A lakhatási válság, illetve az ebből következő társadalmi problémák lassanként kezdenek beszivárogni a mindennapi közbeszédbe, de továbbra sincs kellő figyelem fordítva ezekre. Az elmúlt években drasztikusan emelkedtek itthon a lakásárak, mind a vásárlás, mind a bérlés tekintetében. Az Európai Unión belül Magyarországon volt a legnagyobb áremelkedés a 2015-ös adatokhoz mérten: a bérleti díjak majdnem a duplájukra nőttek az elmúlt 10 évben.
Azok az emberek, akik elvesztik a lakhatásukat és szállóra, családok átmeneti otthonába kényszerülnek, nagyon nehezen tudnak kitörni ebből a helyzetből. Sokan intézményről intézményre járnak, mert egyedül nem tudnak annyit félretenni, hogy piaci alapon bérelhessenek lakást. A legtöbbjüknek a szociális bérlakásprogram jelenthet kiutat: e lakások bérleti díja ugyanis töredéke a piaci áraknak.
Azonban a rendszerváltás óta az önkormányzati tulajdonban lévő lakásállomány szinte folyamatosan csökkent, 2022-ben az országos lakásállomány mindössze 2,2 százaléka volt önkormányzati tulajdonú. Tovább növeli a problémát, hogy az önkormányzati lakások egy részét nem szociális alapon adják ki, valamint sok önkormányzati lakás üresen áll leromlott, lakhatásra alkalmatlan állapotuk miatt: ezek felújítása sok pénzt igényel, és gyakran nincs kellő mennyiségű forrás sem ezeknek a lakásoknak a nagyszámú felújítására. Mindezek fényében nem csoda, hogy Budapesten nagyon sokan kényszerülnek hajléktalanságba. A legfrissebb kutatások szerint nagyjából 5000 ember él szállón és mintegy 1500 ember közterületen, fedél nélkül.
A Mindenkinek kell egy hely, ahol című fotósorozat a budapesti lakhatási válságot járja körül öt ember történetén keresztül, akik korábban hajléktalanként éltek, de szerencsére most már mindegyiküknek van saját otthona: négyen szociális bérlakásban, egyikőjük pedig albérletben él. Számos problémával meg kellett küzdeniük, ugyanis segítség nélkül, szociális háló nélkül rettentő nehéz, szinte lehetetlen kitörni a hajléktalanságból.
Voltak köztük, akik több mint 10 évig a kőbányai Terebesi-erdőben éltek egy általuk épített sátorkunyhóban, miközben teljes állásban dolgoztak. Volt olyan, aki anyaként lett hajléktalan, és lakhatása elvesztése miatt elvették tőle a gyermekeit, holott a szegénység miatt elvben nem választhatnának el egy anyát a gyermekétől. Valamint volt köztük olyan is, aki több mint 20 éven át kényszerült a hajléktalanellátó rendszerre támaszkodni, mert a fizetése nem érte el azt a szintet, hogy piaci alapon tudjon lakást bérelni.
A lakásenteriőrök, a személyes tárgyak fényképei és a portrék mind az ő otthonaikban készültek, bemutatva hogyan lakták be bérlakásaikat, valamint az otthon jelentőségét.
A fotósorozatból kiállítás is nyílt Mindenkinek kell egy hely, ahol címmel a VIII. kerületi Kesztyűgyár Galériában. A kiállítás finisszázsára május 22-én, csütörtökön kerül sor egy kerekasztal-beszélgetés keretében, amely a budapesti lakhatási válságot fogja körüljárni. A beszélgetés meghívott vendégei: Balog Gyula érintett, aktivista, Gegő Virág szociális munkás, az Utcáról Lakásba! Egyesület munkatársa, Jónás Amália érintett, aktivista, valamint Misetics Bálint szociálpolitikus, a főpolgármester lakás- és szociálpolitikai főtanácsadója. További információ itt érhető el!
Hecker Sára Mindenkinek kell egy hely, ahol című fotókiállítása május 23-ig még megtekinthető a Kesztyűgyár Galériában.
