A hetvenes évek második felében, az enyhülésnek nevezett hidegháborús korszakban, a helsinki záróokmány és Carter elnök emberi jogi programja szellemében a brezsnyevi Szovjetunió engedélyezte a kivándorlást Izraelbe néhány tízezer orosz-zsidónak. Az Egyesült Államok még receptívebb volt abban a csillagködös időben, és az orosz-zsidók többsége a svájci átszálláskor inkább az Amerikába, mint az Izraelbe tartó gépeket részeltette előnyben. Ez az emigráció úgyszólván hiánytalanul Brooklyn Brighton Beach nevű nyomorult szegletében landolt, rögtön a Coney Island-i proletárszórakoztató-paradicsom tőszomszédságában. Aztán a peresztrojka meg a glásznoszty korában a kivándorlás újabb erőre kapott, nem zsidók is zsidónak hazudták magukat, hogy Brighton Beach-i grazsdányinok lehessenek, fel is szökött a szovjetajkúak száma majd félmillióra. Brighton Beach először kirándulóhely lett, all-american New York-iak ide jártak orosznézőbe, majd az NYPD (helyi rendőrség) figyelt fel az új problémacsoportra, s kezdett nagyobb létszámban oroszul beszélő rendőrségi alkalmazottak után nézni. Ahogy az már lenni szokott: a valóságot követte az álom, az álmot az álomgyár, mozitéma lett a mérsékelt integrációs hajlamú új közösségből. Az 1986-os Moscow-on-the-Hudson volt az első fecske, de később nyarat csinált.
Az amerikai filmgyártásban külön alműfaj volt a szovjet rémdráma: John Milius Vörös hajnalától a Gorky Park című videóborzalomig sokan rágyógyultak arra, hogy senkitől nem lehetett olyan jóízűt rettegni, mint az amerikaiakkal packázó bolsevikiektől. Azonban fordult a történelem, az amerikaiak megnyerték a hidegháborút, a bolsevikiekből nómenklatúra-burzsoázia lett, és alakult több nagy hatalmú gazdasági és bűnszövetkezet, amit az egyszerűsítő hajlamú népnyelv csak orosz maffiaként emleget. A maffiafilm toposz és műfaj; a régi thriller és a film noir megújulását hozta a hetvenes években azon olasz-amerikai rendezők generációja - Coppola, Scorsese, Di Palma -, akik bevitték plusznak az etnikai elem egzotikumát véres drámáikba. Már a kilencvenes évek elején borítékolható volt, hogy az orosz egzotikum sem marad ki a maffiafilmek szórásából, a hidegháború - és a szovjet reszkettető filmek - elmúlása által vert hiányérzet sebére hoznak írt az orosz maffiás filmek, amelyeknek egyik színvonalas példája a Little Odessa. A történet egyszerű: tékozló fiú - bérgyilkos - visszatér, apja kitagadta, öccse isteníti. Anyja haldoklik, szerelmes is lesz a maga brutális módján, ellenbanda leszámolásra indul, majd´ mindenki meghal. Bűn, idegenség, emigráns-szomorúság, kattogós-ropogós orosz kiejtésű angol, az amerikai civilizáció végvidéke. (Tim Roth jobban megtanulta az orosz akcentust, mint Johnny Depp a spanyolt a Don Juan DeMarcóban.) A 25 éves James Gray forgatókönyvíró-rendező első filmje, ehhez képest parádés szereposztásban: Rothon kívül Vanessa Redgrave, Maximilian Schell, Edward Furlong. Jobb a Little Odessa, mint az Eisenhower-Reagan kori szovjetveszedelem-opusok. Megéri a jegy árát.
- vágvölgyi -
Little Odessza - színes, amerikai, 1994, 98 perc. Rendezte: James Gray; fényképezte: Tom Richmond; szereplők: Tim Roth, Moira Kelly, Vanessa Redgrave. Bemutató: október 3. 19 óra. A filmet videón a Flamex forgalmazza Kis Odessza, a bűn fészke címmel.
