T´DOOR Hot Godot ("Te Ajtó!"): Elült Alíz.

publikálva
1996/51. (12. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

T´DOOR Hot Godot ("Te Ajtó!")

Nem várta. Ülve várta volna a halált? A madár nem tud róla. Hogy az jön, amaz Ajtó nyílik. Szépségesen ült. Háttal nekünk. A fűfészekben. Mozdulatlan. Abból lehetett tudni. Valamit mintha elfűfészkeltek volna.

Adtak még félórát. Kinek, minek? Magunknak, neki? Annak a 12 év és 2 hónap és két hét együttlétnek.

Mint egy hiteltelenül vallásosan megfejelt Graham Greene-könyvben, Alíz halála azóta is derekasan hozza az áldást. Például ilyenekre gondolok: ma, egy hónapra rá, hogy elment, nagyot aludtam. Mondhatni, békésen. Felébredtem, s ezt jegyeztem föl:

"Szeretnék én senkit nem szeretni, de csak magamat tudom." (Ez az abszolút önközpontúság.)

Kihalnak az emberből az anabolikus szeretidok, ilyen vad senkiházi lenne az, aki... vagy csak védekezem?

Az Alíz-nótában (de jó a magyar duma, a fordítás, abban) ez áll: egy hatalmas kő van a szívem helyén. Nekem ideges légritkaság inkább.

Napra nap kimentem a sírjához/jukhoz, aztán minek, így, napra nap? De: gyakran.

Volt ez: "Ha elmegy Alíz..." Tessék, elment, mi van? Azt se érzékelem, mi nincs. Lásd fentebb. Halálra unja mindenki, hogy "biztos érzek, csak nem érzem". Halálra unható vagy, de azért élsz. De miért?

Egyrészt, mert ahogy a dadaisták is mondták, az élet annyi fáradást se ér, hogy eldobd. Én: esetleg túl szép ívben történne. A fiola, az emlegetett kapszula (ami nekem nincs; de amit, úgy fektemben, délután, mikor pont semmi se "fáj, baj", franc, minden jól van, gyerünk innen), átalakult Allice Kapszulává, allergia ellen.

Erre jutunk. Másrészt.

Öröklétre születünk, de közben meghalunk, elrohadás jön, netán lángok martalékai lesz(ünk), lesz mi?

Erre jutunk: a halálos kapszula allergia elleni kapszula a végén. Egyelőre. Patikai reklám (halálra unható, hogy mondom, mondom): "Allergiám már nem lakik itt. Allicével élek."

Meghalni, annyi mint. Annyi "hogyan is". Annyi hasonlat. Akkor meg: élsz, tessék. Na és?

Még azzal is eleget kéne tennem valakinek, valaminek? Nem elég a pörhalasztás, az utált kín, a közöny, a packa, a nagymonológ, a kérdésesség mindig, maga? Élek, mert Plumpton pályáján egyszer kint tébláboltam, eleredt az eső. Egyszer u.e. a pályát látom a képernyőn, hát mi van? Tél, eleredt a hó. Változatos az élet, meg olyan közel a vasúthoz a szegény kis plumptoni pálya, olyan jó plump az egész, nem nagy fáradás élni érte. Meg egy sor ilyen emlékért, Pilinszky is beszél erről.

Nem, nem. "Mi legyen a cikk címe", "hagyjuk ki ezt a sort", "ja-el-is-felejtettem-a-szerződést", "igen-de-a tavalyi-honor-jó-lesz-e", "mi-volt-magával-mikor-ezt-fordította", "csak a felét fizethetjük", "majd-én-mondom-mit-felejtettél-ki", "sajnálattal-közöljük-hogy"... És így tovább. A cikkek, a könyvek, a nyilatkozások mindig: elégtételek. Azaz: eleget kell tenni. Valakiknek, valaminek. Nem elégtétel az a kevés eset, amikor nem.

Mert itt nem kell, ezzel nem kell, írom. Be is fejezem, ne éljek vissza azzal, hogy ezt írni "jó". A francot jó ezt is.

De hogy még a meghalással is igyekeznek némelyek? Jól csinálják, tényleg, ne aztán gégemetszés, gyomorfürdő? Nem, köszönöm.

Én nem igyekszem. Élek.

Nem igyekszem meghalni.

Igyekezzen velem a halál.

De Alíz ezt egyelőre nem akarja, és hogy erre gondolhatok, hát ez az: "Vigasztalan egyedüllétemben még egyedüli vigaszom" (ugye, könyéken jön ki máris a mondás) "még akkor mindig az egyedüllét".

Gyere, Alíz, nézzünk ki Plumptonba, vagy a bécsi Krieauba legalább, eredjen el a hó, mit tudom én.

Dőljön, dőljön rajtad át valami, te Ajtó, legalább a huzat, kapjunk a fejünkhöz, megvagyunk. Ez a megfejtés.

Eresszük el, akkor hátha.

Nincs más hátha, csak előre. Hátha tényleg nincs. Az az izé, esetleg, ott van elöl. Nem tegnap történt, de holnaputánra végre várható.

Nem ő Godot?

"Kérek egy Hot-Godot-t"...

publikálva
1996/51. (12. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?