Interjú

„Amikor elengedi a követ”

Szöllősi Mátyás költő, író, fotóriporter

Könyv

Friss könyve válogatott és új versekkel, részben közösségi finanszírozásból jelent meg. Szabadságról, traumaoldásról, „öreg lélekről” és fényképezésről beszélgettünk vele.

Magyar Narancs: Versesköteted címe egy­szerű szó, Szabad. Legelső verse egy idilli, boldog állapotról szól: „a vágyam mindig is / a könnyű ébredés volt”. Ez lenne a szabadság?

Szöllősi Mátyás: A felhőtlen boldogság szerintem nem egyenlő a szabadsággal. Ez a kötet egyszerre szól a test, a lélek, valamint a másikhoz való kapcsolódás traumáiról és örömeiről, a kamaszkor fejlődési nehézségeiről, megpróbáltatásairól. A nyitóvers pedig akár a kötet legvégén is állhatna. De nem szerettem volna egérutat kínálni vele az olvasónak. Az Előhang inkább játék, kísérlet, amelyhez mindig visszatérhet.

MN: Az utolsó vers viszont Sziszüphosz monológja: „szolgaság a tonnás kő mögött”. Ő szabad? Vagy legalább boldog?

SZM: Camus írta, hogy boldognak kell elképzelnünk Sziszüphoszt. Ezzel nyilván lehet, és érdemes is vitatkozni. Viszont akkor, amikor végre elengedi a követ, szabad, és a szabadsága a felismerésben van. És ez ránk is igaz. Előbb-utóbb rájövünk, hogy a gondokkal dolgozni is lehet. Amikor megfejtek valamit, az a szabadság.

MN: A kötet négy ciklusából az első a Kamaszkor címet kapta. Mintha tejüvegen keresztül néznéd a fiatalkorod. Mennyire érzed magadtól távol azt az időszakot?

SZM: Arra törekedtem, hogy ezekben a versekben egyszerre mutassam meg a gyerek és a felnőtt szemszögét. Úgy akartam beszélni a szülőhöz vagy a testvérhez fűződő gyermekkori viszonyról vagy akár a haláltudatról, hogy egy érettebb szemszögű rálátás is érvényesüljön a szövegekben.

MN: Az irodalomtudományban azt mondjuk, a versnek beszélője van. És a költő mit mond?

SZM: Ezeken az oldalakon tényleg nagyrészt rólam van szó, de a személyes tapasztalatot mindig kiegészíti a képzelet. A Válság-triptichonban, ami szerintem az egyik leginkább húsba vágó vers, a mezővárosok italos, erőszakos világa jelenik meg, a családom múltja, amivel foglalkoznom kell. És azok az események, amik ebből nőttek ki, a generációkon átívelő traumák. Azt hiszem, az első vagyok, aki a családunkból tudatosan szembenéz mindezzel.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Szól a jazz

Az ún. közrádió, amelyet egy ideje inkább állami rádiónak esik jól nevezni, új csatornát indított. Óvatos szerszámsuhintgatás ez, egyelőre kísérleti adást sugároznak csupán, és a hamarosan induló „rendes” műsorfolyam is online lesz elérhető, a hagyományos éterbe egyelőre nem küldik a projektet.

Fülsiketítő hallgatás

„Csalódott volt, amikor a parlamentben a képviselők szó nélkül mentek el ön mellett?” – kérdezte az RTL riportere múlt heti interjújában Karsai Dánieltől. A gyógyíthatatlan ALS-betegséggel küzdő alkotmányjogász azokban a napokban tért haza a kórházból, ahová tüdőgyulladással szállították, épp a születésnapján.

A szabadságharc ára

Semmi meglepő nincs abban, hogy az első háromhavi hiánnyal lényegében megvan az egész éves terv – a központi költségvetés éves hiánycéljának 86,6 százaléka, a teljes alrendszer 92,3 százaléka teljesült márciusban.

Puskák és virágok

Egyetlen nap elég volt ahhoz, hogy a fegyveres erők lázadása és a népi elégedetlenség elsöpörje Portugáliában az évtizedek óta fennálló jobboldali diktatúrát. Azért a demokráciába való átmenet sem volt könnyű.