Horror Pentelén
Tévednek persze a bevezetõben említett csillagjósok és véletlenkutatók, jó nagyot. A Duna menti iparváros horrorhagyományai évtizedes (egyes források szerint évezredes) gyökerekkel kapaszkodnak a löszbe. A MaNcs fáradhatatlan archívum- és forráskutató szabadcsapata a Sztálin Vasmû Építõje címû periodika egyik 1954-es számában (augusztus 4.) bukkant az alábbi, betûhíven közölt, bizonyítékerejû munkáslevelezõi felszólamlásra.
"Kukacos füstölthús
Mi, az 82/1-es vállalat dolgozói többszöri panasz után a napokban mindenki által aláírt jegyzõkönyvet küldtünk be a vállalat vezetõségéhez, hogy Horvát konyhavezetõt azonnal váltsák le.
Elõfordult olyan eset például július 30-án, hogy akinek ebédnél fõtt hús nem jutott, kukacos füstölt húst kapott. Nem ettük meg. Horvát utasítására ezt megdarálták, és este mint fasírozottat akarták velünk megetetni. Elõfordul, hogy a meghámozott krumpli négy napig áll a vízben, míg megfõzik. Ezeket az ehetetlen dolgokat tetejébe mindig egy-másfél óra késéssel hozzák, s így mindig kiesés van a munkaidõbõl.
Meddig késik még az intézkedés?"
Nem kell hozzá különleges filmes fantázia, hogy élesen lássuk az e szinopszisban rejtezõ erõteljes képeket. Felbecsülhetetlen kár, hogy a rémmesék mûfaja akkoriban sem igazán tartozott a kiemelten támogatottak közé.
Bernáth Zsolt és Juhász Pál sem ehhez a hõsi idõszakhoz nyúlt vissza sztoriért. Nem bízták a véletlenre: miután megírtak jó néhány kilónyi forgatókönyvet és - ez idáig kiadatlan - regényt, kamerát ragadtak, és elindultak a (horror)filmkészítés rögös útján. A dolog - akár mondjuk a Monty Python esetében a Gyalog-galopp - baráti bohókázásnak indult, aztán ahogy lenni szokott, feltört a megmutatkozás vágya. Elõbb a család és a tágabb haveri kör rémüldözhetett a szörnyûséges snitteken, aztán a Legyen világosság! már dunaújvárosi díszbemutatóig és az 1996-os Független Film- és Videoszemle különdíjáig jutott. A csapat viszonylagos ismertségre tett szert: alig volt orgánum, amely ne csócsált volna egyet a "vasgyári fiúk horrorja" fedõnevû gumicsonton. Amit viszont a "zero-budget movie"-kat készítõ CWT tagjai sokkal fontosabbnak tartottak - a közös munka, a baráti társaság, a szép lassan gömbölyödõ szakmai fejlõdés -, az jószerivel senkit sem érdekelt. És persze arról is meglehetõsen kevés szó esett-esik, tételesen milyenek is ezek a filmek. (Kivétel: Magyar Narancs, 1996. december 5.)
Egy német szaklapban, a Splatting Image címû újságban megjelent ugyan egy röpke híradás a
Legyen világosság!
kapcsán - a lap az elsõ kelet-európai horrorkísérletként üdvözli a filmet. A néhány értékelõ sor mellett ("profi snitt- és komputertechnika, remek vágás és ügyes vizuális ötletek váltják egymást") azért elég komoly gondokat is megfogalmaznak a vérkedvelõ német szerkesztõk: a rendezést unalmasnak és sterilnek vélik, s a színészi játékra is ráférne némi cizella, mondják. Nem alaptalanul.
Az alkotók persze maguk sem gondolják, hogy hibátlan mozik kerülnek ki a kezük alól: tudni vélik, mit kell még elsajátítaniuk, mik azok a gondok, amik a tapasztalatlanságból fakadnak. A problémák jelentõs részét azonban - állítja Bernáth Zsolt - az örökkön átkozott pénz törvényszerû hiánya okozza. A Legyen világosság! forgatásánál, amikor lehetett, bevárták a teliholdat, a Kárhozat bevilágításához már egy zseblámpa adta a fõfényt és a gegent egyaránt. (Pedig ugye mindenki ismeri az operatõri szokásmondást: Vékony deszkakerítés / Fõfény, gegen, derítés...) Komolyabb, mintegy kétszázezres költségvetése volt a Hasfalmetszõknek (a kölcsönök visszafizetése folyamatban), ám a hatalmas vagyonból nem a rendezõi gázsit sokszorozták meg - a nullával való szorzást már elemiben is szankcionálják -, hanem a technikán foltoztak kicsit: elfelejthették a VHS-t (persze azért nem a Beta jött még), némi lámpák is kerültek. A legfõbb forgatási helyszínt végre nem a város - amerikai kulisszákkal csak szûkre húzott szemmel összetéveszthetõ - tízemeletesei adták, Miokovics Csaba maszkmester és általános gyalázatfelelõs egy kölcsönkapott vidéki házban rendezhette be komplett mészárszékét és zombiinkubátorát.
Az opust egyébiránt horrorkomédiának szánják: véres lesz, meg trágár, fogadkozik a rendezõ. A forgatási körülmények ismeretében persze mindkét attribútum vaskosan elfogadható: kinek ne kerekedne kedve egy-két cifra szólásmondáshoz, minõsített esetben a láncfûrész szakszerû beindításához akkor, amikor a kölcsönház joviális tulajdonosa dob egy hátast a Miokovics-féle polgári miliõ láttán, majd határozottan közli, hogy másnap reggelig vérrel-velõvel egyetemben mindenki húzhat haza gyilkolászni. Így történhetett meg, hogy az egyik, alapszinten sem gyanútlan külsejû fõszereplõ a fülledt augusztusi hajnalon bokáig érõ fekete bõrkabátban, tetõtõl talpig mûvértõl iszamosan jelentkezett a reggeli mûszakra. Szerencsére a környéken éppen senkit nem kerestek gyilkosság alapos gyanújával. Ám még mindig ez a két nap, két éjszakás idõszak volt a csapatmunka legszebb, legélvezetesebb része, az igazi filmcsinálás: egy-két órányi alvással harminc ember tett meg mindent az Ügy érdekében.
"Kedv, remények, Lillák":
a stáb ugyan bízott az azonnali folytatásban, tokkal és vonóval decemberi bemutatót álmodtak, ám a befejezés több, itt nem részletezendõ okból egyre csak csúszott. Az alapanyag végül a közelmúltban tépett sorszámot a vágógéphez, CWT-ék most egy tavaszi vetítésben hisznek. Ha minden jól alakul, akkor láthatja majd a közönség a két bérgyilkost, akik egy vállalkozó feleségének megölésére szerzõdnek, ám az aktus helyszínéül kijelölt házikóban (ahol a titokzatos, megzombult nagypapa "él") hullák és egyéb csúfságok fogadják õket. Minthogy vidéken vannak, szar a térerõ, nem tudnak szólni a haveroknak, úgyhogy kénytelenek a zombitanya közepén brutálni maguk is. A dunaújvárosi non-profi fõszereplõk mellett feltûnik a filmben Ganxsta Döglégy Zolee is: a Kartel klipet készít a film alapján, illetve a filmbõl (lásd Terminator-Guns- vagy Apollo-12-Aerosmith-kooperáció), mindenkinek jól jöhet még. Mint ahogy - a pénzen túl - az is jól jöhetne, ha egy vagy több szakmabeli tudna néhány ingyenes pillanatot szakítani a munkákra. A verbális vállveregetéseken túl némi alapos, kendõzetlen és non-joviális elemzés ugyanis aligha ártana: a fogadókészséggel nincs gond.
Meglehet, keveseknek fontos, hogy dolgozik valahol egy vidékista, pénzmentes, ág is húzza csapat. Meglehet, sokan - alkalmasint joggal - szednek elõ általános dramaturgiai, esztétikai, filmkészítési, kameramozgatási és színészvezetési alaptörvényeket, vezérlõ csillagokat. Meglehet, a magyar film általános recessziójának mocsarába páros lábbal ugrani nem élet- és vagyonbiztosítás. Meglehet, kevés értelme van ma bármit is csinálni itt.
Talán éppen ezért mûködik tovább a CWT: s bár most nagy a fogadkozás, hogy pénz nélkül nem lesz új rémmese, aligha kétséges, hogy az idén nyáron Csaba ismét megmutat Zsoltnak egy félbevágott mûtestet, aztán valakinek eszébe jut egy jó helyszín a sötét fenyvesben.
-boda-nyulasi -
