Tim és csapata (James Gray: Kis Odessza)

  • - vágvölgyi -
  • 1996. szeptember 26.

Könyv

A hetvenes évek második felében, az enyhülésnek nevezett hidegháborús korszakban, a helsinki záróokmány és Carter elnök emberi jogi programja szellemében a brezsnyevi Szovjetunió engedélyezte a kivándorlást Izraelbe néhány tízezer orosz-zsidónak. Az Egyesült Államok még receptívebb volt abban a csillagködös időben, és az orosz-zsidók többsége a svájci átszálláskor inkább az Amerikába, mint az Izraelbe tartó gépeket részeltette előnyben. Ez az emigráció úgyszólván hiánytalanul Brooklyn Brighton Beach nevű nyomorult szegletében landolt, rögtön a Coney Island-i proletárszórakoztató-paradicsom tőszomszédságában. Aztán a peresztrojka meg a glásznoszty korában a kivándorlás újabb erőre kapott, nem zsidók is zsidónak hazudták magukat, hogy Brighton Beach-i grazsdányinok lehessenek, fel is szökött a szovjetajkúak száma majd félmillióra. Brighton Beach először kirándulóhely lett, all-american New York-iak ide jártak orosznézőbe, majd az NYPD (helyi rendőrség) figyelt fel az új problémacsoportra, s kezdett nagyobb létszámban oroszul beszélő rendőrségi alkalmazottak után nézni. Ahogy az már lenni szokott: a valóságot követte az álom, az álmot az álomgyár, mozitéma lett a mérsékelt integrációs hajlamú új közösségből. Az 1986-os Moscow-on-the-Hudson volt az első fecske, de később nyarat csinált.

A hetvenes évek második felében, az enyhülésnek nevezett hidegháborús korszakban, a helsinki záróokmány és Carter elnök emberi jogi programja szellemében a brezsnyevi Szovjetunió engedélyezte a kivándorlást Izraelbe néhány tízezer orosz-zsidónak. Az Egyesült Államok még receptívebb volt abban a csillagködös időben, és az orosz-zsidók többsége a svájci átszálláskor inkább az Amerikába, mint az Izraelbe tartó gépeket részeltette előnyben. Ez az emigráció úgyszólván hiánytalanul Brooklyn Brighton Beach nevű nyomorult szegletében landolt, rögtön a Coney Island-i proletárszórakoztató-paradicsom tőszomszédságában. Aztán a peresztrojka meg a glásznoszty korában a kivándorlás újabb erőre kapott, nem zsidók is zsidónak hazudták magukat, hogy Brighton Beach-i grazsdányinok lehessenek, fel is szökött a szovjetajkúak száma majd félmillióra. Brighton Beach először kirándulóhely lett, all-american New York-iak ide jártak orosznézőbe, majd az NYPD (helyi rendőrség) figyelt fel az új problémacsoportra, s kezdett nagyobb létszámban oroszul beszélő rendőrségi alkalmazottak után nézni. Ahogy az már lenni szokott: a valóságot követte az álom, az álmot az álomgyár, mozitéma lett a mérsékelt integrációs hajlamú új közösségből. Az 1986-os Moscow-on-the-Hudson volt az első fecske, de később nyarat csinált.

Az amerikai filmgyártásban külön alműfaj volt a szovjet rémdráma: John Milius Vörös hajnalától a Gorky Park című videóborzalomig sokan rágyógyultak arra, hogy senkitől nem lehetett olyan jóízűt rettegni, mint az amerikaiakkal packázó bolsevikiektől. Azonban fordult a történelem, az amerikaiak megnyerték a hidegháborút, a bolsevikiekből nómenklatúra-burzsoázia lett, és alakult több nagy hatalmú gazdasági és bűnszövetkezet, amit az egyszerűsítő hajlamú népnyelv csak orosz maffiaként emleget. A maffiafilm toposz és műfaj; a régi thriller és a film noir megújulását hozta a hetvenes években azon olasz-amerikai rendezők generációja - Coppola, Scorsese, Di Palma -, akik bevitték plusznak az etnikai elem egzotikumát véres drámáikba. Már a kilencvenes évek elején borítékolható volt, hogy az orosz egzotikum sem marad ki a maffiafilmek szórásából, a hidegháború - és a szovjet reszkettető filmek - elmúlása által vert hiányérzet sebére hoznak írt az orosz maffiás filmek, amelyeknek egyik színvonalas példája a Little Odessa. A történet egyszerű: tékozló fiú - bérgyilkos - visszatér, apja kitagadta, öccse isteníti. Anyja haldoklik, szerelmes is lesz a maga brutális módján, ellenbanda leszámolásra indul, majd´ mindenki meghal. Bűn, idegenség, emigráns-szomorúság, kattogós-ropogós orosz kiejtésű angol, az amerikai civilizáció végvidéke. (Tim Roth jobban megtanulta az orosz akcentust, mint Johnny Depp a spanyolt a Don Juan DeMarcóban.) A 25 éves James Gray forgatókönyvíró-rendező első filmje, ehhez képest parádés szereposztásban: Rothon kívül Vanessa Redgrave, Maximilian Schell, Edward Furlong. Jobb a Little Odessa, mint az Eisenhower-Reagan kori szovjetveszedelem-opusok. Megéri a jegy árát.

- vágvölgyi -

Little Odessza - színes, amerikai, 1994, 98 perc. Rendezte: James Gray; fényképezte: Tom Richmond; szereplők: Tim Roth, Moira Kelly, Vanessa Redgrave. Bemutató: október 3. 19 óra. A filmet videón a Flamex forgalmazza Kis Odessza, a bűn fészke címmel.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.