Bizony, Kosztolányi mintha a jövőbe látott volna, mintha homályosan, s mégis pontosan megelőlegezte volna a pálya ívét. Biró az 1919 utáni, véglegesnek bizonyuló emigrációjában mint forgatókönyvíró kereste kenyerét, s lett valóban világhíres (lásd keretes írásunkat!). Kosztolányi körülírja a filmes láttató írásmódot, hogy az író erősen sugallja a színész által eljátszandó, átélendő szituációkat, érzelmeket. Biró halálakor Relle Pál nekrológjában visszatért ez a fordulat: "a magyar irodalomban Biró találta fel a filmet".
De addig még volt egy magyar élete is.
"Senki voltam"
Biró egyszerre volt novellista és drámaíró, s emellett politikai publicisztikák szerzője. Legszebb novelláskötete a Kunszállási emberek, melyben Hevesen töltött gyerekkorának állít emléket: parasztok és kisegzisztenciák életét örökíti meg, tele érzékeny megfigyeléssel. Nincs szó bennük feudalizmusról, életteli és szerethető a megörökített társadalom. Ahogy a századvég és századelő nagy novellistái, úgy veszi észre Biró a görög tragédia visszfényét, újraéledését egy-egy Alföld széli család sorsában. Az anekdota egy vonallal jellemez, s teszi az embert kuriózummá. Anekdotákat fogalmaz Biró, de nyit a lélektan felé. Itt van a századforduló alföldi tájának minden csodabogara - majdhogynem Mikszáth szemével. Karikatúrákat rajzol, az alakjai kontúros különcök. Schöpflin Aladár írta róla egy helyütt, hogy "született illusztrátor": "Egyhangú és egyszínű a levegő, látszatra csupa egyformaság és mozdulatlanság, mégis különös alakok különös drámái játszódnak itt le, furcsa mulatságos idillek, sötét és lidérces tragédiák, groteszk bohózatok." A Kunszállási emberekben olvassuk azt a vallomásként is értelmezhető mondatot, ami végül elrepítette Birót az Alföld északi pereméről: "Senki voltam ott és semmi voltam ott: rongyos, borzas diák, a szatócsnak a fia. A szolgabírósági írnok magasan fölöttem állott, és a járásbíróhoz már föl se tudtam nézni. A kunszállási úri társaságban én voltam a legalsó lépcsőfok. Mindenki fölöttem volt, és olyannyira senki se voltam és annyira semmibe vettek, hogy csikorgattam a fogamat. Megfogadtam: fogok én még imponálni a kunszállásiaknak!"
Életkorát tekintve a Nyugat első nemzedékéhez tartozott, a korszak irodalomtörténeti feldolgozásaiban a névmutatók gyakori szereplője. Szinte napra együtt érkezett Adyval Nagyváradra, a Körös-parti Párizsba, együtt béreltek szobát, s együtt álltak újságírónak. A kapcsolat ekkor még fordított volt, Ady irigyen nézett fel az igazi Párizst akkorra már megjárt, megfontolt, kiegyensúlyozott Biróra. A partiumi város társadalmi képletéből, élményéből született Ady A Vér városa című publicisztikája és regényterve, illetve Biró sokat játszott drámája, a Sárga liliom.
Pestre kerülvén Biró és Ady is a Budapesti Naplónál, Vészi József modern, tehetségeket felfedező napilapjánál talált otthonra. Itt működött Nagy Endre, Szép Ernő, Csáth Géza és Kosztolányi is. A napilap Szabad Gondolat című mellékletének egyik meghatározó közreműködője Jászi Oszkár volt, így Biró is ott volt a Jászi vezette szabadkőműves Martinovics-páholyban és a Huszadik Század hasábjain (kapcsolatuk tartósan megmaradt, még a 40-es évekből is őriz Biró-leveleket a New Yorkban fellelhető Jászi-hagyaték). Mint jól tudjuk, a magyar sajtó történetének feldolgozása elakadt a 19. és a 20. század fordulóján. Nincsenek összegyűjtve például Vészi József korszakos publicisztikái, amint persze Biró írásai sem, aki egyben teoretikusa is volt a sajtónak, tőle való az egyik első alapvetése az újság filozófiájának. A sajtó címet viselő kis füzet a kommunikáció szakok egyik kötelező olvasnivalója kellene legyen, de a kutya sem tud róla. A változás egyik újdonsága volt, írja Biró, hogy a 19. és 20. század fordulójától az olvasó egyre inkább válogathatott már a kínálatból. Az induló új lapok programcikkeiben megkezdődik az olvasó felmagasztalása. Az újság nem írhat mást, csak azt, amit a közönség gondol. Semmiről nem írhat mást, semmit nem írhat másképpen. Legfeljebb világosabban, stilizálva írja, amit a közönségének akármelyik tagja írna, ha tudna, és ha a saját gondolatát világosan látná. Biró állítását jól bizonyítja az 1903-ban indult Az Ujság ars poeticája. Az első évfolyam első száma, noha a lap Tisza István politikájához állt közel, programcikkében nem a politikus eszméit kolportálta, hanem azt jelezte: az újság szerkesztői számára az a fontos, mit szól a laphoz az olvasó. Az új hírlapirodalom egész lelkét megvilágító vallomás ez. A szerkesztőségben Mikszáth Kálmán és Herczeg Ferenc dolgozott, a lap mégsem őket hirdette, nem velük büszkélkedve akarta eladni magát, hanem az olvasó kegyeit kérte.
A magyar Svájc
Budapestre kerülése után Biró rövidesen családtag lett Vésziéknél: feleségül vette Vészi Jolánt. Megvolt benne a civil élethez, polgári léthez való nyugodtság és kiegyensúlyozottság. Mondhatnánk filiszterséget is, igen - Biró Lajosból idővel nyárspolgár lett. Vésziék nagypolgárok voltak, s ehhez fel kellett nőni, hasonlót kellett teremteni, ami hamarosan sikerült is. Írásai sokszor érzelgősek, hősei is gyakran behódolnak a béke és biztonság érdekében - tragédiával, katarzissal ritkán találkozunk, melodrámával annál inkább. A valódi életet mutatja fel, de a különös, regényes fordulatok után többnyire visszaáll a megszokott világrend. Sikeres író volt. Van egy különös regénye, A Serpolette. A kalandos históriát elbeszélő regény tanulsága úgy foglalható össze, hogy meg kell szabadulni a rendi életforma maradiságától, de nem szabad belefutni a teljes egyenlőség világába sem, az is csak illúzió - az egyetlen élhető életforma a polgárságé. Mint Kenyeres Zoltán, a regény elemzője megállapította, Biró regénye az egyik első antiutópia, s éppen a nagy politikai kísérletek hajnalán.
Biró a "magyar Svájc" föderalista gondolatát vallotta, ahogy Jászi is, akinek Polgári Radikális Pártjához csatlakozott, sőt 1918-ban - Jászi mellett - a nemzetiségi ügyekkel foglalkozó államtitkárként működött. Részt vett az őszirózsás forradalomban, 1919. március 22-én (a Tanácsköztársaság kikiáltásának másnapján - a szerk.) pedig így köszöntette az olvasót a Világ vezércikkében: "A budapesti események híre, mint egy óriási dördülés, úgy fog Európán végighömpölyögni; megriaszt ott és felriaszt ott. A párisi méregkonyha embereit meg fogja riasztani, de Bécset, Prágát, Münchent és Berlint fel fogja riasztani. Budapest ma a világtörténelemnek egy új fejezetét nyitotta meg." A kiábrándulás hamar jött, s rögtön utána az emigráció is. Bécs és Róma voltak főbb támaszpontjai. Tudjuk, hogy Károlyi Mihály számára szemlézte a nyugati lapokat, Károlyinak szóló leveleit ezzel a megszólítással kezdte: "Kedves Barátom".
Az emigrációban eloldozódott a politikától. Bécsben összetalálkozott Korda Sándorral, aki a Tanácsköztársaság alatt a filmipar államosítását vezette. Szoros ismeretségük közel egy évtizedre nyúlt vissza. Az ifjú Korda a Világ mozirovatának cikkírója volt, vagyis Biró lapjának munkatársa, s több filmes lap alapítója. A tízes években is közelebbi kapcsolatban voltak, és nem csak ők. Ahogy Nemeskürty István írta: "a Nyugaton belül volt egy külön baráti társaság, amelynek tagjai esténként felkerekedtek, hogy moziba menjenek. Ez a baráti társaság bizonyos értelemben vezetőjének ismerte el a fiatal Korda Sándort... itt van Móricz, Karinthy, Somlyó, Gábor Andor, Biró Lajos, Kosztolányi és Nagy Lajos, mindig mindenben együtt."
1920-ban Bécsben Korda és Biró már forgatta is első közös filmjét, a mérsékelt sikerű adaptációt, a Koldus és királyfit. Egy jelentősebb megbízás következett, Biró saját regényéből, A Serpolette történetéből írt filmet. A dalmát és az Adriai-tengeren forgattak, ez akkoriban ritkaságszámba ment, 1922 elején már be is mutatták a produkciót. A filmet benevezték a háború utáni első európai filmfesztiválra, ahol Biró elnyerte a legjobb drámai forgatókönyv díját. Ezután az egyik felkérés és film hozta a másikat, és Biró filmre írta lélektani detektívregényét, A Molitor-házat is (1922).
Svindliüzem
A húszas évek közepétől kezdve már Hollywoodnak dolgozott. Vonzotta, taszította is Amerika. Mélységesen gyötörte a honvágy és a kulturális sokk. Budapesten, Bécsben és Berlinben elismert írónak számított, míg a 20-as években Los Angeles még nem az a város volt, amit ma ismerünk. Kordát is "rendező-napszámosként" kezelték, technikus szerepre korlátozták. A hatalom a producer kezében volt, az európai familiáris légkörnek nyoma sincs. A Vészi család levelesládája szerint Biróék "szívükből utálják az egész svindliüzemet, és csak azért nem szöknek meg, mert sokat keresnek". Haza viszont már nem akart térni Biró, legszívesebben talán Berlinben dolgozott volna. 1922-ben egy teljes éven át biztosan az Ullstein Kiadó lektoraként működött, és későbbről is vannak nyomok - levélkeltezések, híradások, visszaemlékezések -, melyek a tartósabb berlini tartózkodást bizonyítják. Ingázott Amerika nyugati partja és Európa között. Keresett filmszerző volt, 1927-ben elnyerte az Amerikai Filmakadémia kitüntetését - igen, az Oscart, csak még nem úgy hívták -, s a híre itthon is visszhangot keltett. Biró írta ugyanis Az utolsó parancs című film forgatókönyvét, amelyért Emil Jannings megkapta a legjobb férfi főszereplő Oscarját 1929-ben. A sztárral az itthoni hírlapok és a bulvársajtó hosszú interjúkat közölt, és nem fukarkodtak a bombasztikus jelzőkkel. Birót Hollywood hivatalos magyar írójának nevezte a Pesti Napló, s a világhír a legkevesebb, amit vele kapcsolatban az újságok leírtak. Pazar világsikerek következtek a Kordával való együttműködésből, elsősorban is az angol nemzettudatra ráérző VIII. Henrik magánélete, amely mérföldkő lett a brit film történetében: az első olyan produkció, amely kereskedelmileg is kiállta az összehasonlítást a hollywoodi élmezőnnyel.
A Nyugat is megemlékezett karrierjéről. "A City 'VIII. Henrik'-et játssza ki nagy atoutnak a szezon kellős közepén. Nagy film, jó film. Százszázalékos filmművészet, nagyszerű mese, kiváló színészek. Biró Lajos álmodta meg a filmet, Korda Sándor csinálta sok-sok angol fonttal. Hogy nem sajnálták a pénzt, a film minden jelenetén látszik. Az ilyen film felér egy nagyon jó színházi előadással, s azt hiszem, ez a legtöbb, amit egy filmről mondani lehet." Még Móricz Zsigmond is kommentálta a filmet, amelynek élethűsége és a beleölt pénz mennyisége megdöbbentette: "Egyszóval amit csak ízlés, hozzáértés, ambíció és felfokozott pesti hóhemség csinálhatott, az itt mind jelen van." A hóhem jiddis kifejezés, fölényeset, ravaszt, okosat, csavargót és alvilágit is jelent.
Biró már a filmsikerek előtt végleg kilépett a magyar irodalomból. Amikor Móricz - Babitscsal együtt - a Nyugat szerkesztője lett, visszahívta őt az irodalomba. A lap előfizetőinek száma 390-re apadt, Móriczot a szerzői kör felfrissítése motiválta. "Hozzád is azért siettem Lajosom, hogy a benned szunnyadó írói akaratot s erőt felébresszem. Én érzem azt, hogy nem lehetsz kielégülve" - írja. "Nagyszerű formák közt indultál velünk. Sok minden eltérített, de újrakezdeni senkinek soha nem késő. Tolsztoj is évtizedet hevert, mikor újra kezdte. Nem rozsdásodnak el a fegyverek, de az élet megtanít annak a leghelyesebb használatára." Az igazság azonban az, hogy Biró Lajos egyre inkább kikopott a magyar irodalomból. Több jelentős szépirodalmi művet nem írt.
Hazajönni már nem akart, de dolgozni még igen. Váratlanul érte a halál 1948 őszén, amikor itthon már élesen látszottak az új rendszer, a szovjet típusú társadalom körvonalai.
Széchenyi Ágnes
Biró legjobb filmjei"Azt a funkciót töltötte be, amit a magyar filmgyártásban dramaturgnak neveznek - valamiféle sztorijavasló, forgatókönyvíró és irodalmi-színházi apafigura" - olvasható Michael Korda híres felmenőiről és a Korda-birodalomról írt könyvében. A Korda-Biró-együttműködés első sikere a Koldus és királyfi bécsi filmváltozata volt - apró malőr csupán, hogy a Twain-örökösöktől senki sem vásárolta meg a jogokat. A jogokra sokat adó Angliában ilyesmi már nem fordulhatott elő: Londonba telepedve Korda létrehozta a London Films stúdiót, egymaga megalapozta a brit filmipart, de történelmi tettében fáradhatatlan forgatókönyvírójának is jelentős része volt. A VIII. Henrik magánélete (1933) közös gyermekük, egyben Korda leleményének első és legjövedelmezőbb gyümölcse. Annak a leleménynek, mely szerint a sivatagban homokot, a briteknek pedig hazafias, brit témát kell eladni, igény szerint némi kontinentális (értsd: közép-európai) humorral fűszerezve. A VIII. Henrik Hollywoodot is megrengető világsiker, ha pedig egy üzlet beindul: Nagy Katalin, Rembrandt, de Don Juan sem úszhatta meg a magánéleti ábrázolást. Ha forgatókönyvről volt szó, Biró megkerülhetetlen alakja lett a kiépülő Korda-birodalomnak, a fentieken túl olyan filmek fűződnek a nevéhez, mint A bagdadi tolvaj vagy Sztálin személyes kedvence, a Lady Hamilton - a mendemondák szerint a film erősen propagandisztikus dialógjait Churchill írta a forgatókönyvbe. Biró aligha az utókornak, sokkal inkább a piacnak dolgozott - hogy ez akkortájt milyen minőséget jelentett, elég csak megnézni A vörös Pimpernel Korda- és Biró-féle feldolgozását. Egy nettó kalandfilm ez 1934-ből Leslie Howarddal a társaságban falrengetően affektáló, de álöltözetben francia arisztokratákat menekítő és Robespierre-t jól megtréfáló angol nemesúr szerepében. Jelentjük: 2012 áprilisában a film remekül tartja magát, a humor+kaland versenyszámban köröket ver például a hasonló ambíciókat tápláló, de inkább csak zajos, mint szellemes mai Sherlock Holmes-adaptációkra. A bónusz pedig egy akkora kabarépoén, mely nem mérhető máshoz, csakis a Casablanca (örök nyertese a "Magyarok a világ filmgyártásában" versenynek) What watch? / Ten watch. / Such much! poénjához. A Pimpernelben a következőképpen folyik a fennkölt társalgás egy felettébb arisztokratikus angol klub halljában, a pöffeszkedő nemesek között: Who, sir? You, sir? / Me, sir / No, sir. / Yes, sir... A hazaszeretettől amúgy titokban kicsattanó Pimpernel nemcsak a franciáknak tesz keresztbe, de az angol arisztokrácián (saját osztályán) is ott derül, ahol csak tud. A filmtörténetből valahogy kiesett ez a heveny Sir-özés, miként Biró is. Nevét sok más mellett egy nagyon vagány és ma is jól nézhető produkció, az Öt lépés Kairó felé című háborús Billy Wilder-film stáblistája őrzi. Based on a play by Lajos Biró - a felirat annyit tesz, hogy Wilder Biró Lajos 1917-es színdarabját, a Hotel Imperialt ültette át a második világháborúra. A Nyugat színikritikusa a háború intézménye ellen szót emelő patetikus tirádaként értékelte a színművet. Az IMDb ma 7,5-re taksálja Wilder 1943-as változatát. - köves - |
