Interjú

„Amit ki tudtam kutatni”

Szilágyi Zsófia Júlia irodalomtörténész, muzeológus

  • Bárdos Deák Ágnes
  • 2025. október 29.

Könyv

A Krasznahorkai László világát bemutató kiállítás az eredeti tervek szerint október végéig tartott volna nyitva Szentendrén, a MűvészetMalomban – aztán jött a Nobel-díj. A tárlat kurátorával beszélgettünk.

Magyar Narancs: Mintha egy Möbius-szalagon indulnánk a Nobel-díj előttről, s érkeznénk a jelenbe.

Szilágyi Zsófia Júlia: Örülök, hogy a kiállítás a Nobel-díj előtt létrejött, mert utána nagyon nehéz lett volna elfogódottság nélkül kezelni ezt a történetet, bár így is aggódtam, hogy ha körbetekint itt a mester, hogyan fogja érinteni.

MN: És hogyan érintette?

SZZSJ: Úgy érzékelem a finom jelzéseiből, hogy nagyon örült a címnek (Minduntalan – BDÁ), Selyem Zsuzsának, a megnyitó személyének, és tetszett neki a kiállítás is. Tényleg átérezte és értékelte azt a rengeteg munkát, ami ebben a kiállításban van.

MN: Miért épp Szentendrén született meg ez az anyag?

SZZSJ: Fontos szempont volt, hogy bemutassam, Krasznahorkai milyen szálakon kötődik Szentendréhez. Erős gimnáziumba járt Gyulán, ógörögöt, latint tanult, zongorázott, zenei műveltsége volt. Budapestre érkezett az ELTE-re, ott találkozott szentendreiekkel, talán a hatásukra 1974-ben költözött Szentendrére. Ekkor a város már túl volt az első szabadtéri tárlatokon, túl a Vajda Lajos Stúdió első őrületein, egy eleven, autodidakta művészekből verbuválódott közeg fogadta. Megismerkedett feLugossy Lacával, akinek a szomszédjában lakott egy időben Medvigy Gábor (operatőr – a szerk.), és Tarr Béla családjának is voltak itt nyúlványai. Lois Viktorék székesfehérvári kiállításán ismerte meg Hegedűs 2 Lászlót, és első felolvasására – Az utolsó hajó hangzott el – a legendás Műhely Galéria pincéjében került sor. Egy sokkal kisebb Szentendrét képzeljünk el, még nem volt meg a 11-es út a mai megváltoztatott nyomvonalú, széles formájában, tényleg egy felfedezni való kisváros volt alternatív művészeti törekvésekkel. Az volt a hipotézisem, hogy ezek a meghatározó találkozások, az itteni emberi, művészi és zenei kapcsolatok szépen, láncszerűen elindítottak egy folyamatot az életében – bár Szentendre nem olyan egyértelműen jelenik meg a műveiben, mint Gyula és a további történetek helyszínei és kultúrái.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.