Könyv

Ketten vannak, akik mintha összebeszéltek volna, így szólítanak. Egyiküknek írtam, még a kilencvenes évek dereka előtt, egy derekas felhívásra, működésem derékhadától nem túl távolian, egy Magyarországon játszódó bűnügyiregény-kezdetet, tetszett (ott), be is fúlt. Az írónak, ez esetben a kedves Tandori Úrnak, nem tetszett annyira az írás (most rettentő irodalmi beltitkokról lesz szó, máris látszik, ugyanakkor tényleg), könnyű szívvel vette hát, hogy mint "I-ső Fejezet"-et nem az ő projektjét (haha) folytattatják, s kitűnő kollégája tárhatta fel így a vidéki és nem vidéki magyar rendőrség mindenféléit, madarasan. A kedves Tandori Úr akkor még csak előrehaladott állapotban volt később "Vér és virághab" címmel megjelent könyve szereplőinek 8 és 1/2 éven át gyúrt, maznázott és vérfürdőzött történetével, épp ezért (vagy: ám) őket (Maury, Morny, az Anarchist Aristocrat stb.) használta egy 2004-ben játszódó történet szereplőiül (mely optimizmus a kedves Tandori Úr részéről), optimizmus, lévén hogy "a sz-tori", sic, Budapest határában játszódott, és NATO biztonsági erőkként érkeztek Mauryék etc., és az Anarchist Aristocrat egy katonai rendőrségi tábornok volt, vagy más ötről-a-hatra. Na. Ahogy mondani szokás. Ja, és volt már Bush sugárút, vagy Kennedy, mit tudom én, Clinton akkor nem volt homloktérben. És, el ne felejtsem, bombatölcsérek között jöttek a mérföldzabálóikkal, mert Budapest körül már harcok folytak.

Ukrajna határának viszonylag sima átlépéséhez kell: egy nagyon érvényes útlevél (az igazi arcberendezést hajszálpontosan tükröző, lehetőleg percekkel az átkelés előtt készült fotográfiával), jóféle (feltétlenül körpecsétes!!!) passzus valamilyen hivatalosnak látszó megbízásról, amire további billogot nyomdázhat az útlevelek szúrós szemű kezelője, jogosítvány, saját névre szóló forgalmi engedély, zöldkártya. Mindezek birtokában nagyjából nyugodt szívvel megközelíthető a határ, s a helyszínen már csak a remek íráskészségre van szükség, hiszen számos "deklaraciját" kell kitölteni. Aztán már csak nyolc kilométer Beregszász.

Ismerjük el, nehéz, már-már lehetetlen elfogulatlanul közelednünk ahhoz az írásműhöz, amely a klitorisz felfedezését választja tárgyául. Az olvasó a legjobb szándékkal is minimum hatásvadászatot orront, ellenőrzi a kiadót, a fordítót, a kiadvány külső jegyeit, belelapoz - nekem a legszárazabb szövegrésznél nyílt ki -, míg lassacskán oszlik a gyanúja, hogy valami ordas szemetet akarnak rásózni. Szó sincs róla, a könyv kecses, a kiadó megbízható, a fordítás kiváló.

Ezek pubi szurkolók voltak, akiket ma hajnalban a Sky News mutatott, angliai angolok, semmi etnikum, dologhoz illő életkor, a pubban ünnepelték a tényleg meglepő győzelmet, mármint hogy a Juventus nem nagyon szokott 2-0-ról kikapni az otthonában. Megint tanultunk valamit, pár pillanatra pubi szurkolóvá vedlett különben nem oly nagyon pubi-szurkolók.

Várom május 15-ét. Nem félrím, én tényleg május 15-ét várom, lehetne 16-a is, akkor kezdõdik a Giro d´Italia. Még sosem néztem igazán. Idén meg fogom. Az országúti kerékpárt a legtöbben unalmasnak tartják. A tájak érdekessége sincs meg. Egy jól megszervezett ösztöndíjjal, két lejm haknival végig lehet járni efféléket, vagy meg minek.

Az akkurátusan megszervezett népirtásra való emlékezéshez aligha szükséges napi aktualitás, mégis az itt következõ beszámoló a náci vészkorszakot túlélõk tanúságtételének videoszalagra rögzítésérõl valósággal tobzódik az aktualitásban. Lehet választani a Los Angeles-i Oscar-gála vagy az angyalföldi Viking-show között, példának okáért.

(Egy Kis Regény Pillanatnyi Vége)

Irtózom újabban a sporthasonlatoktól, aztán akkor mégis, én is, itt. Irtózhatnék ugyanakkor attól is, hogy bármit kicsontozzak: ez van velem... meg ez... mert hogy akkor az ellenkezõje. Szpéró madaram él, nem utazom; meghal, õ mondja, utazzam; elég volt az angol ligából (Premiership), éljen a Schalke 04, meg az FCK, aztán most ismét angol gombfocit tervezek. Totyi madaram van, nem utazom. Vagy mégis. Kicsit. Na, ez már emberibb.

Hogy mindig a Lánchíd. Ezt olvasom. A Lánchíd, a Lánchíd, a Lánchíd. Holott nem is. Azon csak áthajtották õket. Valahol másutt lõtték a Dunába. Csakhogy hoppá. Olvasom: akirõl itt szó van, és aki nem egy novella, hanem egy önéletírás része, egy baromira elegáns, fájdalmas, rövid, mert saját folytatását nem ígérõ önéletírásé, akirõl ebben szó van, annak a papáját, aki szintén orvos volt, hát szintén a Duna partján lõtték agyon, csak épp nem Hitler önjelölt végmentõi, hanem a filozófus-komiszár emberei. Továbbá, hogy kerek legyen a történet (s itt a Dunának és a Lánchídnak semmi szerepe), az öntörvényû történet további férfiszereplõjét, tehát az írónõ második férjét (mondani sem kell, hogy elsõ férje volt, akit állítólag a Lánchídról lõttek a Dunába, pedig nem), a második férjét 1951-ben vitték el, de õ kiugrott a D. téri intézmény hatodik emeleti ablakán, majd mire az írónõt értesítették, ha jól olvasom, az F. temetõben már csak a majdnem elhantolt koporsó csücskét (?) láthatta, kereszt és név a sírra nem került, ellenben a Dunába lövõk is itt, a falnál (?) voltak eltemetve, nevük a sírjukon.

A Népbíróságok Országos Tanácsa a Damásdi Elek és társai ellen indított bûnper fellebbviteli fõtárgyalásán 1949. augusztus 25-én hirdetett ítéletet. A per része volt a harminc évvel korábban, 1919-ben és 1920 folyamán Héjjas Iván különítményesei által, elsõsorban Kecskemét környékén elkövetett gyilkosságok és rablógyilkosságok fellebbviteli tárgyalásának. A bíróság a per egyik fõvádlottját, Rád Árpád tartalékos hadnagyot több tucat gyilkosságban való részvételéért kötél általi halálra ítélte. Az ítéletet végrehajtották.

Sokan a véletlen játékának, valami furcsa csillagkonstellációnak tudhatták be, hogy éppen Dunaújváros lett a honi horrormûfaj õskohója: a Cruel World Team (CWT) független filmes társaság immár négy éve borzolja - egyesek szerint a szó minden lehetséges értelmében - az idegeket. Két röpke dolgozat - a Fenyõ Normandiából és a Betörés - után a stáb úgy érezte, megérett a helyzet komolyabb erõpróbákra: 1996-ban elkészült a Legyen világosság!, majd egy évre rá a Kárhozat - két másfél órás, klasszikus, VHS-technikával felkarcolt munka. A harmadik film már dobozban: a Hasfalmetszõk utómunkáira még kéne egy kis pénz.

Az év elsõ szumóversenye, Hatsu Basho, jut eszembe haikuköltõm, Macuo Basó: Gazdag vagy, új Év! / hisz az Épp-Elmúlt: hagyott / fél véka rizst ránk! Szórják is a húsfiúk, rossz szellemek balra el, Macuo Basó jó szelleme kísért: Te volnál Ama / Pillangó? s én: Csuang-ce? / álmodnánk egymást? Pillangóból lett húshernyók tolakodnak a tatamin vagy min - Akebono el se indult, sérüléssel bajlódik (Lombfosztó szélben / puffadt arcát védve, fut / egy beteg ember), fut?, menni se bír, sértõdött, mert letaszigálták a trónról, ül otthon, önnön szobra (Súgd meg titkodat / az omlatag szentélynek, / mag-vetõ Öreg). Akkor meg minek nézem, Ake nélkül tét nélküli, tél végi elõkészületi barátságos meccs. Ám van a csapatban egy ifjú titán (Tavaszpimasz kis / madár! hát nem rápiszkít / kész ételünkre?), komám mondta, nézzem meg, Chiyotaikai, az új zseni. Még csak sekiwake, de már yokozunákat püföl, fejjel esik nekik, hideg fejjel, tervez, végez, velük (Nap tûzgolyóját / tengerbe görgette a / gyors, hideg folyam). Takanohanának csodálkozni sincs ideje, mit akar ez a még csak huszonkét éves, még csak 181 kiló (a kiváló kommentátor, Gundel Takács Gábor szíves szóbeli közlése), máris a szakadékban találja magát, Chiyotaikai fölsegíti, add át a helyedet, Öreg. (Fájdalmasan szép / az õszi vihartól le- / taglózott virág.) A közönség õrjöng (Vadóc krizantém / villog a kõfaragó / kövei között!), az ifjút nem állítja meg senki (Némán peregnek / a boglárkaszirmok a / hars vízesésbe), aztán jön egy ismeretlen maegashira, oda a veretlenség, már csak Wakanohana, yokozunák becsületének megmentõje áll veretlenül (Komor-sudár tölgy. / Tudomást sem vesz a sok- / száz kis virágról), kikap õ is, a döntés az utolsó napra marad. Hacsak Takanohana le nem gyõzi Wakanohanát, édes jó testvérét (Ne áltasd magad: / nem vagyunk félbevágott / dinnye két fele!), akivel nincs jó - beszélõ - viszonyban (a kitûnõ kommentátor, G. T. G. szíves szóbelije), az istenek hallgatnak. Wakanohana legyûri a tesót, Musashiramu, 223 kilós elnagyolt Akebono se a régi, õ nem akar yokozuna lenni, jó neki, ozeki, az isteneket irigylik, káromolják és fölfalják, õ elszumózgat a nyomukban, a helyén marad (Újabb év múlt - ám / nem kopott el lábbelim, / nem fogyott utam). Bejelentik, hogy valaki maegashira elszenvedte nyolcadik vereségét, visszaminõsítik majdan a másodosztályba, ám õ elbujdosott a szégyentõl, ki se állt, visszalépett, visszavonult (Széles-e-síkon / minden kipusztult: nincs mi / gátolná lépted).

Íróbelvilági esszé