Az összehasonlító médiakutatás eszköztárából építkező tanulmányok megpróbálnak választ adni arra, hogy mik a hasonlóságok a posztkommunista országok sajtójában, mennyire „putyinizálódott” a magyar média, és milyen szerepet játszottak az újságok abban, hogy két nagyon hasonló költségtérítési botrány idején (2007 és 2009) a magyar parlamenti képviselők inkább a megúszásra játszottak, míg a britek azzal voltak elfoglalva, hogyan tudnák visszanyerni a választók megingott bizalmát.
Kézenfekvő lenne onnan elindulni, hogy a rendszerváltást követően a sajtó Magyarországon a nyugati média defektes utánzata lett. A sajtó irányítását a központi ukázok helyett a piaci szemlélet rendezte el, és míg a mértékadó újságírók már akkor is a The New York Times és a The Washington Post szakmai irányelveiről zengtek ódákat, a piacot a nyugati szabályozási modellek és külföldi médiacégek alakították, importált formátumok, beszélgető és reality show-k dominálták a tévék műsorát. Ivan Krastev és Stephen Holmes politológusok Az elhalványult fény (The Light that Failed, Kipling első regénye után) című tavalyi sikerkönyvükben egyenesen azt állították, hogy Kelet- és Közép-Európa országaiban a rendszerváltozásokat a Nyugat szolgai másolása jellemezte, alig volt hely a saját elképzelések kibontakozására. Ezért is jött a kiábrándulás, és kapták meg a maguk Orbán Viktorát vagy Jarosław Kaczyńskijét, akik szisztematikusan belekezdtek abba, hogy saját képükre formálják a demokratikus intézményeket, legyen szó a bíróságokról vagy a kormánytól független médiáról. De az összehasonlító médiakutatás nem elégszik meg ezzel a válasszal.
A kétezres évek elején jelent meg ugyanis Daniel Hallin és Paolo Mancini médiakutatók Médiarendszerek című könyve, amely szakítva a korábbi uralkodó elképzelésekkel, kimondta, hogy egy ország médiarendszere nem egyenes következménye az adott politikai berendezkedésnek. Illetve szembement azzal az elképzeléssel is, miszerint a különféle országok médiarendszerei, szabadságfokuktól és fejlettségüktől függően elhelyezhetők lennének egy spektrumon, amelynek egyik végpontján a totalitárius rendszerek állami kézben tartott médiája, a másik végén pedig az angolszász típusú, pártoktól, politikai hatalomtól teljesen független, biztos gazdasági lábakon álló, tényalapú újságírásnak egy eszményi formája állna. Hallin és Mancini elmélete megmutatta, hogy Nyugaton is legalább három különböző (kicsit leegyszerűsítve: angolszász, észak-európai és mediterrán) modell figyelhető meg, s azok nem feltétlenül jobbak vagy rosszabbak egymásnál (és semmiképpen nem egy evolúciós skála különféle pontjait jelképezik), egyszerűen csak mások. Például olyan kérdések tekintetében, hogy az újságírásnak a semlegességre kell-e törekednie vagy elköteleződhet bizonyos ügyek iránt.
Részben Hallin és Mancini munkájára építve, Kelet- és Közép-Európát a szakirodalom jó ideig a Földközi-tenger partjára helyezte, használták is sokat a „berlusconizálódás” fogalmát, utalván arra, hogy a mediterrán médiarendszerekhez hasonlóan Európa új demokráciáiban is a politikai lojalitás a sajtó egyik legfőbb ismérve. Ezt Bajomi-Lázár Péter sem tartja teljesen légből kapottnak. Ugyanakkor az elmúlt évtizedeket vizsgálva a szerző arra a következtetésre jut, hogy a hasonlóságok ellenére Magyarországnak nincsen sajátos médiarendszere, ennek kialakítására nem volt ideje, és mérete miatt talán lehetősége sem. Szerinte a magyar sajtó a rendszerváltás utáni optimizmus idején „anglicizálódott”, azaz a pártatlan működés megteremtésére törekedett, majd részben a piac fejletlensége, részben az újságírói professzionalizmus alacsony szintje miatt „olaszosodásba” kezdett, azaz hagyta, hogy a politika határozza meg a lapok hangvételét, végül az elmúlt évtizedben a kétharmados kormány hathatós támogatásával „putyinizálódni” kezdett. A kötet záró tanulmánya ezt a jelenlegi stádiumot vizsgálja, ahol a médiatulajdon a hűséges káderek kiváltsága, és arra a következtetésre jut, hogy mostanra nemcsak a sajtóba vetett bizalom veszett el, de állásbiztonság, a megfelelő körülmények közötti munkavégzés, a kompetitív médiapiac, valamint a valódi sajtószabadság híján az etikus újságírás egyenesen luxuscikké vált.
Napvilág Kiadó, 2020, 220 oldal, 2900 Ft
