MaNcs, IX. évf. 03. szám, (1997.01.16.) (1997-01-16)
Most először, és talán utoljára, egy konkrét kampány keletkezéséről fogok beszélni, de miért is? Azért, mert az a ritka eset fordult elő, hogy egy ügynökség csinált egy kemény és ütős kampányt, ami tetszett az ügyfélnek - hiszen megvette, tetszett a környezetemben dolgozó szakmabelieknek és tetszett azoknak a civileknek is, akik nem utálják kapásból a reklámot, és akikkel beszéltem erről a dologról.
Ez egy ilyen időszak: Latorcai János KDNP-médiamártír pár hete a Demokratában kikéri magának, hogy ő a párt "liberális" szárnyához tartozna, sőt pont azon van, nehogy má´ az SZDSZ töltse be azt a "centrum"-szerepet, amely áruházban pedig minden szinten szinte mindenki ott van már. Aztán: Szabó Albert polgártársunk magánvádat indít Torgyán József ellen, aki őt "az SZDSZ ügynökének" nevezte a 16 órában. Albertet lehet fasisztázni, nyilasozni, ő lett nálunk az év állata harmadik helyezett, nem érdekli; de szabad demokrata, na itt személyiségi jogok sérülnek. Valamint: egy vidéki városban állítólag közös karácsonyi ruhaosztást tartott a szegényeknek a Magyar Vöröskereszt és az Albert-féle Magyar Népjóléti Szövetség. Pár konzervatív fiatal Budapesten megemlékezett Szálasiról.
Vegyes érzelmekkel olvastam Seres László kollégám és harcostársam a létező társadalmi közösségek hitetlenségét körüljáró eszmefuttatását karácsonyi számunkban. A szerző egyénellenes, lejárt szavatosságú közösségeket állít szembe vállalható liberális eszmékkel, majd levonja az efféle közösségi lét értelmetlenségéről és feleslegességéről szóló végkövetkeztetést. Bár a felmutatott szembenállás valós és az érvelés lenyűgöző, kollégám túl messzire megy, hiszem imho (imho = in my humble opinion, azaz szerény véleményem szerint a karakterspórolós hálózati zsargonban) az egyedül pezsgőzésnél az átlagember sajnos még a hitgyülivel is jobban jár, azon kevesek pedig, akik nem kérnek az össznépi, összvallási, a nacionál-ökuméné jegyében fogant közös megrendülésből, szintén közösségekben keresik az egyéniségüket, például a hálón.
Elgondolkodtató, hogy a legbefolyásosabb amerikai újság, a New York Times szerkesztősége milyen keményen elutasító álláspontra helyezkedik a NATO ká-európai terjeszkedésével kapcsolatban. Teszi ezt nem tegnap vagy tegnapelőtt óta, s a tárgykörben megjelent írások hangneme, beleértve a szerkesztőségi cikkeket, egyre határozottabbá válik. A Washington Post hasonló állásponton van, de ami a szerkesztőségi cikkeket illeti, a hangvétel az utóbbi időben kissé árnyaltabb, a világképbe még belefér új tagállamoknak a távoli jövőbe halasztódó felvétele. Napvilágot látott már olyan vélemény is, amely szerint ha a Clinton-adminisztráció egy jövőbeli csatlakozási okmány ratifikációja során szembekerül a szenátussal, akkor a NATO (kibővítése) könnyen a Nemzetek Szövetségének sorsára juthat.1 Új tagok felvételéhez ugyanis a szenátus kétharmados többsége szükséges, de az esélyekről vitát nyitni ma még korai lenne. A bővítést ellenzők következetesen és könyörtelenül egyebek mellett politikai hibának, stratégiailag nem átgondoltnak, pénzügyileg bizonytalannak, belső ellentmondásokkal terheltnek és nem utolsósorban az amerikai érdekeknek nem megfelelő, érzelmi alapon álló ötletnek tartják Brüsszel Ká-Európára vonatkozó terveit. Természetesen a csatlakozás hívei is szóhoz jutnak, visszatérő motívumuk nem igazán az ellenzők érveinek érdemi kétségbevonása, hanem a "bővíteni, most, azonnal, amíg még helyzet van" követelése.2 Amennyire a különböző nyilatkozatokból meg lehet ítélni, jelenleg ez utóbbi állásponton van az amerikai katonai és külügyi kormányzati apparátus, valamint a NATO-bürokrácia túlnyomó része is. Az európai tagállamok álláspontja, főleg ha az utóbbi hónapokban óvatosabbá vált francia és német legfelsőbb szintű nyilatkozatokat nézzük, enyhén szólva képlékeny, de legalábbis helyzetfüggő. Mit tehet a kíváncsi dolgozó azon egyre szaporább és ellentmondásosabb nyilatkozatzuhatag közepette, amely az elmúlt fél évben érte euro-atlanti integráció-ügyben? Megnézheti például, hogy talál-e egy jelképes kályhát, amelytől elindulhat. Javaslatom egy tanulmány mint kiindulópont.
1997. január 13-ára virradólag az elmúlt negyedévben országos sztárrá növekedett Tocsik Márta visszavonta 1996. október 15-én a rendőrség előtt tett vallomását. Azon az őszi nappalon és éjszakán "idegcsillapító és fájdalomcsillapító gyógyszerek egész sorának együttes hatása alatt állt" (Népszabadság), mint állítja, s ügyvédje, dr. Szőgyényi tanácsára élt a visszavonás jogával. Ez így helyes. Ha az emberre rá akarnak verni egy vádat, amiért valójában egy hajdani balkáni magyar diplomata, nacionálbolsevik memorandumok egykori társszerzője, excsempész, kalasnyikovista Horn-bizalmas a hunyó, és az ő nevét kiejteni sem szabad, mert akkor sérül az omerta (a sírig hallgatás) maffiatörvénye, és azért tudjuk, mi jár.
Van valami mélyen megindító abban a szívós, konok igyekezetben, amellyel a Mi Hazánk Kormánya haragítja magára valahai legfőbb szavazóbázisát. A tavalyi félszázalékos emelés a nyugdíjasok és szimpatizánsaik körében vágott sűrű rendeket, míg a közalkalmazotti szféra jelentős tömegei - a pedagógustársadalomnak, illetve az egészségügyi dolgozóknak beígért tízezer forintos jutalomnak, vagy minek a hatására - éppen a napokban fedezik föl a bennük megbúvó nemzeti érzületet. Nem kell ehhez sem Torgyán, sem Csurka, sem Orbán Viktor, sem pedig szavalatok Erdélyről. Egy kis kormányzati propaganda kell (rendezni végre e rétegek sanyarú helyzetét, de addig is... stb., stb.), szükség van borítékra, ami feltéphető, hogy jól megszámolhassák a nettó három-négyezer (vagy ennél is kisebb összegű) kemény forintokat, mind az összeset. A hatás azonnali, továbbá mellbevágó és maradandó. Egy kis komcsizás, zsidózás, miegymás - így neveli a Mi Hazánk Kormánya népét, bizony, nem középiskolás fokon.
Decemberben, a millecentenáriumi év utolsó nagy eseményeként, a Budai Várban, a Ludwig Múzeum bázisán, ahogy mondani szokás, megnyílt a Kortárs Művészeti Múzeum.
Magyar grafikus, japán díj "E betűtípus csupa rend és tisztaság; figyelembe véve tervezője nyugati hátterét, nem győzöm csodálni, hogy képes volt létrehozni ezt a kanji-betűt" - egyebek közt így indokolta döntését Yoshiaki Morisawa, a nevét viselő nyomda- és betűipari vállalat elnöke, aki cége nemzetközi betűtervezési pályázatának különdíját, a Morisawa-díjat Szőnyei Györgynek ítélte Möbius nevű, új betűtípusáért.A Morisawa Company 1996-ban immár ötödik alkalommal meghirdetett pályázatára minden korábbinál több, összesen 541 új betűtípust nyújtottak be, 231-et a japán kanji-írásjelek, 310-et a latin betűk kategóriájában. A győztes terveket tartalmazó katalógus a napokban érkezett Budapestre - ebből kiderül: zömmel japánok pályáztak, de összesen 27 ország grafikusai vettek részt a versenyben.
Szeptember végén még a pártszakadás sem tűnt kizártnak, december végére azonban kormányzati tényező lett: röviden így summázható a Romániai Magyar Demokrata Szövetség utolsó negyedéve. Kellett ehhez a novemberi parlamenti választás, seregnyi káderpolitikai konfliktus a párton belül. No meg annak a felismerése, hogy választaniuk kell: vagy elfogadják végre (ha fenntartásokkal is) a magyar-román alapszerződést, vagy menthetetlenül egy platformra kerülnek Funarral, C. V. Tudorral meg a többi magyarfaló mélyrománnal.
A Fővárosi Bíróság január 7-én megsemmisítette a Kereszténydemokrata Néppárt országos választmányának a december 14-15-i ülésén hozott összes határozatát - beleértve az elnökválasztás eredményét és a tisztújítással kapcsolatos további döntéseket. Az ítélet nem jogerős, a pártelnök fellebbezett, így az első fokon szabálytalannak ítélt választmányi ülésen megválasztott tisztségviselők vezetik továbbra is a pártot. Esetleg az általuk leváltott korábbi vezetők. Valakik biztosan, mert mostanában nagyon aktívak.
Az összeférhetetlenség-összeférhetőség határairól manapság leginkább a politikusok esetében vitatkoznak sokat, de például a politikusok összeférhetetlenségéről író újságírók a saját összeférhetetlenségükről csak nagyokat hallgatnak. Az alábbiakban legalább fecsegni fogunk minderről.
Szerbiában nyolcadik hete tüntetnek, mert a hatalom megsemmisítette az ellenzék által megnyert helyhatósági választások eredményeit. A külföldi és a hazai nyomás miatt Slobodan Milosevic szerbiai elnök rezsimje kismértékben bár, de engedni kénytelen: hétvégi hírek szerint lehet, hogy elismeri az ellenzéki győzelmet. Erre kérte a szerb szövetségesnek számító Görögország külügyminisztere is. Az ellenzék ugyanakkor cáfolta, hogy koalícióra lépne a hatalmon lévő szocialistákkal. Az egyetemisták múlt hét csütörtökre elhatározták: Belgrád utcáiról visszaszorítják a rendőröket. Ekkor készült riportunk.
Az 1944-es kommunista puccs óta ilyen rendőrfesztivál még nem volt, mondják a strigulahúzogatásban járatosak. A kövek nyomán a parlamentben ablak nem maradt egészben, egy röpke ásvány még Dimitrov exminiszterelnököt is fültövön sújtotta, pedig ő ellenzéki. Mindegy is: a politikai helyzet többé-kevésbé áttekinthetetlenné izmosodott, csak annyi biztos, hogy ez így nem mehet tovább.
A dél-ciprusi görög kormányzat orosz gyártmányú S-300-as légvédelmi rakétákat szándékozik vásárolni. Az üzlet látszólag két hatalom tiszteletre méltó magánügye, azonban a századvég egyik legzaftosabb diplomáciai válsága kerekedhet ki belőle. A két félen kívül szóhoz jutott már Törökország, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, az EU, és felsikolthat a sziget északi harmadán létező 175 ezres lélekszámú észak-ciprusi miniállam is.
Mike Leigh Titkok és hazugságok című, Cannes-ban díjazott filmjét decemberben a Felix nevezetű európai filmdíjra is jelölték. A brit rendező a ceremónia és egy egyetemistákkal való másnapi találkozó kedvéért Berlinbe látogatott - ekkor fogadta a Narancs tudósítóját.
Hollywood ezredvégi isteneszménye nemcsak úgy lett, nemcsak egy kósza, ám príma produceri, gegmani ötlet eredményeként, de rögös úton, három-négy emberi élettel a háta mögött léphetett magas hivatalába. És ez se ma történt, hanem legalább negyedszázada.
A brit és francia artkino ´68 utáni, hanyatlott korszakát és a teuton diadalmenetet követően a 80-as években az olaszok alászállására került sor; a Deutsch még tartotta magát. Majd, már a folyó évtizedben, teljessé vált a fordulat. Az atlantiak zászlaja tartósan fenn lobog, míg a tengelyhatalmaké csüngedezik, alig lebbenget. Ami a szigetek erőit illeti, Jarman kidőlt, de időközben előlépett Davies és Ridley, veszettül működik Greenaway, megjött Borthwick, Boyle meg még hét vagy tizenkét alak, míg rendíthetetlenül megvan számos veterán. Közülük főként Frears és Leigh szívósak nagyon az értékteremtésben; ők (a korosabb Loachot leszámítva) kötődnek leginkább a 60-as évek eleji ánglius filmművésziskola örökéhez. Nem oly dühödöttek ugyan, és nem is monokrómban forgatnak, mint az akkori Reisz vagy Richardson. Átoldva tartják életben a tárgyi és szemléleti hagyományt.
December 19-i számunkban Fészek címmel közöltük Eörsi István cikkét, amelyet Ember Mária A snagovi gyerekek című filmjének televízióbeli nem sugárzása kapcsán írt. Erre reagál alábbi írásunk szerzője.
A heroin éve - írja a rocksajtó, aztán a nevek s a sikerek következnek, ami azért elég furcsán veszi ki magát így. A hatvanas évek legvégén volt annyi áldozata a kábítószernek, mint 1996-ban - írja; vége, folyt. köv., kívülről eddig tarthatna a hír. Csak hát nyakig benne vagyunk.
Hogyan lehet tehetségkutató modellpályázatnak profi győztese, aki az egyik szervező cég jelöltje? Hogyan lehet elődöntőt tartani egy pályázat lezárta előtt öt nappal? Alábbi kis történetünk - nemzetközi vonatkozásai ellenére - nagyon is magyar, bár nem közpénzek forognak benne, hanem magánvagyonok, a sikerdíj nem 800 millió forint, hanem 150 ezer dollár, és szereplői sokkal szebbek, mint az ÁPV vezetői.
Ráday városvédő tajtékzott, amikor megtudta, hogy az egykori Ludovika Akadémia egykori lovardájába természettudományi múzeumot költöztetnek - szerinte természetesen lovardaként kellett volna rekultiválni a porig égett épületet. ´96-ban aztán az exlovarda kapta a helyreállítási nívódíjat, Ráday pedig városvédelmi Kossuth-díjat kapott, és lassan beletörődött az Üllői úti zabfogyasztás további stagnálásába.
Az elmúlt néhány év drogfogyasztásra vonatkozó statisztikái afelől győzik meg a választópolgárt, hogy a probléma egyre súlyosbodik, mégsem szavazhatnak jelentős változtatásokra tisztességes információk híján. A Transznacionális Radikális Párt CORA (Radikális Antiprohibicionista Egyeztetés) frakciója így maradt viszonylag elszigetelt jelenség. Céljaik, törvénymódosító javaslataik igen-igen keménynek tűnnek ebben a nem kevésbé kemény, tiltásokkal teli világban. Két dolog biztos: a drogháború győztese egyelőre a drog, és a CORA még nem állott áru.
