T´DOOR Hot Godot ("Te Ajtó!"): Elült Alíz.

  • 1996. december 19.

Könyv

T´DOOR Hot Godot ("Te Ajtó!")

Nem várta. Ülve várta volna a halált? A madár nem tud róla. Hogy az jön, amaz Ajtó nyílik. Szépségesen ült. Háttal nekünk. A fűfészekben. Mozdulatlan. Abból lehetett tudni. Valamit mintha elfűfészkeltek volna.

Adtak még félórát. Kinek, minek? Magunknak, neki? Annak a 12 év és 2 hónap és két hét együttlétnek.

Mint egy hiteltelenül vallásosan megfejelt Graham Greene-könyvben, Alíz halála azóta is derekasan hozza az áldást. Például ilyenekre gondolok: ma, egy hónapra rá, hogy elment, nagyot aludtam. Mondhatni, békésen. Felébredtem, s ezt jegyeztem föl:

"Szeretnék én senkit nem szeretni, de csak magamat tudom." (Ez az abszolút önközpontúság.)

Kihalnak az emberből az anabolikus szeretidok, ilyen vad senkiházi lenne az, aki... vagy csak védekezem?

Az Alíz-nótában (de jó a magyar duma, a fordítás, abban) ez áll: egy hatalmas kő van a szívem helyén. Nekem ideges légritkaság inkább.

Napra nap kimentem a sírjához/jukhoz, aztán minek, így, napra nap? De: gyakran.

Volt ez: "Ha elmegy Alíz..." Tessék, elment, mi van? Azt se érzékelem, mi nincs. Lásd fentebb. Halálra unja mindenki, hogy "biztos érzek, csak nem érzem". Halálra unható vagy, de azért élsz. De miért?

Egyrészt, mert ahogy a dadaisták is mondták, az élet annyi fáradást se ér, hogy eldobd. Én: esetleg túl szép ívben történne. A fiola, az emlegetett kapszula (ami nekem nincs; de amit, úgy fektemben, délután, mikor pont semmi se "fáj, baj", franc, minden jól van, gyerünk innen), átalakult Allice Kapszulává, allergia ellen.

Erre jutunk. Másrészt.

Öröklétre születünk, de közben meghalunk, elrohadás jön, netán lángok martalékai lesz(ünk), lesz mi?

Erre jutunk: a halálos kapszula allergia elleni kapszula a végén. Egyelőre. Patikai reklám (halálra unható, hogy mondom, mondom): "Allergiám már nem lakik itt. Allicével élek."

Meghalni, annyi mint. Annyi "hogyan is". Annyi hasonlat. Akkor meg: élsz, tessék. Na és?

Még azzal is eleget kéne tennem valakinek, valaminek? Nem elég a pörhalasztás, az utált kín, a közöny, a packa, a nagymonológ, a kérdésesség mindig, maga? Élek, mert Plumpton pályáján egyszer kint tébláboltam, eleredt az eső. Egyszer u.e. a pályát látom a képernyőn, hát mi van? Tél, eleredt a hó. Változatos az élet, meg olyan közel a vasúthoz a szegény kis plumptoni pálya, olyan jó plump az egész, nem nagy fáradás élni érte. Meg egy sor ilyen emlékért, Pilinszky is beszél erről.

Nem, nem. "Mi legyen a cikk címe", "hagyjuk ki ezt a sort", "ja-el-is-felejtettem-a-szerződést", "igen-de-a tavalyi-honor-jó-lesz-e", "mi-volt-magával-mikor-ezt-fordította", "csak a felét fizethetjük", "majd-én-mondom-mit-felejtettél-ki", "sajnálattal-közöljük-hogy"... És így tovább. A cikkek, a könyvek, a nyilatkozások mindig: elégtételek. Azaz: eleget kell tenni. Valakiknek, valaminek. Nem elégtétel az a kevés eset, amikor nem.

Mert itt nem kell, ezzel nem kell, írom. Be is fejezem, ne éljek vissza azzal, hogy ezt írni "jó". A francot jó ezt is.

De hogy még a meghalással is igyekeznek némelyek? Jól csinálják, tényleg, ne aztán gégemetszés, gyomorfürdő? Nem, köszönöm.

Én nem igyekszem. Élek.

Nem igyekszem meghalni.

Igyekezzen velem a halál.

De Alíz ezt egyelőre nem akarja, és hogy erre gondolhatok, hát ez az: "Vigasztalan egyedüllétemben még egyedüli vigaszom" (ugye, könyéken jön ki máris a mondás) "még akkor mindig az egyedüllét".

Gyere, Alíz, nézzünk ki Plumptonba, vagy a bécsi Krieauba legalább, eredjen el a hó, mit tudom én.

Dőljön, dőljön rajtad át valami, te Ajtó, legalább a huzat, kapjunk a fejünkhöz, megvagyunk. Ez a megfejtés.

Eresszük el, akkor hátha.

Nincs más hátha, csak előre. Hátha tényleg nincs. Az az izé, esetleg, ott van elöl. Nem tegnap történt, de holnaputánra végre várható.

Nem ő Godot?

"Kérek egy Hot-Godot-t"...

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.