Az én kis piacom (Téglásy Zsuzsa fotográfiái)

  • - legát -
  • 1996. október 4.

Könyv

Kevés művész dicsekedhet azzal, hogy kiállítására csak fémkereső detektorokon keresztül, őrző-védő emberek gyűrűjében lehet bejutni. Téglásy Zsuzsának 23 éves korára sikerült ezt elérnie: a józsefvárosi piacon állította ki fotóit szeptember 27-30. között.
Kevés művész dicsekedhet azzal, hogy kiállítására csak fémkereső detektorokon keresztül, őrző-védő emberek gyűrűjében lehet bejutni. Téglásy Zsuzsának 23 éves korára sikerült ezt elérnie: a józsefvárosi piacon állította ki fotóit szeptember 27-30. között.

A piaci fotózás veszélyes üzem. Legtöbbször csak az apparát lesz térbeli puzzle a kiszemelt modell negatív hozzáállása miatt, a bódék tövében vonagló fotográfus, akinek egy teleobjektív áll ki a fejéből, már a keményebb megoldások közé tartozik. Olyan helyen,

ahol a szürke a legtisztább szín,

és a garancia szónak az adásvétel pillanatáig van értelme, nem kedvelik a referenciaanyagok készítőit. Mégis nagy a kísértés, a piaci arcok izgalmasabbak bármelyik modellügynökség portfóliójánál, és még világítani sem kell.

Téglásy Zsuzsa iparművészeti főiskolás, egy vizsgafeladat elkészítése céljából szállta meg a józsefvárosi piacot. Több mint fél évig vadászott bizalomra, a leendő modelleknek családi albumokba való "emlék a munkahelyről" jellegű gyorsfotókat készített, zárás után a koszos csendet örökítette meg. Kergették bottal, kínálták pálinkával, augusztusra készült el az anyag, és hozzá egy ötlet: mi lenne, ha a tett színhelyén állítaná ki a munkáit? A piac főnöke vette a lapot, beleegyezett, sőt némiképpen támogatta is a kulturális akciót.

A grillcsirkés és a pénzváltó mellett,

központi helyen állítottak fel két, faliújságtartóra emlékeztető állványzatot, amelyekre portrék, riportfotók és csendéletek kerültek. Három különböző műfaj, amit valamiféle lírai értelmezés próbált egy pontba sűríteni. Rácsok, létrák és konténerek, csupa komponálásra csábító mézesmadzag. Ha galériában rendezik a kiállítást, bárki elhitte volna, hogy amikor a nap sugarat okád a retkes fóliára, megtisztul minden, és eltűnik a rossz.

Itt azonban nem. Itt még a hirtelen felindultságból elkövetett képek is, a hadonászó hajléktalan, a kitűrt tarka gallér, ami elmosódott hájfejben végződik, csupán steril mestermunkáknak tűntek, semmi többnek. A környezet, a fullasztó sokaság, a zajok és a szagok teljesen mással szembesíthették az arra járókat: valóságos "tömegkultúrával", olcsóságra éhezéssel és pénztárcaféltő szorongással. Ott, ahol minőséginek akarják hinni a hamisítványt, és szabadságot csak a szabadidőruha jelent, nincs helye a lírának, a pszichológiának sokkal inkább. Azok, akik tudták, hogy fényképezik őket, más és más módon vették tudomásul a kamerát. Ahány kép, annyi zavar, annyi viselkedés. Aki természetes akart maradni, az vált a leghiteltelenebbé: sokkal őszintébb a műszőr bundában pózoló hervadt asszony "önbeállítása", mint a helyi macsó arcán a tettetett lazaság. "Tudom, hogy fotózol, de úgy teszek, mintha nem érdekelne. Pedig érdekel."

Húsz évvel ezelőtt happeningnek hívták az ilyesmit, és gyanús volt, átkozottul gyanús. Ma már "miért is ne!", hiszen

sokkal nagyobb happening

maga a környezet, a Hanoi-Peking-Kijev-Budapest-tengely túlélési gyakorlatával, naponta hattól tizenhat óráig. Bebizonyosodott: itt egy kiállítás nem oszt és nem szoroz, ezek a képek a napi negyvenezer fős közönség közül is legfeljebb azokat izgatták, akik három napra megduplázódtak, mert ki tudja, a fekete-fehér mozdulatlan hasonmás mennyire befolyásolja az üzletmenetet. A többség észre sem vette a fotográfiákat, amelyek harmadnapon, legalábbis a biztonsági őr szerint, "elfáradtak", és lepotyogtak az aszfaltra. A vendégkönyvben csupán két bejegyzés állt, Csabának Jugoszláviából "nagyon tetszett minden", egy török üzletember pedig mobiltelefonszámát adta meg - ismerkedés céljából.

- legát -

(Téglásy Zsuzsa piaci képei legközelebb október 11-től láthatók a váci Madách Imre Művelődési Házban.)

Figyelmébe ajánljuk

„Boldog békeévek”

A több mint kétszáz műtárgyat felvonultató kiállítás fókuszában a szecessziós plakátművészet és reklámgrafika áll, a magyar művészetnek az az aranykora, amikor összhangba került a nyugati művészeti törekvésekkel, radikálisan modernizálva a kiegyezést követő évtizedek (fél)feudalista, konzervatív, a historizmus béklyóiba zárt világát.

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Séta a Holdon

A miniszterelnök május 9-i tihanyi beszédével akkora lehetőséget kínált fel Magyar Péternek a látványos politikai reagálásra, hogy az még a Holdról is látszott.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.

Egyszerű világpolgár, hídépítő

  • Mártonffy Marcell

Észak-amerikai pápára senki sem számított. Íratlan szabály volt – állítják bennfentesek –, hogy jezsuita és amerikai szóba sem jöhet. A szilárd alapelv egyik fele 2013-ban, másik fele 2025. május 8-án dőlt meg. A Chicago környékéről származó Robert Francis Prevost bíboros a megbízható szakértők listáján sem szerepelt a legesélyesebbek között. A fehér füst azonban meglepően hamar előgomolygott a Sixtus-kápolna ideiglenes kéményéből.