A jól szerkesztett, hétköznapi apróságokból és helyzetekből építkező szövegek közvetlen hangon szólnak, és igen szimpatikus módon tisztában vannak saját súlyukkal: véletlenül sem akarnak nagynak, nagyobbnak látszani. A Kamufelhő elbeszélései azt sugallják, hogy a világ a férfi-nő viszonyon, a szülő-gyermek kapcsolaton alapul, a többi csak humbug. A család szentségéről papoló törvények árnyékában nem árt arra a valódi erkölcsi dilemmára is rápillantani, hogy a szülők válása akkor is tragédia, ha elkerülhetetlen és szükséges. Így van ez az életben és irodalomban egyaránt, de az személyes döntés, hogy a kötet által felkínált referenciális olvasás lehetőségével mihez kezdünk. Szabó Tibor Benjámin írásaiban erős etikai töltés lüktet: ez összefügg a nagyon határozott, egyszerre melankolikus és ironikus hanggal, de még fontosabb a történetek majdnem kegyetlenül precíz alakítása, a felskiccelt figurák karakteres jellemzése. A feszültség termékeny: a szövegvilágot elbeszélőként az az apa uralja, aki egyszerre élheti át a kitaszítottság, a száműzöttség és az újrakezdés, az új boldogság élményét. Mindenható és törékeny egyszerre, miközben egyik sem - mint az apák általában.
Scolar, 2013, 146 oldal, 2450 Ft
