Kis MaNcs-regényem úgy õsz óta, ugye, fõleg ennyi-annyi bizonytalankodás után, hogy Hertie halálának bizonyosságát (veréb!) feldolgozhatta, újabb szakaszába lépett ott, és a nap bizonyos szakaiban (a napéban!) elõ-elõ akarná vetíteni befejezésének jogosultságát, ám mindenképp igényel valami kirándulást... ha nem is a Concord városából (Egyetértés; ma, itt) a Walden-tóhoz, de legalább egy kis hajókázást a Concord és Merrimack folyón. (Ne Merri McDonalds´-ra gondoljunk; amiképpen semmi kikezdési szándéka nem volt nevezett csekély regénynek.) (Most látom csak, hogy regény.) (Nem igazi, persze, regénynek.) Csak utat tükröz, lásd Stendhal, ha jól írom a nevét.
Mûveltségi igényemet nem, hiányaimat mutatja (tükrözi!) inkább, hogy könyvekkel kezdtem foglalkozni, feltéve a kérdést, miért jó nekem, mire kell nekem... Ez-Meg-Az. Thoreau. Megjegyzem, olvasom a könyvben: Némethonott érvényesült a Nagy Zöld állítólag a legkésõbben. (Felõlem. Bánom én Némethont.) Pedig idejekorán le vala fordítva. Csak ami nem, az nem. De a skót szupergéniusz, "Jekyll-Hyde R. L. Stevenson" meg (nem Henry Hyde atyja!) egyszerûen nyámnyilának nevezte a Walden atyját, ezer madártörténet és a Pé. Engedet. Nyil. Megfogalmazóját, villódzóan sokféle mindenféle alkotóját, kezdeményezõjét... de errõl mindjárt. (Melõzzük M. L. King jr. és más péjogiak nyilatkozatait: sokat jelentett nekik a Mester. Ez nekem nem közömbös, de nem fér ide.)
- Megjegyzem a két folyón esett utazás is egy mûve Henry D. T.-nak. -
Mármost ahogy egy (nem igazi) kis regényt ír az ember, fõleg, hogy kiderül ez (a regénydolog), sok minden gondolat jön elõ. Egyrészt: panasz esik a hatékonyság (részben a globalizáció - hahh! - okozta) csekély mivoltára, sõt csapdájára, s ezzel nagyon is értek. (Nem csak "egyet", többet is, fõleg ezen, nem annyira akkor már csak ezzel.) Értek én ezzel (a szóból): mi a francnak hatékonykodni, ha nem lehet (lásd József Attila, a szegények - Dosztojevszk.: megszomorítottak és megalázottak; Villon: seggem mily nehéz etc. - szívébe kell rágni, borjúszájként, vigaszul, nem kell hõsnek lenni, ha nem lehet; s ki akar közel e tájon hõs lenni? ld. Balkán, Eurázsia). Csapda a hatékonykodás, mert csak bebalhézol magadnak valamit, bebillentesz egyet repetául, mint a kis Olivér, mikor kétszer kért, mondom, enednek. (Én, self.) S ebbõl több mindenek erednek. Hát ne.
Ahogy az est leszáll, oly nyugalom is rám (száll), hogy minden hatékonyságomat visszavonni készülök. Van jobb dolgom a hatékonykodásnál. Van például konkrét dógom. Szinte egy Van Dógen vagyok. Ha nem is egy T´dhoreau, a cím kicsit felleng, fellengett oda (egyet), de már hagyjuk.
Nem, nem. Ha én a Van Dógom állapotban vagyok, mint pl. "a mûfordítós 1965-1988" állagában, édeskevésre nézem a Merrimack partját, Concord városát, csak Baudelaire felhõit és a szép zöld szegélyeket nézem, és a (most fordítok ilyet épp) buraként a világra boruló, borúként a tájra buráló halványkék augusztusi ég alatt együtt kiáltom a dolgokkal, hatékonyságtól és engedetlenségtõl távoli, néma szívvel, senki iránt, aki oly ember, hogy nekem nincs konkrét Van Dógom vele, semmit nem érzõ szívvel, hatékonyságtalannal, íme azt fordítom, s a fordítás a d...a Van Dógom, azt, hogy eme boruló bura alatt mintha mindennek rendeltetése volna, semmi se lenne körülbelül, semmi csak úgy... lásd Paul Klee, nicht von ungefähr... de ez teljes TD-horror, ez a mondat, jóllehet olvasok a lapokban az enyémeknél hosszabbakat.
Ezt hagytam abba: van nekem a Van Dógom profi állapot, s akkor mint a jobb kerékpárosok... kitartóan. De engem rém idegesít, ha zászlókat lengetnek be (újsághírek, tévé), kulacsokat dobálnak (telefon, levelezés), leszûkítik az utat a hegyre fel a dögfáradt kapaszkodó bringásbarom elõtt (utazás, vonat, repülõ, ló), meg minden. Ezeket ne! Ne, hogy törõdni kelljen: hol milyen (összevissza, több szempontú, taktikázós) a kritika (terjedelem etc.), hogy egyenlõnek kell lennie, kinek mi jár... nem folytatom. Nem hatékonyságomról, nem is annyira magamról van szó, illetve az idegesít, ha rólam, ha Van Dógom, és akkor még mindenféle kell, például Németország, Frank stb., némely kifelejtések, hatékonytalanabbá tételek után etc. Listás versenyek (ló). Íme szegény jó Frank.
Mindez engem alkonyórán nem idegesít. Mert a helyzet, ezt olvasom ki Thoreau-könyvembõl, nekem kb. reménytelen. Lásd a 10 legnagyobb magyar "ad notam" egyikét, a Víg-Méhes-féle "Ez a ház is ledõlhet"-et. Nekem aztán egyre megy, senkit se bántok, de engem is hagyjon mindenki békén, aki érezheti, hogy nekem nem vele van a Van Dógom, viszont életem-halálom és teljes ráfigyelésem és pedáltaposásom és -ha van -invencióm, ld. ötlet és hûség a fordításban és írásban, akiknek dolgozom, akikkel együtt van az én Van Dógom. Nem "hatékonyságról" van szó, nem "valahol", hanem megcsinálandó cuccról (könyvrõl pl.).
Fényességgel látja behúzott függönye mögül is e sorok írója, mekkorát füttyentett õ a világra a hajdani Mûfordítói Korszakban. Bár megvolt a véleménye. ISBN, mindazonáltal s fõleg.
A helyzete pedig ezért (Thoreau-val szólva, mindjárt) reménytelen a bármikori külvilágban: tessék: nyolcévesen elkezdett prózát írni, hogy helyesírni sem tudott... nem merte a világnak bevallani, verseket firkál... valahogy elvergõdött 1968-ra, harmincéves háborúja után, az elsõ kötetéig, 35-re a másodikig. Innen: rajz, esszé és fordítás, fordítás... igazi regények, ha bûnügyiek is, ha hosszadalmasak is (Nat Roid). A festõkrõl írt versei, dolgozatai; a Koala Kártyabajnokság és a gombfoci... s milyen nehéz volt bevallani-merni! Aztán a madarak, kilépés egy másik faj "felé". (Átlépni lehetetlen.) A mellettünk felfoghatatlanul (Remarque: a legszáguldóbb botrány és rémálom úgy helyben... a Másik Lény, az Állat, akirõl annyit se tudunk, mint a halottakról, holott egy világ mind, egy Világ... jó, hagyjuk az expresszionizmust) élõkrõl. Halálaik. Utazás. A lovak. Egy madár visszahozza: csak vele, csak itthon. S megjön, hogy Van Dógom. Hány fokozat. Ki követte? Nem inkább a címkéiket csak, ha?
Jó, ki törõdik a másikával? De akkor kritikai kimerevítést, meghatározósdikat, arányításokat sem kell privilegizált helyzetekbõl játszani. Nem kérünk belõle. Mit mond Thoreau? "Vannak, akiknek élete: törekvés egyre valami magasabb létfok felé... és az ilyen embereket csak akkor nem értik teljesen félre, ha õket minden metamorfózisukon át követik" (ha változásaik valamennyijével foglalkoznak stb.). Mivel ez elérhetetlen (lásd az állat bundájában rejtõzõ másik élet), rendben, ne kívánjuk. De engedtessék meg a kézbõl kontra arra, hogy bárki bárkit, ily embert, sorsalakítóan meg tud ítélni, beleszólólag.
Nem követte a fokozatokat, nem tudja, kirõl és mirõl beszél. Vagy valamit nagyon is akar.
Ezt én, szegény jó Frank, például, 1998 kora-kora tavasza óta "hajtom" magamban, mondom; és egyszerûen annyit nem lehet megbeszélni soha és sehol, hogy a T´DOOR nevû ló ezen és ezen a versenyen nem indul. Könnyû a Mohammed sejknek (Dubai), õ ilyenkor egyszerûen sejkileg engedetlen. Én kleeileg és egyébileg "engedelmes" vagyok, eleget fogok tenni adott esetben bizonyos elbánásoknak. (Csak már tudnám, miknek.)
Mindegy, az egész nem ért ennyit.
BEF.!
