"Mert a kép az olyan, hogy elárul. Beléd vágja a konyhakést, mikor nyúlsz a hagymáért." Ezek az erős mondatok jelölik ki a célt: ilyen képeket találni a nagyvilágban, a családi fotóalbumban, a napilapokban, A fotográfia rövid történetében (az egyik novellacím szerint); vagy esetleg olyan ősképeket, amelyek belénk ivódtak már generációkkal ezelőtt. A korábbi Bán-kötetek alapján korántsem meglepő, hogy itt-ott fotókkal illusztrált, mindig képből kiinduló és a valóságot képpé szűkítő prózával találkozunk. A Wilhelm Röntgen feleségének kezéről készült X-sugár-felvételtől eljutunk az Antarktisz tökéletes és vakító, fotózhatatlan fehérjéig. Történettöredékek mindenütt, amelyek csak bizonyos szintig állnak össze belátható egésszé.
Ismétlődő helyszínek, hangulatok és nevek kapcsolják össze a kötet szövegeit, amelyek elsőre sokszor csak hasonlóságnak, esetleg névazonosságnak tűnnek. A rejtett hálózat észlelhető, de egy része valóban titkos marad, miközben egyes motívumok - asszonyok az öregek otthonában, a dél-amerikai követségek vegyes nemzetiségű lakói, a Magyarországhoz kötöttség - rendszeresen visszatérnek. Ám az aprólékosan megírt környezet és a képekké sűrítés gyakran kevésnek bizonyul ahhoz, hogy valóban fordulatos epika álljon össze belőlük. Mert bár a technikai megoldások kétségkívül sokfélék, hiányzik a történetek kifutása, ha nem is a csattanója. A klisészerű megoldásokért - hogy sokszor minden úgy történik, ahogy az alapfelállásból kikövetkeztethető: az öregek otthona lakóját becsapják, eljár az agresszív férfi keze, rajtakapják a kiskorú szerelmeseket - nem kárpótol a sejtés, hogy mindez egy nagy egész része.
Pedig a karakterek több mint érdekesek, a szövegek feszültsége sem hiányzik, a kötetnek van saját, megfejtendő misztikuma. Tehát van benne rendszer - aminek időről időre az egyes novellák válnak áldozatává.
Magvető, 2012, 216 oldal, 2690 Ft
