"Tömegével veszítjük el az olvasókat"

Miként jut el a kortárs irodalom a diákokhoz? Mi fér bele az irodalomoktatásba, és mi nem?

Miközben az állam tűzzel-vassal igyekszik ellehetetleníteni a kortárs irodalom tanítását, lelkes, kitartó tanárok, elhivatott szerkesztők meg persze az igyekvő szerzők révén mégiscsak eljut valahogy a diákokhoz az élő irodalom is. Ízelítő a Magyar Narancs legújabb számából.

„A jelenlegi, több évszázados múltra visszatekintő oktatási rendszer nem halad a korral, elavult struktúrát örökít át. Nem reagál semmilyen módon sem a gyerekek agyára, lelkére, felfogóképességére, sem a külvilág technológiai változásaira. Maga az alaprendszer rossz: a számon kérő, frontális oktatás, amelynek során minél több tárgyi tudást igyekeznek betáplálni a gyerekek fejébe, miközben rendkívül szükséges alapkompetenciákat nem tudnak átadni a tanárok” – mondja Király Levente író, költő, a Nem kötelező – Kortársak és kimaradók című, középiskolásoknak szóló prózai szöveggyűjtemény szerkesztője. „Nem az a fontos, hogy egy gyerek úgy tegyen, mint aki elolvasta az Egri csillagokat, majd feleljen belőle. Sokkal fontosabb lenne, hogy »megtanuljon olvasni«. Folyamatosan, tömegével veszítjük el ugyanis az olvasókat. Az, hogy az emberek nem értik a szövegeket, a magyartanárok, a szülők, az írók, a könyvkiadók és az újság­írók közös vesztesége.”

Középiskolások a Szépírók Társasága rendezvényén

Fotó: Csoszó Gabriella

(...)

„Évtizedes diskurzus zajlik arról, hogy nemcsak a magyarórákon, hanem globálisan hogyan kellene megváltoznia a tananyagnak. Hogy egyáltalán mire akar felkészíteni az iskola. Gyökeres átstrukturálásra lenne szükség” – mondja Vinczellér Katalin, egy budapesti gimnázium tanára, hozzátéve, hogy egy 21. századi diák számára inspiráló szövegeket biztosan nem a 19. századi történet­írókban fogunk találni. És ha ezt a „központi akarat” nem is hajlandó elismerni, „a gyakorló magyartanárok számára nyilvánvaló, hogy valamilyen szinten muszáj a kortársakhoz (is) fordulniuk. Közhely, de igaz, hogy egyre súlyosabbak a régi szövegekkel kapcsolatban a megértési nehézségek. Ezek leküzdéséhez rengeteg idő kellene, ennyi időnk pedig nincsen. Emiatt én a klasszikus irodalomból nagyon megszűrve és sokkal kevesebbet tanítanék, azt viszont nagyon alaposan. A kortárs művek nyelvéhez, még inkább (szocio)kulturális világához könnyebb a hozzáférés, ezért bizonyos rétegekkel nem kell megküzdeni, hogy a megértésig és ezáltal az élvezetükig eljussunk.”

Czenkli Dorka cikkéből kiderül, milyen vélemények vannak arról, milyen radikális reformokat bírna el az irodalomoktatás, miként kellene bíznia az államnak a tanárokban, hogy megfelelően taníthassák (többek között) az irodalmat. Kiderül, milyen segédleteket vetnek be az oktatók, hogyan hasznosíthatók a fiataloknak szóló kortárs fókuszú antológiák, milyen módon segítenek plusz, kész, mindenki számára hozzáférhető tanmenetek, vagy miként hat a diákokra, ha az irodalomóra keretén belül akár különböző formában találkozhatnak írókkal, költőkkel, irodalmárokkal. Ahogy lapunk cikke arról is szól, mit és hogyan enged meg az új NAT, miként teszi lehetővé a kortárs irodalom oktatását azon túl, hogy Herczeg Ferenc életművét kötelező tanítani, és Esterházy Pétert bevették a tanterv ajánlott részébe.

A Magyar Narancs továbbra is kapható az újságárusoknál, az élelmiszerboltokban és a benzinkutakon, de még jobb, ha előfizet a lapra vagy digitális változatára!