Könyv

Egykoron sztárügyvéd volt, most a világ legkeresettebb íróinak egyike. John Grisham 1984-től ontja magából úgynevezett regényeit, 1991 óta pedig -eredeti foglalkozását odahagyva - kizárólag az írásnak él. Érthető: a cuccait 60 millió (!) példányban adták ki széles e világon, valamennyi eddig megjelent regényéből (A Cég, Siralomház, A Pelikán-ügyirat, Az ügyfél, Ha ölni kell) film készült, amelyek hozták is a suskát, százmilliót tisztán. Minimum. Grisham pedig körmöl, egyre csak ír, éjt nappallá téve, fáradhatatlanul. És nem dolgozik hiába: alighogy elkészült Az esőcsináló, máris megtörténtek az előkészületek legújabb munkájának (The Runaway Jury) a megfilmesítéséhez.

Olu Dara ötvenhét éves, jó harmincöt éve van ebben a bizniszben. Több mint ötven album világra jöttéhez adta a nevét, mielőtt most, először, felvette a magáét. Három egész napot erre fordított, ha már így alakult.

Íme egy jó hír. Az állami propagandafőnökök mostanában egyre gyakrabban gondolják úgy, hogy az országukról külföldön alakítandó képnek hatásos formálója lehet néhány film. Ezért aztán itt-ott (de többnyire a Hunnia moziban) megjelennek a nemzeti filmbemutatkozások. Gyors egymásutánban láthattunk egy koreai, egy iráni és most, február 19. és 25. között egy kanadi filmhetet.

1998-at írunk. Úgy igazán még el sem kezdődött a német filmév, máris fásultság uralkodik. A Das Trio Götz George ellenére nem vonzza a népeket. Sherry Hormann a nemzetközi piac érdekében angol címmel (Widows) látta el új komédiáját, de ez sem segített rajta. A napokban startol Sönke Wortmann új filmje, a Der Campus - ő csinálta a Der bewegte Mannt, na az siker volt.

Novice az angliai ugróversenyekben (hurdle, chase, azaz vesszők és seprők) az a ló, aki az előző idényben nem nyert. Pontosabban, ha a magasabb akadályú chase-ben fut, chase-t nem, ha hurdle-özik, hurdle-ben nem. Sok más dolog is van. 1991-ben, mikor az iraki válság engem az olcsó - csúcsolcsó - repjárat kihasználására késztetett, meg arra, hogy életemben tkp. először és utoljára lakjam igazi londonibelvárosi, ázsiaiinasos szladiban egy kültelítettségi vécés néni kiadó szobájának béréért, 1991-ben egészen novice gyerekként véletlenül Cheltenhambe mentem ki először (azóta is csak 8 angol pályán voltam), és fogalmam sem volt, mint X. Y.-nak, hogy a waterlooi csatát látja a dombról, fogalmam se, hogy a Nagy Fesztivál második napját látom, illetve hogy az év során elszórt hatalmas versenyeken és a liverpooli (Aintree) Grand Nationalen kívül "maga AZ". De erről már sokat meséltem, és most is csak Mrs. J. Pitman lova miatt hozom elő a dolgot.

London csuda hely, viszont esős és drága. Ha esik, és nincs pénzed kocsmára, menj be egy múzeumba. A legtöbb - éppen a legjava - ingyért van. A világ más városaiban áldozat múzeumba járni, Londonban sport.

Nehéz olyan műalkotásokról beszélni, amelyek előállítási folyamatáról csak elvont és általános elképzeléseink vannak. Hiszen a műalkotások kvalitását nagyban befolyásolja létrejöttük technikája. Kováts Borbála fénymásoló segítségével alkotta meg itt látható munkáit. A fénymásolóról én mint író eddig csak annyit tudtam, hogy amikor sürgető szükségem van rá, akkor többnyire bedöglik. Ezért mindmáig gyűlöltem a fénymásolót. Kováts Borbála azonban elárulta írásban, katalógusához fűzött magyarázatként, és azután szóban is, kérésemre, hogy miként használja ő. Arra kényszerít tehát, hogy megváltoztassam véleményemet a fénymásolóról, mert nem tagadhatom, hogy segítségével nekem tetsző műtárgyakat hozott létre. Mivel technikai fantáziám fogyatékos, csak azt érték el nálam a magyarázatok, hogy a képek szemlélése közben megsejtem, miként kerül termékeny kapcsolatba a gép a művészi képzelőerővel.

Berlinben december 6-án rendezték meg az Európai Filmdíj tizedik kitüntetésosztogató ceremóniáját. Az Európai Filmakadémia (EFA) tagjainak négynapos ülésezése torkollik ilyenkor mindig ünneplésbe.

Mondom a Bélának, a Double Oscar nem jött be aztán se (ő az angol St. Leger napján, jövőjét látva, ezt a lovat is játszotta, vesztére) az ayri sprintben, de hogy a Schindler! Na, ez volt. Ellenben a két St. Leger mellett sokkal nagyobb ügyek történtek Párizsban. Előtörténettel. Mesélem Gy.-nak, ez egy irodalmi történet. Ezt el is felejtjük. Amikor ott tartok a mesében, hogy az André Fabre francia mesteridomártól idézi az újság: "Nem értek egyet Peslier-vel", az ő zsokéja volt épp, "Cash (Asmussen) nem követett el semmi olyan szörnyűt, mikor lovunkat beszorította a korláthoz; ez lovak egymás elleni harca és zsokéké". Azt mondja, mondom, Gy.: "De rémes tényleg ez az egész irodalom!" Röviden:

"A katonazene olyan vidáman, tüzesen pattog, és úgy szeretnék élni." A Három nővérben nyilatkozik így Olga, és én - a katonazenét tekintve - teljesen egyetértek vele. Ahogy New Orleansban az amerikai polgárháború indulóitól, a hozzánk közelibb Balkánon a török janicsárzenekaroktól eredeztethető a brass-gyökér, az én kedvenc rágcsálnivalóm.

Az állam közvetlen és közvetett formában támogatja a filmkultúrát, és közkézben tartja a szocialista évtizedekben készült filmeket - mondja majd ki többek között a legtöbb érintett által régóta hiányolt filmtörvény. Már ha eljut odáig, hogy el is fogadják.

A "Kid" aztán átmegy lóba is innen-onnt, de nem kétely, hogy más eredetei is vannak (tehát), nem a lónál kezdődik. (Billy the... és stb.) Ahogy Indiana Jones etc., lovak is vannak, nem tudom, miért kellett egy könyvből ("azóta megírtam jobban") kimaradnia 14 francia futam lómennyiségének, mert pl. valaki (ahogy én se nagyon olvasok, élet rövid) nem akar spec. olvasni, cidri eleganc a lelke, hogy ő nem él már soka, és inkább zsolozsmázik, akkor sokkal gyönyörűbb a prosa textusnál, hogy My Pimlico, Xxavery, Valerij Bruno, Ciastushka, Si Si Malti, Pardutzi, Glamour Alaine, Fustrato; vagy hogy David Ashforth még egyszer megismételte a telefontippadó bravúrját, amikor is félrehallotta őt a páciens, és így nyert: Finito helyett Benitót hallott. Vagy én mindig visítok némán, ha látom a legszármazástant: vala Nijinsky (nekem könyvről már a ló jut eszembe, a táncos végképp nem), lett Ninisky, lett kanca Nanaska. Vagy amit még jól csinálnak az angolok: egyszer nagyon kellett a pénz, ment egy Lumumba Day. Tudat alatt nekem nem Beloiannisz vagy Che jutott az eszembe, hanem egy 1991-es őszi linfgieldi (Főmedvém szerint fingfieldi) nap, mikor is 4 évesen még bár, de ment a Lumumba Day. Ha visszaváltoztatták volna Columbusra (bár nekem a Lumumba tényleg le van...), biztos elmarad a pszichés hatás. Nálunk egy Trilby nevű lovat is biztos NATOCSKÁ-ra változtatnának?

Ahhoz képest, amekkora viharban látszott megszületni a fővárosi artmozik új támogatási rendje egy évvel ezelőtt (MaNcs, 1996. nov. 7.), mintha minden maradt volna a régiben. De a látszat csal, legalábbis egy kicsit.

Persze, hogy lesz. Naná, majd jól nem lesz, miközben hat kis árva várva várja, meg a hat kis árva kis mamája. Isten, aki nemcsak a meteorológiai intézetben van otthon, de minden európai filmkuratóriumban is, nem engedné, hogy a végén a kis férgek ne tocskolhassanak kedvükre abban a ronda, hideg, nyálas vacakban. A moziban különben is már-már előírásnak számít a happy end, példaképünknek, Steven Spielbergnek állítólag (biztosat az tud, aki látta a Schindler listáját) még a holocaustból is sikerült; illő tehát, hogy Európa se maradjon le mögötte.