Interjú

„Ki mennyi engedményt tesz”

Gerőcs Péter író

Könyv

Legújabb könyve, a Werkfilm több szinten egymásba illesztett történetek kirakós játéka, amelyben összemosódik valóság és manipuláció. Valóságérzékelésről, a médiumok összeilleszthetőségéről és a művészetért hozható áldozatokról beszélgettünk.

Magyar Narancs: A történet szerint egy pesti forgatócsoport vidékre utazik, hogy játékfilmet készítsen egy falura költöző városi csapatról. A forgatócsoport éppúgy szembesül Budapest és vidék kapcsolatának problémáival, mint a filmjük fiktív szereplői. Milyen saját tapasztalataid vannak a jelenségről?

Gerőcs Péter: A saját valóságunkról gondolkozva mindig nagyon naivak vagyunk. A szociológusokon kívül nem sokunknak van árnyalt képünk arról, hogy valójában mi van vidéken. Mindig egy mesét festünk meg, de ezek az általános narratívaképzések veszélyesek, mert szimplifikálják a valóságképeket. Nyilvánvalóan nem igaz, ami milliószor elhangzott az elmúlt hetekben, hogy a vidék egyet jelentene a nem túl magasan iskolázott, többnyire gumicsizmát viselő egyénekkel. Ráadásul vidékről így, egy az egyben nem is lehet beszélni. Nem mindegy, hogy a Nyírségbe megyünk, vagy Zalába. Ez kétországnyi különbség, amelyet nemcsak a kelet–nyugati tengely határoz meg, hanem az önkormányzatok NER-féle beágyazottsága, vagy annak hiánya. De tény, hogy Budapest is mintha egy másik ország lenne. Ez nem volt újdonság. Ami igazából nekem csalódást okozott, az az, hogy a többség mintha most csodálkozott volna rá, mennyire szegmentálódott a társadalom. Viszont maga a regény egyáltalán nem kereste ennek a politikai vonatkozásait, kizárólag a buborékjelenséggel akartam foglalkozni benne. A regény és a regényen belüli film is arra kérdez rá, hogyan képzeli el a városi a vidékit, hogy az mennyire szokott fals lenni. És persze a fordítottjáról is, amiről aztán már saját tapasztalatom is van. Legtöbben ugyanis pestiként is kapjuk az ívet, amikor vidéki, pontosabban nem pesti ismerősökkel találkozunk. Engem is gyakran vádolnak a nem pesti ismerőseim azzal, hogy buborékban élek, illetve nagypofájúsággal, lokálpatriotizmussal is. És szokás még ugye a kozmopolitizmussal, liberális természetű gondolkodással is azonosítani a fővárosiakat. Ezek az általánosítások viszont épp annyira működésképtelenek, mint az ellenkezőjük.

MN: Szeretsz elvonulni az íráshoz. Neked sikerült már a regényben is emlegetett „elpestietlenedés”?

GP: Minthogy nagyobb fesztávú szövegeken dolgozom, nálam az elvonulás nem úri huncutság. Korábban a családi nyaralónkban dolgoztam, de a szüleim nemrég leköltöztek oda, úgyhogy kellett vennem egy kicsi házat. Nagyon mély vágyammá vált, hogy ez a regényben szereplő Perőcsényben legyen. Már az írás közben keresgéltem, mert az igazi nagy kiteljesedés az lett volna, ha ott tudom befejezni a regényt. Ez nem jött össze, helyette viszont Somogy megyében sikerült egy kis alkotóházat találnom, s nagy szerelem lett. Maga a ház mindentől távol van, a szomszédoktól is, de azért azt gondolom, ők magukban kacagnak, amikor látják, hogy az udvarral bíbelődök, vagy fűkaszával próbálok nekimenni az elgazosodott kertnek. Szerintem az ember testtartásán is látszik, ha ezeket pestiként csinálja. Amúgy pont a vidék iránti, a „nem Pesten levés” iránti vonzalmam nagyon mélyen pesti igény. Szerintem a táj megközelítése jellemzően a hiányállapotból következő vágy, melyet egy vidéki, aki a zöldben nőtt fel, nem él meg.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.