Az önironikusnak is vehető cím nem túl nagy meglepetésünkre javarészt rövidebb novellákat, kisprózákat, apró villanásokban megmutatkozó élettörténeteket rejt, amelyeket talán bagatellnek is mondhatnánk, már persze, ha egy egész élet lehetne bagatell. Tudatos írói szándékról van tehát szó - hogyan lehet rövid, tárgyilagos mondatokban elmondani olyan történeteket, amelyek mögött nagyon is ott sejlik a személyes tét. "Cetlinek" nevezett rövid (néhol életrajzinak tűnő) feljegyzések váltakoznak különböző személynevek fejezeteivel, ám ezek a címek, tárgyak, nevek egy sajátos szerkesztői megoldásból adódóan csak a tartalomjegyzékből derülnek ki, tehát ha nem lapozgatunk folyamatosan hátra, akkor csak sorszámozott szakaszokat látunk. A megoldás nyilván a szerzői koncepcióhoz illeszkedik: számos család számos tagjával ismerkedünk meg rövid események erejéig, miközben azért mégiscsak egész történetek rajzolódnak ki előttünk; kortalansággal, névtelenséggel és szűkszavúsággal. Az édesapámok után itt vannak a magyar irodalom nagyanyjai és dédanyjai. Linák, Hédik, Rózsikák az elődeink, akik javarészt mosókonyhákban, körfolyosós gangokon vagy éppen nevelőintézetben élik napjaikat, jellemzően teljes reménytelenségben.
Sajnos éppen ez utóbbi gyengíti az amúgy ígéretesnek mondható írói vállalkozást. Az egyes szövegek ugyanis a megfelelő korrajz és az érdekes karakterek ellenére is kiszámíthatók, mert itt mindenki vagy nagyon jó, vagy nagyon gonosz. Nincsenek átfedések, nincs igazi karakterfejlődés (ami persze részben a rövid terjedelemnek is köszönhető). Amikor a szerző az első szakaszok után felhagy a harmadik személyű elbeszéléssel, és leginkább a mindenkori magányos kislány szemszögéből mesél, a mondatok érthető módon érzékenyebbek, súlyosabbak lesznek, de már ez sem változtat azon, hogy szinte mindig sejtjük, mi lesz a következő, és mi lesz a szomorú végkifejlet.
Ab Ovo, 2013, 160 oldal, 2150 Ft (interjúnkat Bíró Krisztával itt olvashatják)
