvel korábban Nyugatra szökött a katonai szolgálatból, és ezen az ötvenkilenc évvel ezelőtti márciusi napon szállást kérve megjelent volt barátnője, Iva Militká kollégiumi szobájában. A lány elutasította a kérést, mivel már későbbi férjével, Miroslav Dlaskkal élt együtt, ám annyit megengedett, hogy az egykori pilóta estig nála hagyhassa a bőröndjét. A kollégiumba visszatérő Dvoráceket a rendőrök letartóztatták. Az ügyész halálbüntetést kért, végül 22 év börtönre ítélték, amelyből 14-et kellett leülnie, majd 1968-ban Svédországba emigrált. Kiderült ugyanis, hogy a krakéler fiatalembert egy amerikai kémszolgálat dobta át a határon, bár a futár sejthetően nem volt rendesen kiképezve.

Nevét se hallotta

A feljelentés tényén túlmenően Kundera szerepe az ügyben tisztázatlan. Motívumairól semmit sem tudunk. A cseh sajtóban felmerült, hogy Militká későbbi férje féltékenységből kérte meg barátját, hogy forduljon a rendőrséghez. Ez a többek által hangoztatott feltevés kicsit zavaros, hiszen a lépést maga Dlask is megtehette volna. (Egy másik verzió szerint ő is megtette, így védve meg szerelmét, de akkor mi szükség volt a baráti segítségre?) Mindkét fiatalember tagja volt a kommunista pártnak, de a politikai elvakultság valószínűleg nem játszott döntő szerepet. Kunderát még abban az évben kizárták a pártból (1956-ban vették vissza, 1970-ben zárták ki véglegesen). A korabeli közhangulatot felidézve bizonyára nagy súllyal esett a latba, hogy egy körözött dezertőr rejtegetése főbenjáró bűnnek számított, ami az érintett személyek további pályáját kisiklatta volna. De bármi volt is a feljelentés motívuma, az ügy azáltal kap maradandó - egy szokvány ügynökbotrányon túlmutató és az egész írói életművel öszszeszikrázó - jelentést, hogy Kundera kerek perec letagadta a maga szerepét. A cseh hírügynökségnek adott telefonos interjúban kijelentette, hogy Dvoráceket sohasem ismerte, a nevét se hallotta, és a dokumentumot közlő hetilap jól kifundált merénylettel tönkre akarja tenni írói hírnevét. Kundera ezzel áttolta az ügyet az összeesküvés-elméletek térfelére, pedig egy ifjúkori botlás elismerése aligha rendítette volna meg méltán kiérdemelt tekintélyét.

A botrány kirobbanása után jeles írók és publicisták egész hada kelt a célkeresztbe került híresség védelmére. Különböző, többnyire lapos, esetenként megfontolandó érvekkel kárhoztatták a dokumentumot közreadó lapot és a múltban vájkáló történészeket. Manapság könnyű ítélkezni - hangzik a refrén -, de annak idején nem volt nyilvánvaló a szovjet típusú rendszer szörnyű valósága. Ilyesféle információkat nem szabadna nyilvánosságra hozni, mert a szenzációra éhes média kontextusában leegyszerűsített, hamis jelentést hordoznak. A kínos múlt egy darabkája a mai médiaviszonyok közepette borzalmas hatású, mert az emberek imádják, ha egy jeles emberről valami leleplező dolgot tárnak elébük. Való igaz, hogy ha nem Kunderáról lenne szó, az ügy senkit sem érdekelne.

Az ifjúkori ballépés eltörpül az életmű arányai mellett. Aligha felejthető, hogy a hatvanas években az író a prágai tavasz legfontosabb előkészítői közé tartozott. Tréfa című regénye és az 1967-es írókongresszuson elmondott beszéde mérföldkőnek számít a politikai-kulturális öneszmélés folyamatában. 1968/69-ben írt publicisztikái, emigrációban kiadott regényei a cseh irodalom legfényesebb lapjaira tartoznak. Híres esszéje, amely kipellengérezte a Közép-Európa kulturális identitását szétmorzsoló szovjet uralmat, annak idején bejárta az egész világot. Kundera tehát nem szorul védelemre, hacsak nem önmagával szemben. Mostani tagadása éles fénybe állítja a régi vitát, hogy bizonyos regényeiben őszintétlenül viszonyul a saját múltjához - kozmetikázza és átfesti.

Önkorrekciós igény

A bonyodalmak 1986-ban kezdődtek egy párizsi cseh lapban megjelent tanulmánnyal, amelyben Milan Jungmann, a hatvannyolcas irodalmi hetilap volt főszerkesztője fenntartásait hangoztatta Kundera emigrációban írt regényeivel, különösen az írót a világhírnév csúcsára lendítő A lét elviselhetetlen könnyűségével szemben. A mérsékelt hangütésű, alapos cikk a regények relativizmusát veszi górcső alá, méltatva a szellemes paradoxonokat, melyeket az élet abszurd mechanizmusai alapoznak meg, de figyelmeztetve a sorsok felcserélhetőségében rejlő veszélyre is. Ha a dolgok a relativitás hatalma alá kerülnek, elmosódik a különbség a terméketlen és a teremtő élet között. A szerző túl gyorsan mondja ki a különböző sorsok lényegi azonosságának tételét. Ez a műfogás arra szolgál, hogy az ellentéteket megszüntesse, a tetteket bagatellizálja, a következményeket összemossa. A Búcsúkeringő hőse így beszél: "Az áldozatok semmivel sem jobbak, mint a hóhéraik. Könnyen el tudom képzelni az eseményeket fordított szereposztásban. (...) Ha az ember eljut odáig, hogy nincs különbség a gyilkos és az áldozat között, akkor felhagy a reménnyel. Ez pedig, ha nem tudnád, kedvesem, a Pokol meghatározása."

Húsz évvel ezelőtt Kundera megsértődött, nem egészen hétköznapi értelemben. Cseh kapcsolatait beszűkítette, francia íróvá képezte át magát. Elkezdte cenzúrázni csehül írt műveit, bizonyos írásokat sehol a világon nem enged kiadatni, mivel az a mániává fokozódott érzés hajtja, hogy ő maga szabja meg a külvilág vele kapcsolatos elképzeléseit. Amikor a kilencvenes években a zalaegerszegi színház be akarta mutatni egy régi, magyarul is olvasható drámáját, Kundera arra hivatkozva tagadta meg az engedélyt, hogy azt már nem ismeri el életműve részének. Külön ügynökséget tart fenn, amely ellenőrzi a fordításokat, melyek csak a francia, definitív kiadás szövegét vehetik alapul. Elvileg persze joga van ehhez, ám kilóg a lóláb, ha szemügyre vesszük, mi jelent meg tőle eredeti hazájában. Szinte hihetetlen, hogy a négy, emigrációban publikált híres regénye közül kettő csehül csak a gyakorlatilag hozzáférhetetlen régi torontói kiadásban létezik. Tévedés ne essék, csehországi megjelentetésüket Kundera tiltotta le. Mi több, otthoni olvasói a Búcsúkeringőt csak 1997-ben, A lét elviselhetetlen könynyűségét csupán 2006-ban vásárolhatták meg, miközben ezek a könyvek az összes világnyelven és szinte valamennyi posztkommunista országban évtizedek óta közkézen forognak. Nehéz elhessegetni az érzést, hogy ebben a furcsa merevséggel ötvözött önkorrekciós igényben valami rejtett komplexus nyilatkozik meg. Mintha visszamenőlegesen meg akarná változtatni a múltat, nevezetesen a maga ifjúkorát, amelyben kommunista "társutasként" megégette az ujját. 1984-ben így nyilatkozott: "Folyton újraírjuk saját életrajzunkat, új meg új jelentést tulajdonítva a dolgoknak - a magunk szemszögéből, ahogy nekünk tetszik. Kiemeljük, ami ránk nézve megnyugtató és hízelgő, és kitörlünk emlékezetünkből minden lealázót. A történelem ilyesfajta átírása - akár orwelli értelemben is - cseppet sem embertelen. Sőt, nagyon is emberi."

Fiktív alakok

Kundera védelmezői általában arra hivatkoznak, hogy az író fiktív keretek között kifejtett gondolatait nem kell készpénznek venni, mert az elbeszélő maga is a mű egyik szereplője. A lét elviselhetetlen könnyűségében van egy nevezetes passzus, amelyben az elbeszélő a maga művéről vall: "Regényem szereplői azokat a saját lehetőségeimet képviselik, amelyek nem valósultak meg. Ezért szeretem mindegyiket egyformán, és ezért riaszt mindegyik egyformán: mindegyikük átlépett valamilyen határt, amit én csak megközelítettem. Éppen ez a határátlépés (a határé, ahol véget ér a saját énem) vonz engem. Csak e határon túl kezdődik a titok, amire a regény rákérdez. A regény nem a szerző vallomása, hanem annak vizsgálata, hogy mi az emberi élet abban a csapdában, amivé a világ változott." Kérdés, hogy a fiktív elbeszélő vallomása mennyiben különbözik a regénybeli hősök szavaitól. Bárhogy forgatjuk, gyanús az a makacsság, ahogy a szerző kizárja önmagát saját műveiből.

A most kipattant ügy, illetve Kundera viselkedésének hátteréhez leginkább Az élet máshol van lapjairól érdemes szemezgetni. Ez a könyv rikító, igazságtalan pamflet az egyébként joggal kárhoztatható 1945-50-es fiatal írónemzedék ellen, amely egy rosszul felfogott "lírai" baloldaliság következtében az elnyomó rendszer szolgálatába sodródott. Arra is példa azonban, hogy a szerző magánszemélyét nem lehet mindig leválasztani az elbeszélőről. Az író személyes indulataitól hajtva akadályozza az elbeszélő fiktív alakjának kibontakozását, önérvényű létezését. Latens öngyűlöletéből fakad, hogy korábbi eszményeit - melyeket az ifjúság, a forradalom és a költészet téves azonosításában kárhoztat - gyilkos torzképpé tágítja. Főhősét kiszolgáltatja saját elbeszélői önkényének: őszintétlen, zsigeri indulattal taszítja el önmagától egykori énjének hasonmását. Jaromil sorsa bohózatba fordul, személyisége szétmállik. Végül saját barátnőjét is feljelenti a rendőrségen...

Nos, ez az a pont, ahol a mostani dokumentum és a regény összeszikrázik. Élet és irodalom persze két különböző dolog, az író személyes viszonyai nem feleltethetők meg közvetlenül a regénybeli valósággal. Kundera eddig is cinkelt lapokkal játszott, de az irodalmi diskurzus keretei között ezt nem lehetett rábizonyítani. A leleplezés után azonban nem lehet többé azt mondani, hogy a regénybeli figuráknak semmi közük az író saját múltjának kozmetikázásához.

A mostani dokumentum tehát Kundera írói munkásságának legérzékenyebb pontját érinti, s lényegében megdönti az író által évtizedek alatt a világ elé tárt énképét. Ez hatalmas tét! Kundera egész íróságát érinti. A médiaszenzáció hamar lecseng, de a műveinek apologetikus értelmezése alól kihúzták a szőnyeget. Az író nyilvánvalóan ezért tagad. Ha elismerné botlását, egész munkássága más megvilágításba kerülne. Persze így is abba kerül, hiába fenyeget Kundera perrel: hiszen azt nyilvánvalóan elvesztené.

Kundera magyarul

Nevetséges szerelmek. Bratislava, Tatran, 1967 (Európa, 1995, 1998, 2001, 2006)

Tréfa. Budapest, Európa, 1968 (1996, 1999, 2001, 2003, 2006)

A lét elviselhetetlen könnyűsége. Budapest, AB, 1987 (Európa, 1992, 1996, 1998, 2000, 2001, 2002, 2003, 2004, 2005, 2006, 2007, 2008)

Búcsúkeringő. H. n., AB, é. n. [1987] (Európa, 1990, 1997, 2000, 2003, 2005, 2007)

Az élet máshol van. Budapest, Európa, 1991 (1997, 2000, 2005)

A regény művészete. Budapest, Európa, 1992 (2000, 2003, 2008)

A nevetés és felejtés könyve. Budapest, Európa, 1993 (2002, 2003, 2006)

Halhatatlanság. Budapest, Európa, 1995 (1998, 2002, 2005, 2007)

Lassúság. Budapest, Európa, 1996 (1999, 2002, 2005, 2008)

Elárult testamentumok. Budapest, Európa, 1996 (2006)

Azonosság. Budapest, Európa, 1997 (1999, 2002, 2005, 2007)

Nemtudás. Budapest, Európa, 2001 (2006)

Jakab és az ura. Budapest, Európa, 2003 (2007)

A függöny. Budapest, Európa, 2005 (2008)

Neked ajánljuk

A szemfényvesztő

  • Rév István

A kora ötvenes évek egyik reggelén (április 4-én, hazánk felszabadulásának ünnepén, vagy talán május 1-jén, a munkásosztály nagy harci seregszemléjén, lehet, hogy éppen november 7-én, a nagy októberi forradalom évfordulóján) reménytelenül esett az eső (vagy fagyos szél fújt és hullott a hó). A rádióbemondó ismerős hangja azzal kezdte a híreket, hogy gyönyörű napsütésre ébredt az ország, mintha jókedvében a természet is ünneplőbe öltözött volna a nagy ünnepen.

Ártók

  • TPP

Dúsgazdagék esküvője a világ (jelen esetben Mexikóváros) többi részétől társadalmi és fizikai értelemben is elzárt, erődszerű villában.

Dobozok közt

  • - köves -

A Fontos Filmek (igaz történet, komoly igazságtalanság, komor hangvétel, megrendült taps, állófogadás Beverly Hillsben) két gyakori szereplője a hatalom megnyomorította kisember és az ügyét felkaroló, lelkiismeretes ügyvéd. Ők most a guantánamói fogolytáborban méregetik egymást az egyik olyan helyiségben, amit történetesen nem a fogvatartottak kínzására rendeztek be.

Az ellenállás melódiája

  • Bacsadi Zsófia

Az amerikai vidék, a Közép-Nyugat lakói, a „fehér szemét”, a redneckek (mindenki vérmérséklete szerint válogathat a rendelkezésre álló kifejezések között) sokáig az iszonyat, a jelenben velünk élő barbárság és elmaradottság jelképei voltak az amerikai filmben (A sziklák szeme; Gyilkos túra; A texasi láncfűrészes mészárlás).

Azok a pesti éjszakák!

  • Sándor Panka

Reisz Gábor érdekes formát választott első színházi rendezéséhez. A helyszín a Trafó frissen felújított kávézója, a Trafik, a leszűkített játéktérnek megfelelően a nézők száma is csökkentett. A színészek az asztalok között járkálnak, sőt az utcát is „elfoglalják”. A kávézó egyben nézőtér, színpad és díszlet is.

Senki földjén

Szegény Mikes Kelemen! Ha az utókor kíméletlenségét a félresikerült stílusimitációkban lehetne mérni, Rákóczi fejedelem kamarása alighanem országos rekorder lenne.

„Közben röhög rajtunk”

  • Soós Tamás

„Ha már az is gond, hogy valaki meleg, akkor mi hadd legyünk már heti két órában műhomokosok” – vallja a Dope Calypso. Az együttes június végén hozza ki Tears to Freshwater címmel a szintis powerpop felé elmozduló új lemezét. Sarkadi Miklós énekes-gitárossal és Kelemen László gitárossal a káoszos lemezírási folyamatról, a most különösen aktuális queer esztétikáról és a magyar zenekarok nemzetközi lehetőségeiről is beszélgettünk.

Asztaltársak

A Létbüfében egy asztalhoz vetődik a költő, a zeneszerző és az énekes. Nem tudni, hogy mit isznak, de egy pillanat alatt szót értenek egymással. Egyikük még a baby boom szülötte, a másik kettőt már az X generáció könnyezte ki, mint igazgyöngyöt a kagyló. Mindhármuknak van némi tapasztalata csalatásban és fenében, és úgy lépnek túl e mai kocsmán, hogy előttünk is kitárják a kocsmaajtót.

Nyelvvilág

  • Toroczkay András

Az ördögcérna maga a burgonyafélék családjába tartozó lombhullató cserje. Itt líciumként emlegetik, de hívják még farkasbogyónak vagy gojibogyónak is, és a regény világán belül a kisebbrendű idő- és dimenziókapuk (ha jól értem) jelenlétét jelzi.

Sűrű, sötét erdő

  • Melhardt Gergő

Nem emlegetik, nem írnak róla, egyetemen nem tanítják. Nincs róla semmi elnevezve, kötetei nehezen beszerezhetők, nem olvashatók online. Nem túlzás: a teljes és végleges elfeledéstől mentette meg a mostani (első) össz­kiadás ezt a nagy életművet. De milyen is ez az életmű? Mik a költészeti értékei? Meg tud-e ma szólítani minket, és ha igen, hogyan és mivel?