Könyv

December 19-i számunkban Fészek címmel közöltük Eörsi István cikkét, amelyet Ember Mária A snagovi gyerekek című filmjének televízióbeli nem sugárzása kapcsán írt. Erre reagál alábbi írásunk szerzője.

A heroin éve - írja a rocksajtó, aztán a nevek s a sikerek következnek, ami azért elég furcsán veszi ki magát így. A hatvanas évek legvégén volt annyi áldozata a kábítószernek, mint 1996-ban - írja; vége, folyt. köv., kívülről eddig tarthatna a hír. Csak hát nyakig benne vagyunk.

"Saját arcunk tükröződött azok arcán, akik körben ültek. Nehéz volt megmondani, ki a nő, ki a férfi. Ezekből az arcokból másféle szépség sugárzott, mint amilyet gyerekkoromban oly nagyra tartottak a tévében vagy az újságokban. A szépségnek azon fajtája volt ez, amivel nem születik az ember, hanem óriási áldozatokat hoz érte; ezért a szépségért meg kell küzdeni."

T´DOOR Hot Godot ("Te Ajtó!")

Páratlanul szép kiadásban tette közzé tavaly a Farkas Lőrinc Imre Kiadó Lao-Ce Tao te kingjét. A kötet önmagában is kuriózum, hiszen megjelenésének gondosságával kirí a vásári förmedvények közül. Van súlya, illata, a tükre tetszetős, szedése keresztirányú, levegős, jólesik már kézbevétele is. Ráadásul nemcsak gyönyörködtetést ígér, hét nyelven közli az ősi alapszöveget, és magyarul egyszerre két verziót kínál: Hatvany Bertalannak az Újváry Griff emigrációs kiadónál 1977-ben napvilágot látott variánsát, továbbá Ágner Lajos fordítását, melyet 1943-ban az Officina adott ki.

Kedves Olvasóink: repül az idő, ideje szavazni. Ismét letudtunk egy

Hurrás. Itt is van ilyen, most is van, Angliában és 1996 őszén. Az eredeti helyszín: Ascot, nem az a bizonyos Királyi Nagyhét, ahol Leopold Bloom is fogadott (és nyert), hanem "csak egy amolyan" hétvége, igaz, úgy hívják, Ascot Festival (fesztivvll, ahogy kedvenc német ajkú bemondóim kimondják, igaz, itt is dívik elit közvetítőkörökben, hogy longsamp v. loongsaam; én meg kötekedő kedvemben vagyok, mert kelletlen vagyok, és ilyenkor semmit se kéne tenni, passzívan aktívnak lenni). A nemzeti lottójáték, a bukmékerek (fogadóirodások) féltek ilyesmitől, betett kicsit a lóversenynek, erre 1. betettek az irodákba egy-egy játékautomatát, 2. ahogy a mi Kellér Andorunk mondta, a helyzet reménytelen volt, csak a lóverseny segíthetett, itt arra jöttek rá, a lóversenyen csak a lóverseny segíthetett, hát jött a Frenkí Boj ascoti hétvégi hetese.

- Nu, pazbombili uzse etu prokljatuju Csecsnyu? - ült le a tévéhíradó elé Aljosa, moszkvai ismerősöm, amit ne tessék rögtön egy tipikus orosz értelmiségi tipikus hozzáállásának tekinteni (egye fene, lefordítom: "Na mi van, szétbombáztuk már azt a rohadt Csecsenföldet?"). Az idézett szónoki kérdés inkább a hócipőeffektust fejezte ki: "Make business, not war", mondaná leginkább a böhöm szláv lelkére hirtelen rázúdult árubőségtől vérszemet kapott átlag orosz, mit sem törődve már az orosz messianizmussal, de nem így mondja, mert az amerikaias kiejtéssel azért még akadnak gondok ebben a mekdonaldszosodó Moszkvában is. A business biznyisz, Tina Turner Tyina Turnyer, a Martini martyinyi, és az orosz blues azért még mindig az, amit Alla Pugacsova énekel. (De egészen mellesleg: a világ legnagyobb rockzenésze - az iróniát félretéve - akkor is Borisz Grebenscsikov. És még jobban félretéve az iróniát: a McDonald´sok mellett a város szívében újra felépítették a forradalom után lerombolt Megváltó Krisztus-templomot is, amelynek helyén a kommunizmus alatt uszoda volt.)

Vili a varázslat, piri a parádé, csilicsalamádé hipp és hopp! Emlékszik még valaki Csilicsala bácsi varázslataira? Nem csak könyvben, hanem filmen is sikert arattak. Ez már a múlt. Csilicsala bácsi vagy valaki más a hazai mozikból kivarázsolta a gyerekeknek és ifjaknak szánt magyar alkotásokat.

Kevés művész dicsekedhet azzal, hogy kiállítására csak fémkereső detektorokon keresztül, őrző-védő emberek gyűrűjében lehet bejutni. Téglásy Zsuzsának 23 éves korára sikerült ezt elérnie: a józsefvárosi piacon állította ki fotóit szeptember 27-30. között.

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia által két éve kiírt pályázatra, a hazai kortárs magyar irodalom történetének megírására csak fütyült a "szakma": mindössze egyetlen, amatőrnek minősíthető munka készült el. A kudarc lehetséges okait Domokos Mátyás, az irodalmi akadémia ügyvezető elnöke találgatja.

Számtalan embert - filmest, kritikust, nézőt - hallhatunk Magyarországon teli szájjal szidni azt, amit gyűjtőfogalommal Hollywoodnak szokás hívni. Magyarán az amerikai filmet, amely - ez viszont biztos - világuralomra tör. Durva leegyszerűsítés az amerikai filmet Hollywooddal, a stúdiórendszerrel azonosítani: a független film Amerikában a legnagyobb erő, átjárás is van az ún. nagyfilmhez. Például a Sundance Kid (Robert Redford egy régi westernből; Butch Cassidy & the Sundance Kid) a hetvenes évek végén elment egy isten háta mögötti gyönyörű helyre Utah államban, véletlenül azt is Sundance-nek hívták, és megálmodott egy intézményt, mely az innovatív független filmet támogatná. Gondolatra tett, betett pénzt, meg összeszedte a hollywoodi nagyoktól azt az alapot, amivel filmkészítő és forgatókönyvírói műhelyt, a névhez kapcsolódó fesztivált csinálhat, és 1981-ben beindult a Sundance Institute. A Sundance révén valósultak meg olyan filmek, mint a Reservoir Dogs, a Totally F***ked Up vagy a Johnny Suede, a Sundance Festival segített ismertséghez olyan mozikat, mint a Clerks, a Crumb, a Blood Simple, a Paris Is Burning, a sex, lies, videotape. A Sundance amerikai intézmény, azaz a növekedésben érdekelt, növekednek is: van fesztiváljuk Tokióban és Pekingben, forgatókönyvírói műhelyük Chilében, Mexikóban és Bordeaux-ban, és ha tudnak még pénzt gründolni hozzá, akkor Gazdag Gyula szervezésében lesz Ká-Európában (Magyarországon) is, ami nagyon ráférne e lángoktól és hülyeségtől ölelt régióra.

A hetvenes évek második felében, az enyhülésnek nevezett hidegháborús korszakban, a helsinki záróokmány és Carter elnök emberi jogi programja szellemében a brezsnyevi Szovjetunió engedélyezte a kivándorlást Izraelbe néhány tízezer orosz-zsidónak. Az Egyesült Államok még receptívebb volt abban a csillagködös időben, és az orosz-zsidók többsége a svájci átszálláskor inkább az Amerikába, mint az Izraelbe tartó gépeket részeltette előnyben. Ez az emigráció úgyszólván hiánytalanul Brooklyn Brighton Beach nevű nyomorult szegletében landolt, rögtön a Coney Island-i proletárszórakoztató-paradicsom tőszomszédságában. Aztán a peresztrojka meg a glásznoszty korában a kivándorlás újabb erőre kapott, nem zsidók is zsidónak hazudták magukat, hogy Brighton Beach-i grazsdányinok lehessenek, fel is szökött a szovjetajkúak száma majd félmillióra. Brighton Beach először kirándulóhely lett, all-american New York-iak ide jártak orosznézőbe, majd az NYPD (helyi rendőrség) figyelt fel az új problémacsoportra, s kezdett nagyobb létszámban oroszul beszélő rendőrségi alkalmazottak után nézni. Ahogy az már lenni szokott: a valóságot követte az álom, az álmot az álomgyár, mozitéma lett a mérsékelt integrációs hajlamú új közösségből. Az 1986-os Moscow-on-the-Hudson volt az első fecske, de később nyarat csinált.