Ketten vannak, akik mintha összebeszéltek volna, így szólítanak. Egyiküknek írtam, még a kilencvenes évek dereka előtt, egy derekas felhívásra, működésem derékhadától nem túl távolian, egy Magyarországon játszódó bűnügyiregény-kezdetet, tetszett (ott), be is fúlt. Az írónak, ez esetben a kedves Tandori Úrnak, nem tetszett annyira az írás (most rettentő irodalmi beltitkokról lesz szó, máris látszik, ugyanakkor tényleg), könnyű szívvel vette hát, hogy mint "I-ső Fejezet"-et nem az ő projektjét (haha) folytattatják, s kitűnő kollégája tárhatta fel így a vidéki és nem vidéki magyar rendőrség mindenféléit, madarasan. A kedves Tandori Úr akkor még csak előrehaladott állapotban volt később "Vér és virághab" címmel megjelent könyve szereplőinek 8 és 1/2 éven át gyúrt, maznázott és vérfürdőzött történetével, épp ezért (vagy: ám) őket (Maury, Morny, az Anarchist Aristocrat stb.) használta egy 2004-ben játszódó történet szereplőiül (mely optimizmus a kedves Tandori Úr részéről), optimizmus, lévén hogy "a sz-tori", sic, Budapest határában játszódott, és NATO biztonsági erőkként érkeztek Mauryék etc., és az Anarchist Aristocrat egy katonai rendőrségi tábornok volt, vagy más ötről-a-hatra. Na. Ahogy mondani szokás. Ja, és volt már Bush sugárút, vagy Kennedy, mit tudom én, Clinton akkor nem volt homloktérben. És, el ne felejtsem, bombatölcsérek között jöttek a mérföldzabálóikkal, mert Budapest körül már harcok folytak.
BZA barátom nemrégiben tetszését fejezte ki az írással "kapcsolatban", mellesleg ő is ott dolgozgatott valamerre ama Szerkesztőség tájékán. Ennek én megörültem, és definitív (hagyományos-novellás) novelláskötetem (nem lehet elégszer ismételni a szót) egyik... ha nem is dísz-, de darabjává avattam a regénytöredéket; Mauryék élete a regényben azóta egészen más fordulatokat vett, élők - s holtak leosztása (nagy gyilkolászások folynak a "Vér..."-ben, de hát Brixton, Soho... a magyar olvasóközönség kb. olyan, mint Balzactól a Fernandel főszerepelte vörös fogadó népe, nem hiszik el, amit majd látni fognak, vagyis ki van szúrva a szemük, mígnem aztán a rablók által tényleg ki lesz, és nézhetik, derekas közönségem nem nagyon hitte el, hogy van annyi rémség a világon, meg hogy sárkányfaj-fog-vetemény lenne az emberiség fő része, vagy legalábbis nagy barom állat, bedűthető akármi), tehát a még élők nem jöhettek volna reálisan 2004-ben két otthoni leszámolás közt másabb, hivatalosabb funkciójukban Budaörs felé stb., mert nem éltek már... de ezt hagyjuk. Definitív novelláskötetem szerény adalékdarabjává avattam a sz-torit; kallódott egy jót, most talán révbe ér, és mit is akartam mondani?
Témájának egy része már révben van.
A révről a víz jut eszembe, erről a sziget motívuma, erről Hemingway, senki sem sziget, mindenkiért kong a hegy, az Ararát vagy a Feri, kinek hegy a Ferihegy, neked hegy, neked legyen mondva, bár nem biztos, hogy teérted.
Nekem ezektől az eseményektől merőben függetlenül múlt el egy sor mindenem. De hát ezekről nem nagyon lehet beszélni, lévén a szatori állapot nem sztori állapot (visszacsatoltunk szépen), és még a következők vannak:
a) bár a zen (vagy a szatori állapot) a csend, nem pedig a csend elmondása (még az se, a szerencsétlen! hát így legyen író a talpán eztán a kedves Tandori Úr!), de
b) az is van, hogy azért a hétköznapi helyzetekben, a piacos vásártéren például a bengáli tökért vagy a gekkószarupántért, netán a Flat Eric (egész helyes) képét mutató zsebóra alakú fülinaptárért nem lehet azzal fizetni, hogy "három vadlúd húz át a vecsési káposzta felett", hanem pénzt kell leszurkolni, ergo csak a létezés további kérdéseiben érvényes a meditatív sátorozás.
Mígnem "a nyugati ember", olvasom Teddynél, vagy akár a becszeller-regény észak-indiai szerzetesének elmeszerezményeként, azt csinálja, hogy a földieken túli játéktérben is a kompjutert és a hájteket akarja üdvtanná megfacsarni, és sőt.
Ha Mandelát leszámítjuk, esetleg a Pitcairn és a Falkland világától is eltekintünk, három fő pólus van ma a világban, és lehet mondani az egyikről, hogy úgy cselekszik (hájtek), ahogy az rá jellemző, ahogy a legjobban bírja, és a másik is, ahogy vasvillával esünk a szomszéd tehenének, és a hölgyeket fejjel a pöcébe dugva dugjuk meg kéretlenül, ezt ismerjük, archív mozgó, kicsit felpörgetve. Képzeljünk el egy ilyen swifti képet: míg a háttérben arról hallunk, hogy egy ilyen rakéta 1,8 milkó dollár, meg hogy örülni kell, ha csak Szófia-Alsóra vagy Vecsés-Peremőrre csapódott egy rakcsi, meg hogy ilyen akcióknál jóval több ilyen eset volt vagy lesz majd várható, míg ez a szöveg megy, az előtérben felpörgetve, mint régi híradókon, merev mozgással kergetik a szerencsétlen készevőieket, de hát igazság legyen, a kergetők lába is ugyanolyan nevetségesen pörög, és csak Pilinszky véleményére volnék kíváncsi.
De Pilinszky - vagy messze mögötte kullogó kedves Tandori Urunk - véleményére senki sem kíváncsi, kedves Tandori Úr, maga eleve maradjon a helyén, mint költő és műfordító, és hagyja ezeket a prózai dolgokat, ne fejtse ki, hogy a világnak ott van még ez a harmadik pólusa, amiről a Salinger Teddyje beszél, aki is aligha találta volna fel az egész hájteket.
A Földet régen sártekének hívták, most hájtekének nevezhetném. Ha nem volna még a kergetés és a pöcébe-dugás.
Mármost a minap csak úgy elkanyaltam a Holdban (csarnok), aztán a haverok, akikkel ittunk, nyilván dumáltak még, ez-az, ahol a pogácsát szoktuk venni, és nagyon emberi volt, hogy egyik havert elkísértem a Lánchídig, azaz engem ő, de ott azt mondtam, Aladár, most te menj haza (én fogtam az Aladárt akkor már), mesélem ezt a haveroknak, azt mondják, na ja, csak te meg (mert akkor már tudták rólam) azért mentél mindössze este fél nyolckor haza, mert nem volt, aki hazaküldjön, ahogy te az Aladárt még déli tizenkettőkor, harangszóra. A harangszó csak az Aladárért szólt! Így a haverok, akik műveltek, akár a kedves Tandori Úr.
De, de, mondom, értem is szólt a harang, mert ahol a pogácsát szoktam venni, felment a pogácsa ára (nem megy fel semmié tudniillik), és mindig szoktam adni öt forint borravalót. Azt mondja erre Ötkenyeres Kisasszony, Terézia: "Kedves Tandori Úr, hagyja a borravalót, nem fogadom el, maga is mindenért olyant kap..." Szóval, egy olyant. Keveset. Olyant. Az annyiját se. A kedves Tandori Úr, a haverok által ottan, be van mérve, hogy nem borravaló fizetésére engedélyezett (sic) egyén. Örüljön, hogy él, ne borravalózzon.
Megjegyzem, én annak egy Egynek adnék borravalót, aki tenne róla, hogy ne éljek. De hát ezek olyan ábrándok, hogy 2004-en is túl mutatnak, és különben se tekintse magát senki a Hájteke Úristenének, hogy majd ő szalasztja kicsit félre a répát; amit Balzac fogadójában sem akart senki elhinni, pedig aztán jöttek a zsiványok.
Csak eztet akartam mondani. Borravalót elfogadok.
1999. V. 1.
(Met megint nagyon fontos, mit mikor.)
Ja, és MINDNYÁJAN készevőiek vagyunk. Mint rendre látjuk. AKIK.
