Szegedi Csanád története elsőre sokunkból reflexszerű kárörvendést váltott ki, ami nem túl nagyvonalú dolog ugyan, de érthető. Andrassew Ivánból ez az érzés könyve tanúsága szerint elmúlt, szomorúságra csak az ad némi okot, hogy nem is váltotta fel az égvilágon semmi. A szerzőt egyáltalán nem érintette meg, egészen egyszerűen nem érdekli a hallatlanul izgalmas és megrázó eset – mégis könyvet írt belőle.
Illetve még ez is túlzás. Egymás mellé pakolt nem teljesen világos koncepció szerint összeválogatott, különböző műfajú és színvonalú szövegeket a hungarista portálok „leleplező” cikkeitől Tamás Gáspár Miklós ÉS-beli esszéjéig, vagy Baruch Oberlander rabbinak az esetről írott zsidó vallásjogi szempontú kis traktátusáig, hogy rövid és meghökkentően semmitmondó kommentárokat fűzzön hozzájuk. Megállapítja, hogy Csanád a Jobbik ideológusa volt, de az, amit ennek igazolására felhoz, inkább szervezői és üzleti képességekről tanúskodik, semmint ideológusi affinitásról. Megállapítja, hogy a szélsőjobbos merchandise árusítása jó üzlet, és hogy a lelkes jobbikosok egyúttal piacot is jelentenek az efféle vállalkozásoknak. Egy ponton valami nyilas szemét hosszas idézésének magyarázatául azt kapjuk, hogy meg kívánja mutatni, milyen tónusban lehet már beszélni Magyarországon, vagyis lényegében azt, hogy a nácik alkalomadtán csúnyán zsidóznak. Efféle súlyos igazságokkal szembesülhetünk ebben a szénaboglyaként összehányt szövegkupacban, mással nemigen.
Ahhoz, hogy bármit is megtudjunk a Jobbik-jelenség üzleti hátteréről, a Google-használatnál valamivel komolyabb oknyomozó munkára lett volna szükség, a Jobbik-jelenség megértéséhez némi szellemi elmélyülésre, Szegedi Csanád drámájának megmutatásához, közösségi tanulságainak levonásához pedig történeti és lélektani érzékre, cseppnyi empátiára. Lényegében tehát munkára, és ez az, ami teljesen hiányzik a könyvből, amelyből jellemző módon kiderül, hogy szerzője nem tartotta fontosnak megvárni, amíg maga a főhős átlátja saját történetét, hogy aztán érdemben beszélgethessen vele. Andrassew kommentárjai még csak nem is szellemesek: ha néha gonoszak, akkor sincsen szavainak éle. Egyszerűen közelebb van pár száz vagy ezer karakterrel a leadáshoz. Még az eset napvilágra kerülését követően némiképp talán vicces, de egy bármit is megérteni szándékozó, „feltáró” munka borítójaként már meglehetősen ízléstelen címlap-karikatúra sem váltja be tehát az ilyesmit kedvelő olvasók beléje vetett reményeit.
Csanád „családjairól”, indíttatásáról, pártjáról, üzletfeleiről nem tudunk meg semmi olyat, amit magunk ne tudnánk tíz perc alatt kiguglizni. Az idézett cikkek viszont többnyire érdekesek, mivel a téma maga roppant érdekes. Belegondolni az elfojtásoknak abba a hálózatába, amely Klein Magdolna holokauszt-túlélő unokájából Szegedi Csanád jobbikos EP-képviselőt csinálta, abba a legklasszikusabb értelemben vett drámai eseménybe, amelyet egy harminc éve zajló élettörténet maradéktalan összeomlása jelent, abba az egyszerre nyomorúságos és felemelő munkába, amely az újjáépítésével járhat, továbbá a pártkarrier stációinak feltérképezése és ezernyi más bőven megérne egy igazi könyvet egy olyan igazi szellemi ember tollából, amilyen például Andrassew Iván. Erről a szövegről viszont üvölt, hogy semmi nem volt fontos, csak az, hogy ezzel a borítóval, Andrassew és Szegedi nevével megjelenhessen – a zsidókra, nácikra és pláne kombinációjukra mindig fogékony úri közönség mulattatására. Ebben a könyvben sem érzelmi, sem szellemi erőfeszítés nyomai nem lelhetők fel, szimpla átverés némi (tényleg nem túl sok) ízléstelenséggel felöntve. Kosztolányi Az elsodort faluról szólva figyelmeztette gúnyosan Szabó Dezsőt, hogy valaki alighanem visszaélt a nevével, amikor kiadta ezt a könyvet. Remélem, hogy Andrassew Ivánnal is csak ez történik.
XXI. Század Kiadó Kft., 2013
