Könyv

A nagyregényben minden benne van, egy teljes korszak, egy teljes világ enciklopédiája. A Háború és béke lényegében: minden. Súlyos, mégis felemelő. Nem véletlenül tekintették egyes művészetbölcselők Tolsztojt az eposz modern felújítójának. Ilyen egységes világ, amelyről átfogó tudást lehetne szereznünk és közvetítenünk, úgy hisszük: már nincsen. Óriási terjedelmű műveket persze minden további nélkül lehet írni, de effajta realista nagyregényt bajosan - gondolhatnánk. Tévednénk.

A legszélesebb ösvények (még mindig) a tömegkultúrán és (egyre inkább) a gasztronómián keresztül vezetnek hazánkból Japánba, de Ferber Katalin nem ezeken a területeken át juttatja el olvasóit a nyugatiak fantáziáját évtizedek óta izgató szigetországba.

Komoly kritikai és könyvsiker a Kaliforniai fürj, a hetvenedik évét nemrég betöltő, Petrivel és Tandorival együtt a magyar líra megújítói között emlegetett író új regénye a nagy kivándorlási hullámmal távozó magyar parasztfamíliáról. Régi és új emigrációról, otthonról, idegenségről és a nagy csalódásokról beszélgettünk.

A tegnapelőtti apakönyvdömpingtől megcsömörlött olvasó rá se hederít egy újabb darabra. Pedig megéri odafigyelni, mert Szabó egy eddig kevéssé kiaknázott perspektívát talált: az elvált apa hangját. Igen, az apa itt - végre - nem tárgy, hanem alany: posztmodernül csavaros helyzetében, önnön hiányára való reflexióival, amely hiányt egyszerre akarja megjeleníteni és eltörölni. Az alapvetően mégis realista elbeszélések beszédhelyzetébe vegyül némi Macskakő-beütés: a pedagógiai szándék, amely a szó eredeti értelmében nem kioktatni, de bevezetni, felvértezni szeretné az apátlan gyereket.

Evés közben jön meg az étvágy... Umberto Eco a nyolcvanas években kapatott rá minket a kultúrtörténettel ötvözött thriller, történelmi regénybe ágyazott detektívhistória ízére, de egyedül nem győzte a főzést (következő regényére, A Foucault-ingára tíz évet kellett várni), követői-utánzói pedig meg sem közelítették a színvonalát.

A többszörös értelemben vett, a jelen történéseiben is visszhangzó ántivilág, a két világháború közötti Magyarország megítélése sarkalatos világnézeti-ideológiai vitaponttá vált az utóbbi években. Mindennek létezik természetesen pozitív hozadéka is: a publikum fokozott érdeklődéssel tekint a Horthy-korról tudósító szakpublikációkra - pláne, ha azok olyan avatott, a tárgyát alaposan ismerő és értelmezni is képes történész-kutatótól származnak, mint Ungváry Krisztián.

Azon aligha érdemes lamentálni, hogy miért nem készülnek mifelénk nagyszabású történelmi kalandfilmek - netán kosztümös sorozatok, hiszen kifejezetten költséges műfajról van szó. A történelmi lektűrök és képregények hiányát ellenben pénzszűkével biztos nem lehet indokolni.

Szegedi Csanád, a neonáciból lett neozsidó fordulata hallatlanul izgalmas eset – Andrassew Ivánt azonban egyáltalán nem érdekli. Mégis könyvet írt belőle.

Első regénye, A Lempriére-lexikon megjelenésekor csodagyerekként könyvelték el - ez a címke mára szerencsésen lepergett az idén 50 éves, negyedik regényénél tartó világhírű szerzőről. Új könyve, a John Saturnall lakomája egy 17. századi angliai szakácskarrier ételekben gazdag története - a 21. századi szerzőt telefonon értük el londoni otthonában.

A gyermekkönyvekre szakosodott Csimota Kiadó pár éve izgalmas művészeti projektet indított: grafikusokat, illusztrátorokat kértek fel arra, hogy egy-egy klasszikus mesét saját stílusukban adaptáljanak, szigorúan szöveg nélkül, csak a képek segítségével. A Piroska és a farkas, a Hófehérke és A három kismalac után tavaly a Csizmás kandúr került sorra, amelyet szintúgy külön kötetekben dolgozott fel az öt képzőművész.

Olajváros, autóikkal összenőtt bűnözők, gyémántrablás, luxusprostik és tomboló dzsessz. Az elmúlt évek legjobb magyar képregényes debütjét olvastuk.

Ismét egy exhumáció a szovjet irodalom roppant tömegsírjából. Ahogy az Amerikába emigrált fiú utószavából kiderül: "Apám három hétig volt író, abban az értelemben, hogy meg is jelent, amit írt." Ez 1982. március 13-án történt, ekkor jelent meg Nyár Badenben című regényének pár oldala egy New York-i orosz lapban. Március végén az 1926-ban született szerző halott volt. Moszkvában.

Amikor Vázsonyi Vilmos (az ifjabb) 73 évesen véget vetett az életének, a nekrológok tanácstalanságukban, hogy az elhunytat érdem szerint elhelyezzék, először a híres Vázsonyiakról (nagypapa: Magyarország első zsidó származású minisztere, papa úgyszintén politikus) ejtettek szót, s csak ezután tértek rá az elhunyt érdemeire.