„Én is kipróbáltam”

Kiss Ottó író, költő

rés a présen: Megjelent már vagy harminc köteted, többségében gyerekkönyv. Miért ez a korosztály foglalkoztat?

Kiss Ottó: Mindig is arra törekedtem, hogy ne felnőtt- vagy gyerekkönyvben gondolkodjak, hanem irodalmat csináljak, és ha az történetesen gyerekirodalom, akkor legyen olyan, amit a felnőttek is élvezhetnek. Az motivált és motivál a mai napig, hogy olyan gyerekkönyvet írjak, amelynek más-más rétege nyílik meg a gyerek-, illetve a felnőttolvasók előtt. Az első könyvemnél, a Csillagszedő Máriónál például annyira erős volt ez a késztetésem, hogy sikerült a kész kéziratot több mint másfél évtizedig pihentetnem, mire kiadóra talált. Mondjuk, ebben azért bőven benne voltak az akkor még tabunak számító témák is, amelyekről a könyv szól. Határozott álláspontom tehát, hogy van átjárás a felnőtt-, illetve a gyermek- és ifjúsági irodalom között, bár esetemben ugye ez csak egyirányú, a felnőtteknek szánt könyveimről nem mondható el, hogy gyerekeknél működnének. Ezzel együtt azt gondolom, fontos a korosztályos elkülönítés, már csak az olvasóval szembeni udvariasság, a könnyebb választhatóság miatt is.

rap: A gyerekeknek szóló témákat mi alapján választod?

KO: A gyerekeket az érdekli, ami az őket körülvevő, illetve az általuk feltérképezendő világról szól, legyen az akár a valóságos, akár a fikciós tér. Vannak persze slágertémák, ha azokhoz nyúl valaki, szinte garantált a siker, amelyet itt a könyveladási számokra vonatkoztatva értek, de azok csak szerencsés esetben korrelálnak az esztétikai minőséggel. A slágertémáról írást egyszer én is kipróbáltam, a Focisták kézikönyve esetében, és most már elmondhatom, hiszen a saját bőrömön is tapasztaltam, hogy valóban működik: a kötet rövid időn belül több kiadást is megért. A foci persze engem is érdekelt és érdekel, nem véletlen tehát a választás. Ennek ellenére az ilyen népszerű témákat igyekszem kerülni, többnyire olyanokhoz nyúlok, amelyekről még nem vagy csak kevesen írtak. Persze ez egyre nehezebb, mert a hazai vagy a külföldi gyerekirodalomban szinte mindenről szó volt már oda-vissza, így aztán sokszor már nem is a „miről” kérdésre keresem a választ, hanem a „hogyan”-ra. Hogyan nyúljak hozzá adott, lehetőleg nem ezerszer megírt témához. Nagyon nem mindegy ugyanis, hogy „legyártjuk-e” az x-edik gyerekkönyvet ugyanarról a témáról, vagy próbáljuk a szöveget a gyerekirodalom irányába terelni, amennyiben ugye lehet terelni egy szöveget.