Túlélõk a holocaustról
Haladhatunk visszafelé az idõben, mondjuk másfél hónapocskát:
* Március 21-én Los Angelesben dokumentumfilmes Oscar-díjat nyert James Moll The Last Days (Az utolsó napok) címû munkája, melyben öt, Amerikába került magyar zsidó mesél arról, hogyan élték meg és túl azokat a napokat, az olasz Roberto Benigni Auschwitzban játszódó "komédiája", a La vita e bella pedig három Oscart vihetett haza.
* Március 19-én volt az 55. évfordulója Magyarország német megszállásának, ami után - az addigi antiszemita szólamokat és jogszabályokat (numerus clausus: arányosítás a felsõoktatásban, 1920; elsõ zsidótörvény: arányosítás a szakmai kamarákban, 1938; második zsidótörvény: arányosítás a gazdaságban és a közéletben, 1939; harmadik zsidótörvény: vegyes házasság tiltása, 1941) követõen - megkezdõdtek az itteni zsidóság kiirtására tett konkrét lépések.
* Március 15-én a Magyar Népjóléti Szövetség szónoka nyíltan, a Magyar Igazság és Élet Pártjáé agyalágyultak számára is dekódolható módon uszított a "zsidó bûnözõk", illetve a "nemzetközi emberek" ellen.
* Március 5-én közölte a Népszabadság Lovas István Összehasonlító véralgebra és a holocaust címû relativizálási kísérletét, az általa kiváltott utóhullámok máig érnek.
* Február 13-án nemzetközi emberek - magyar és külföldi újfasiszták - tisztelegtek náci karlendítéssel a budai Vár 1945-ös ostromában elesett német és magyar katonák emléke elõtt, aztán a Viking Klubban ökölre mentek a rendõrökkel.
* Február 10-én, a The Last Days európai premierjén, Berlinben járt Steven Spielberg - a film az általa tett alapítvány produkciójában készült -, és arról tárgyalt, hogy esetleg a német fõvárosban kialakítandó emlékhelyen is hozzáférhetõvé tennék a holocaust túlélõivel készült több mint 50 ezer videointerjút, köztük azokat is, amelyeket az utóbbi hónapokban rögzítettek Magyarországon.
Errõl a dokumentációról szól ez a cikk.
Az utolsó pillanat
Steven Spielberg 1994-ben, a Schindler listája elkészítése után hozta létre a Survivors of the Shoah Visual History Foundationt, hogy az nonprofit szervezetként világszerte videoiterjúkat készíttessen a soá túlélõivel, s ezeket katalogizálva, archiválva, kutathatóvá téve, megõrizze a hitleri kor emlékét, és megkérdõjelezhetetlenné tegye a népirtás tényét a jövõ nemzedékek - legalábbis az épeszûek - számára.
Ötven évvel a táborok felszabadítása után kezdõdött a dokumentálás, körülbelül az utolsó pillanatban. Mire kamera elé ültették õket, már nyugdíjas korba értek a legfiatalabb túlélõk is, akiket - mint Benigni filmjének kisfiúját, Giosuét - gyermekként szemeltek ki megsemmisítésre, de megúszták. Azok közül pedig, akiket felnõttként tereltek marhavagonokba, napról napra kevesebben utaznak velünk a következõ évszázad felé.
Bárkinek meglehet a véleménye Spielberg mûvészi kvalitásairól és a Schindler listája által közvetített holocaust-szentimentalizmusról, egyvalami azonban vitathatatlan: a Hollywood edzette nagyban gondolkodás és a negyven fölött föltámadt személyes felelõsségérzet eredményeként született és napról napra bõvülõ archívum páratlan a maga nemében. Ha nem volna, ki kéne találni. Az emberi történelem sajnálatos sajátossága, hogy az emlékek rögzítésének technikája évszázadokon át nyomába sem ért a gyilkolás kezdettõl fogva, mondhatni ösztönösen fejlett technológiájának, így hát, hogy csak két rémséget említsünk, sem a tatárjárás, sem az indiánirtás szerencsés túlélõi nem üzenhettek a jövõnek - most adódott csak lehetõség és akarat erre, most lehetett hozzálátni. Az pedig, hogy a privát holocaust dokumentálásával párhuzamosan etnikai tisztogatásnak eufemizált öldöklés mehetett végbe Burundiban és Boszniában, csak még inkább megerõsíti: szükség van a figyelmeztetés vizuális módjára. Akkor is, ha természeténél fogva alkalmatlan a gyilkolás leállítására. És persze meg kéne szólaltatni szisztematikusan minden üldözöttet, de nem lehet mindent Spielbergtõl várni.
Ami az õ kezdeményezésére eddig történt, számokba sûrítve a következõ: 1999. március 13-ig a Soá Túlélõi Vizuális Történelem Alapítvány aktivistái 57 országban 50 159 interjút rögzítettek a holocaust túlélõivel 32 nyelven (lásd Adatok címû keretes írásunkat - a szerk.). A magyar túlélõkkel világszerte fölvett interjúk száma több mint 3500, több mint hatszázan magyarul mondták el emlékeiket, március közepéig 45 interjú készült el Magyarországon.
Helyben vagyunk
Ahhoz képest, hogy hazánkban viszonylag nagy számban élnek a holocaust túlélõi - létszámukat hivatalosan mintegy 30 ezerre teszik, ami az áldozatok 600 ezerre becsült tömegéhez képest kezelendõ -, az alapítvány meglehetõsen késõn aktivizálódott itt. A tavaly október 21-i összesítés szerint az addigi 48 239 interjúból egyetlenegy sem készült Magyarországon, amivel holtversenyben álltunk a lista végén Bolíviával és Guatemalával, miközben nemcsak szomszédaink és az obligát országok helyezkedtek el elõttünk, hanem olyan valószínûtlen vidékek is, mint Zimbabwe vagy Üzbegisztán. A Hungary szó mellett álló szomorú nulla egyrészt arra utalt, hogy valami nem stimmel, másrészt arra, hogy mégiscsak készül valami, hiszen - szekérderék országgal, mondjuk Kínával és Indiával vagy Csáddal és Elefántcsontparttal szemben, amelyek egyáltalán nem szerepeltek a sorban - mi mégiscsak ott voltunk. Azóta viszont beindult a termelés, februárban átléptük a 30-at, március 13-án 45-nél tartottunk, az alapítvány itteni irodájában vezetett forgatási naptár rubrikái napról napról új nevekkel és helyszínekkel telnek meg, hétrõl hétre újabb adag videofelvétel repül el a Los Angeles-i központba feldolgozásra, annak rendje s módja szerint.
Egyetlen spielbergi
elkódorgás
A rendet és módot Amerikában dolgozták ki, s a közös ügyért világszerte tevékenykedõ körülbelül 240 alkalmazott és több mint 3800 önkéntes mindegyike ehhez tartja magát.
A késõbbi feldolgozhatóság érdekében egységesítették az egész folyamatot, operatõri önmegvalósítás, riporteri magamutogatás kizárva. Mindenki, aki interjúkészítésre vállalkozik, tanfolyamon vesz részt, ahol a történelmi ismereteken túl az interjú készítésével kapcsolatos minden részletet a fülébe rágnak, minden tennivalót pontokba szedve a kezébe adnak, és ha jól vette a szituációs gyakorlatokat, szerény díjazásért csinálhatja élesben is. A kérdezõnek szigorúan tartania kell magát a szabályokhoz, feladata, hogy a lehetõ legtöbb, történelmileg is értékelhetõ, mégis személyes információt mondasson el a túlélõkkel, legyen empatikus, de tartson távolságot, tartsa a beszélgetést a kronológia medrében úgy, hogy az interjú idõtartamának körülbelül 20 százaléka a holocaust elõtti, 60 százaléka a háború alatti, további 20 százaléka a felszabadulás utáni élményekrõl szóljon. Több száz, elõre megfogalmazott típuskérdésre építheti fel az adott beszélgetést, de csak fejbõl kérdezhet, hogy mindig meglegyen a szemkontaktus. Tájékozódjon elõre, fogalmazzon érthetõen, közbe ne szóljon, még csak ne is igenezzen, és egyáltalán, legyen a világ legérzékenyebb, legértelmesebb, legfegyelmezettebb mikrofonállványa, aki néhány nappal az esemény után vissza is szól telefonon: hogy tetszik lenni? Rajta kívül egy operatõr és egy hangmérnök a stáb része - más nem is lehet jelen a felvételnél a túlélõ lakásában, esetleg jellegzetes helyszíneken -, akik szintén szerény díjazásért bocsátják áruba Beta-kamerájukat és munkaerejüket.
Amennyiben mód van rá - ez talán az egyetlen spielbergi elkódorgás a rendes oral history metódustól -, a felvétel végére kamera elé kérik a saját maga által választott nyelven nyilatkozó túlélõ családját, gyerekeit, unokáit is. De csak a legvégén. Vágás még praktikus okból sem engedélyezett, nem is csak a dramaturgiai hatás, hanem elsõsorban a történelmi hitelesség miatt: a vágás kiküszöbölésével még a látszatát is el akarják kerülni a hamisításnak. Szünetet csak akkor szabad tartani felvétel közben, amikor a 30 perces kazettát cserélni kell - némelyik interjú hat-hét órán át tart -, vagy ha a túlélõt annyira felkavarja a kimerítõ emlékezés, hogy a szó szoros értelmében rosszul lesz.
A tanúvallomás és az esetleg meglévõ írásos és képi dokumentumok rögzítése után a kazetták Los Angelesbe repülnek, az ottani központban õrzik az eredeti felvételeket. A terv szerint egy-egy másolatot kap majd a szintén LA-i Simon Wiesenthal Központ, a jeruzsálemi Yad Vashem Intézet, a washingtoni Holocaust Emlékmúzeum, a New Haven-i Yale Egyetemen található Fortunoff Holocaust Tanúságtételek Videoarchívuma és a New York-i Zsidó Örökség Múzeuma - e sorba illeszkedne a berlini intézmény is, amirõl Spielberg februárban tárgyalt. A felvételeket a bennük elõforduló kulcsszavak (helyiségnevek, személynevek, események) szerint az adott nyelven értõ munkatársak katalogizálják, hogy majd aztán az említett öt helyen, egyelõre kizárólag helyben, kutathatók legyenek. A feldolgozási folyamat elején tartanak, még az sem dõlt el, kapjanak-e angol feliratot a nem angolul fölvett interjúk. Az anyag online közzétételérõl a nyilatkozók személyi adatainak védelme miatt egyelõre nincs szó.
Mindenféle csoport és élmény
Nem sokkal az alapítvány létrejötte után interjúkészítõi kurzust rendeztek Prágában csehországi és szlovákiai jelentkezõk számára. Közöttük volt Haas Andrea, aki - amellett, hogy egy gimnáziumban szlovák nyelvet és történelmet tanított - dolgozott a Joint zsidó segélyszervezet pozsonyi irodájában is. A projekt egyik fõ szlovákiai szervezõjeként interjúkat is készített, majd miután ott gyakorlatilag befejezõdött a munka, Budapesten látott hozzá a szervezéshez. Azt mondja, annak, hogy itt jóval késõbb kezdtek, mint máshol, az lehet az oka, hogy itt, Közép-Európa legnépesebb túlélõ csoporttal rendelkezõ országában komoly tapasztalatok birtokában akartak csak indulni. Még harminc sincs, nagy tisztelettel beszél azokról, akik vállalják, hogy a kamera elõtt fölfakadjanak életük legfájdalmasabb emlékei, és ismeri azt a lelki terhet is, ami közben az interjú készítõjére nehezedik. Az elsõ interjúkészítõi tanfolyamot tavaly rendezték a Bálint Közösségi Házban, mostanra kialakult és munkához látott a körülbelül negyven kérdezõbõl, tíz operatõrbõl és a hozzájuk tartozó technikusokból álló gárda.
Egy-egy interjú teljes költsége körülbelül ezer dollár. Máshol is, nálunk is. Ebbõl következõen az elkészíthetõ felvételek száma véges. Szlovákiában 1500-1800, Csehországban ennél kevesebb a túlélõk száma, közülük 500-600 ember vállalta a beszélgetést. Magyarországon elõre pontosan meg nem határozható mennyiségû interjút terveznek, "néhány százat" - a mintegy 30 ezer túlélõ, ha érdekli a tanúságtevésnek ez a módja, a különbözõ zsidó szervezetekben, a hitközségben, a közösségi házban és persze informális csatornákon, ismerõsökön, interjúkészítõkön keresztül juthat hozzá jelentkezési laphoz; tervezik, hogy megjelentetik azt az Új Élet címû kétheti lapban is (újra, mert az alapítvány magyarországi megjelenése elõtt egyszer már publikálták), a holocaust közismert túlélõihez külön levélben fordulnak majd. "Minden jelentkezõvel megpróbáljuk megcsinálni az interjút, de ha mennyiségi okból mégis válogatásra kényszerülünk, akkor történészi szempontból választunk úgy, hogy mindenféle csoport és élmény képviselve legyen, fõváros és vidék, gettó és csillagos ház, kikeresztelkedettek, bujkálók és bújtatók, más országokból ide menekültek történetei" - hangsúlyozza Haas Andrea, hozzátéve, hogy a roma holocaust túlélõinek, a politikailag üldözötteknek, sõt - ha találnak ilyeneket - a deportált jehovistáknak és melegeknek az emlékeit is szeretnék megörökíteni. Kamera elé ültetnék a másik oldal képviselõit is, sejthetõ, hogy tolonganak majd az exnyilas és -csendõr önkéntesek.
Az öt éve indult projekt finanszírozására elsõ lépésben 45 millió dollárt szedett össze az alapítvány, a legnagyobb szponzorok között, egy USA nevû ország mellett, igen gazdag magánszemélyek és cégek találhatók az ABC-tõl a UPS-ig. Nemrég indult a második, 50 millió dollár összekalapozását célzó kampány, a pénzt az interjúkészítési folyamat befejezésére, a gyûjtemény katalogizálására, archiválására és a rá épülõ oktatási anyagok elkészítésére fordítják.
A nyilatkozók a Los Angeles-i feldolgozást követõen kapnak egy VHS-másolatot. Aki az eddigi 50 ezret végig akarná nézni, 24 órás munkanapokat számítva 13 év szabadságot vehetne ki saját életébõl.
Szõnyei Tamás
A Survivors of the Shoah Visual History Foundation internetcíme: www.vhf.org; magyarországi postacíme: 1244 Budapest, Pf. 870.
Adatok
A március 13-ig elkészült interjúk száma országonként:
Argentína 737
Ausztrália 2495
Ausztria 194
Belarusz 244
Belgium 202
Bolívia 20
Bosznia-Hercegovina 33
Brazília 566
Bulgária 579
Chile 65
Costa Rica 23
Cseh Köztársaság 567
Dánia 95
Dél-afrikai Köztársaság 254
Dominikai Köztársaság 1
Ecuador 9
Észtország 9
Finnország 1
Franciaország 1677
Görögország 293
Grúzia 6
Hollandia 1053
Horvátország 339
Írország 6
Izrael 8303
Japán 1
Jugoszlávia 380
Kanada 2830
Kazahsztán 6
Kolumbia 14
Lengyelország 1385
Lettország 74
Litvánia 140
Macedónia 9
Magyarország 45
Mexikó 112
Moldova 348
Nagy-Britannia 874
Németország 644
Norvégia 34
Olaszország 411
Oroszország 713
Peru 2
Portugália 1
Románia 37
Spanyolország 4
Svájc 64
Svédország 337
Szlovákia 665
Szlovénia 10
Új-Zéland 53
Ukrajna 3428
Uruguay 126
USA 19369
Üzbegisztán 25
Venezuela 227
Zimbabwe 6
A beszélgetéseket a következõ nyelveken rögzítették: amerikai jelbeszéd, angol, bolgár, cseh, dán, flamand, francia, görög, héber, holland, horvát, japán, jiddis, ladino (judeo-spanyol), lengyel, lett, litván, macedón, magyar, német, norvég, olasz, orosz, portugál, roma (moldáv dialektus), román, spanyol, svéd, szerb, szlovák, szlovén, ukrán.
