Az én kis piacom (Téglásy Zsuzsa fotográfiái)

szerző
- legát -
publikálva
1996/40. (10. 04.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Kevés művész dicsekedhet azzal, hogy kiállítására csak fémkereső detektorokon keresztül, őrző-védő emberek gyűrűjében lehet bejutni. Téglásy Zsuzsának 23 éves korára sikerült ezt elérnie: a józsefvárosi piacon állította ki fotóit szeptember 27-30. között.

Kevés művész dicsekedhet azzal, hogy kiállítására csak fémkereső detektorokon keresztül, őrző-védő emberek gyűrűjében lehet bejutni. Téglásy Zsuzsának 23 éves korára sikerült ezt elérnie: a józsefvárosi piacon állította ki fotóit szeptember 27-30. között.

A piaci fotózás veszélyes üzem. Legtöbbször csak az apparát lesz térbeli puzzle a kiszemelt modell negatív hozzáállása miatt, a bódék tövében vonagló fotográfus, akinek egy teleobjektív áll ki a fejéből, már a keményebb megoldások közé tartozik. Olyan helyen,

ahol a szürke a legtisztább szín,

és a garancia szónak az adásvétel pillanatáig van értelme, nem kedvelik a referenciaanyagok készítőit. Mégis nagy a kísértés, a piaci arcok izgalmasabbak bármelyik modellügynökség portfóliójánál, és még világítani sem kell.

Téglásy Zsuzsa iparművészeti főiskolás, egy vizsgafeladat elkészítése céljából szállta meg a józsefvárosi piacot. Több mint fél évig vadászott bizalomra, a leendő modelleknek családi albumokba való "emlék a munkahelyről" jellegű gyorsfotókat készített, zárás után a koszos csendet örökítette meg. Kergették bottal, kínálták pálinkával, augusztusra készült el az anyag, és hozzá egy ötlet: mi lenne, ha a tett színhelyén állítaná ki a munkáit? A piac főnöke vette a lapot, beleegyezett, sőt némiképpen támogatta is a kulturális akciót.

A grillcsirkés és a pénzváltó mellett,

központi helyen állítottak fel két, faliújságtartóra emlékeztető állványzatot, amelyekre portrék, riportfotók és csendéletek kerültek. Három különböző műfaj, amit valamiféle lírai értelmezés próbált egy pontba sűríteni. Rácsok, létrák és konténerek, csupa komponálásra csábító mézesmadzag. Ha galériában rendezik a kiállítást, bárki elhitte volna, hogy amikor a nap sugarat okád a retkes fóliára, megtisztul minden, és eltűnik a rossz.

Itt azonban nem. Itt még a hirtelen felindultságból elkövetett képek is, a hadonászó hajléktalan, a kitűrt tarka gallér, ami elmosódott hájfejben végződik, csupán steril mestermunkáknak tűntek, semmi többnek. A környezet, a fullasztó sokaság, a zajok és a szagok teljesen mással szembesíthették az arra járókat: valóságos "tömegkultúrával", olcsóságra éhezéssel és pénztárcaféltő szorongással. Ott, ahol minőséginek akarják hinni a hamisítványt, és szabadságot csak a szabadidőruha jelent, nincs helye a lírának, a pszichológiának sokkal inkább. Azok, akik tudták, hogy fényképezik őket, más és más módon vették tudomásul a kamerát. Ahány kép, annyi zavar, annyi viselkedés. Aki természetes akart maradni, az vált a leghiteltelenebbé: sokkal őszintébb a műszőr bundában pózoló hervadt asszony "önbeállítása", mint a helyi macsó arcán a tettetett lazaság. "Tudom, hogy fotózol, de úgy teszek, mintha nem érdekelne. Pedig érdekel."

Húsz évvel ezelőtt happeningnek hívták az ilyesmit, és gyanús volt, átkozottul gyanús. Ma már "miért is ne!", hiszen

sokkal nagyobb happening

maga a környezet, a Hanoi-Peking-Kijev-Budapest-tengely túlélési gyakorlatával, naponta hattól tizenhat óráig. Bebizonyosodott: itt egy kiállítás nem oszt és nem szoroz, ezek a képek a napi negyvenezer fős közönség közül is legfeljebb azokat izgatták, akik három napra megduplázódtak, mert ki tudja, a fekete-fehér mozdulatlan hasonmás mennyire befolyásolja az üzletmenetet. A többség észre sem vette a fotográfiákat, amelyek harmadnapon, legalábbis a biztonsági őr szerint, "elfáradtak", és lepotyogtak az aszfaltra. A vendégkönyvben csupán két bejegyzés állt, Csabának Jugoszláviából "nagyon tetszett minden", egy török üzletember pedig mobiltelefonszámát adta meg - ismerkedés céljából.

- legát -

(Téglásy Zsuzsa piaci képei legközelebb október 11-től láthatók a váci Madách Imre Művelődési Házban.)

szerző
- legát -
publikálva
1996/40. (10. 04.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...