Interjú

„Ki mennyi engedményt tesz”

Gerőcs Péter író

Könyv

Legújabb könyve, a Werkfilm több szinten egymásba illesztett történetek kirakós játéka, amelyben összemosódik valóság és manipuláció. Valóságérzékelésről, a médiumok összeilleszthetőségéről és a művészetért hozható áldozatokról beszélgettünk.

Magyar Narancs: A történet szerint egy pesti forgatócsoport vidékre utazik, hogy játékfilmet készítsen egy falura költöző városi csapatról. A forgatócsoport éppúgy szembesül Budapest és vidék kapcsolatának problémáival, mint a filmjük fiktív szereplői. Milyen saját tapasztalataid vannak a jelenségről?

Gerőcs Péter: A saját valóságunkról gondolkozva mindig nagyon naivak vagyunk. A szociológusokon kívül nem sokunknak van árnyalt képünk arról, hogy valójában mi van vidéken. Mindig egy mesét festünk meg, de ezek az általános narratívaképzések veszélyesek, mert szimplifikálják a valóságképeket. Nyilvánvalóan nem igaz, ami milliószor elhangzott az elmúlt hetekben, hogy a vidék egyet jelentene a nem túl magasan iskolázott, többnyire gumicsizmát viselő egyénekkel. Ráadásul vidékről így, egy az egyben nem is lehet beszélni. Nem mindegy, hogy a Nyírségbe megyünk, vagy Zalába. Ez kétországnyi különbség, amelyet nemcsak a kelet–nyugati tengely határoz meg, hanem az önkormányzatok NER-féle beágyazottsága, vagy annak hiánya. De tény, hogy Budapest is mintha egy másik ország lenne. Ez nem volt újdonság. Ami igazából nekem csalódást okozott, az az, hogy a többség mintha most csodálkozott volna rá, mennyire szegmentálódott a társadalom. Viszont maga a regény egyáltalán nem kereste ennek a politikai vonatkozásait, kizárólag a buborékjelenséggel akartam foglalkozni benne. A regény és a regényen belüli film is arra kérdez rá, hogyan képzeli el a városi a vidékit, hogy az mennyire szokott fals lenni. És persze a fordítottjáról is, amiről aztán már saját tapasztalatom is van. Legtöbben ugyanis pestiként is kapjuk az ívet, amikor vidéki, pontosabban nem pesti ismerősökkel találkozunk. Engem is gyakran vádolnak a nem pesti ismerőseim azzal, hogy buborékban élek, illetve nagypofájúsággal, lokálpatriotizmussal is. És szokás még ugye a kozmopolitizmussal, liberális természetű gondolkodással is azonosítani a fővárosiakat. Ezek az általánosítások viszont épp annyira működésképtelenek, mint az ellenkezőjük.

MN: Szeretsz elvonulni az íráshoz. Neked sikerült már a regényben is emlegetett „elpestietlenedés”?

GP: Minthogy nagyobb fesztávú szövegeken dolgozom, nálam az elvonulás nem úri huncutság. Korábban a családi nyaralónkban dolgoztam, de a szüleim nemrég leköltöztek oda, úgyhogy kellett vennem egy kicsi házat. Nagyon mély vágyammá vált, hogy ez a regényben szereplő Perőcsényben legyen. Már az írás közben keresgéltem, mert az igazi nagy kiteljesedés az lett volna, ha ott tudom befejezni a regényt. Ez nem jött össze, helyette viszont Somogy megyében sikerült egy kis alkotóházat találnom, s nagy szerelem lett. Maga a ház mindentől távol van, a szomszédoktól is, de azért azt gondolom, ők magukban kacagnak, amikor látják, hogy az udvarral bíbelődök, vagy fűkaszával próbálok nekimenni az elgazosodott kertnek. Szerintem az ember testtartásán is látszik, ha ezeket pestiként csinálja. Amúgy pont a vidék iránti, a „nem Pesten levés” iránti vonzalmam nagyon mélyen pesti igény. Szerintem a táj megközelítése jellemzően a hiányállapotból következő vágy, melyet egy vidéki, aki a zöldben nőtt fel, nem él meg.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van. Teátrálisnak teátrális, végül is színházban vagyunk.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.