Könyv

Banksy: Wall and Piece - A fal adja a másikat

  • Pallag Zoltán
  • 2013. március 14.

Könyv

Az Exit Through The Gift Shop című filmet leszámítva a Műcsarnokban nem látható Banksy-mű. Ebben az albumban annál több. A kiállításra időzített magyar kiadás utószavát Gulyás Gábor, a Műcsarnok igazgatója jegyzi, és igaza van, amikor azt írja, hogy Banksy "szatirikus, politikai-társadalmi indíttatású művei többnyire a helyzetkomikumra és a meghökkentésre építenek." Hozzátehetjük: mint a street art alkotások többsége.

A könyv első kiadása 2005-ben jelent meg, így tulajdonképpen az életmű első szakaszát kínálja fel az éhes tekinteteknek. 2006-os Los Angeles-i kiállítása után az aukciósházak is felfigyeltek az arctalan művészre, egyes munkái millió dollár fölött keltek el. Rajongói egy része azóta lelketlen kommercializálódással vádolja, holott a street art a Banksy-hatásnak köszönhetően vált nemzetközileg elismert művészeti ággá a kétezres évek második felében.

A Wall and Piece szöveges része két-három oldalon elférne, de ez nem válik a könyv kárára, mivel a kommentároknak nincs más funkciójuk, mint a képek hitelesítése és az aura megteremtése. A városi gerilla harcmódjába kapunk betekintést, hiszen százezres képeladások ide, kultstátusz oda, Banksy ma is az a kapucnis harcos, aki pályája elején volt. Szellemes mondatai legalább akkorát szólnak, mint a bárhova felfújható vagy éppen helyspecifikus vizuális bombái.

Az utcaképet meghatározni akaró reklámszakemberekről és városatyákról azt írja: "'k kezdték a háborút, és a fal lesz az a fegyvernem, amellyel visszavághatunk." Metaforái most is helytállónak tűnnek, hiszen az utcán valóban háború folyik a nagyvállalatok és a rendőrség, illetve a graffitisek és a street artosok között. Még akkor is így van ez, ha a street art ma már bejár megpihenni a galériákba és a múzeumokba.

Fordította: Simon Bence. Gabo, 2012, 240 oldal, 4500 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.