S mivel ilyenek nem igazán voltak, azt meg mégsem írhatták gyászjelentés gyanánt, hogy VV Nyugatra való távozása után (56-ban kellett mennie) egy egészen másfajta forradalomban, a szexuálisban tüntette ki magát (kutatási területe a huszonhaton aluli korcsoportban volt szignifikáns), így inkább olyasmiket írtak, hogy Párizsban élt, sok nyelven beszélt, meg hogy hatalmas műveltséget görgetett maga előtt, ám intézményes tevékenységet nemigen végzett. Itt kezdődik a könyv, melyet Hadas Miklós és Zeke Gyula VV-vel folytatott beszélgetéseiből állított össze; a deklarált semmittevésnél. Annak tárgyilagos megállapításánál, hogy aki itt beszélni fog, soha nem akart hasznos tagja lenni az általa kipróbált társadalmaknak; a társadalmi hasznot a felmenők hozták, VV inkább a művészetek és a nők élvezetét választotta. Meg a csevegést, melyben - mint e könyv is bizonyítja - világnagyságnak bizonyult. Hatalmas műveltségű ember - írták a nekrológok, mert valami tiszteletet parancsolót kellett írni, de Vázsonyi szavaiban nincsen semmi parancsoló: műveltsége valóban imponáló, ám ez privát és nem lábjegyzetelt, kérkedő műveltség; elbeszélői keret csupán egy fölösleges ember korántsem fölösleges történeteihez. Vázsonyinál ezeknek komoly fedezete van: ott a nagypolgári zsidó család belülről megélt története, és ott egy másik, mely ott kezdődik, ahol a családregény - elvégre Magyarországon járunk, ahol a zsidó családtörténeteknek egyszer rendeletileg akartak véget vetni - egyszemélyes történetté alakul.
Balassi Kiadó, 2012, 414 oldal, 3200 Ft
