Könyv

Bán Zsófia: Amikor még csak az állatok éltek

  • Czinki Ferenc
  • 2013. március 14.

Könyv

"Mert a kép az olyan, hogy elárul. Beléd vágja a konyhakést, mikor nyúlsz a hagymáért." Ezek az erős mondatok jelölik ki a célt: ilyen képeket találni a nagyvilágban, a családi fotóalbumban, a napilapokban, A fotográfia rövid történetében (az egyik novellacím szerint); vagy esetleg olyan ősképeket, amelyek belénk ivódtak már generációkkal ezelőtt. A korábbi Bán-kötetek alapján korántsem meglepő, hogy itt-ott fotókkal illusztrált, mindig képből kiinduló és a valóságot képpé szűkítő prózával találkozunk. A Wilhelm Röntgen feleségének kezéről készült X-sugár-felvételtől eljutunk az Antarktisz tökéletes és vakító, fotózhatatlan fehérjéig. Történettöredékek mindenütt, amelyek csak bizonyos szintig állnak össze belátható egésszé.

Ismétlődő helyszínek, hangulatok és nevek kapcsolják össze a kötet szövegeit, amelyek elsőre sokszor csak hasonlóságnak, esetleg névazonosságnak tűnnek. A rejtett hálózat észlelhető, de egy része valóban titkos marad, miközben egyes motívumok - asszonyok az öregek otthonában, a dél-amerikai követségek vegyes nemzetiségű lakói, a Magyarországhoz kötöttség - rendszeresen visszatérnek. Ám az aprólékosan megírt környezet és a képekké sűrítés gyakran kevésnek bizonyul ahhoz, hogy valóban fordulatos epika álljon össze belőlük. Mert bár a technikai megoldások kétségkívül sokfélék, hiányzik a történetek kifutása, ha nem is a csattanója. A klisészerű megoldásokért - hogy sokszor minden úgy történik, ahogy az alapfelállásból kikövetkeztethető: az öregek otthona lakóját becsapják, eljár az agresszív férfi keze, rajtakapják a kiskorú szerelmeseket - nem kárpótol a sejtés, hogy mindez egy nagy egész része.

Pedig a karakterek több mint érdekesek, a szövegek feszültsége sem hiányzik, a kötetnek van saját, megfejtendő misztikuma. Tehát van benne rendszer - aminek időről időre az egyes novellák válnak áldozatává.

Magvető, 2012, 216 oldal, 2690 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.