MaNcs 34. évf. 24. sz. (2022-06-16)
A Ryanair „fapados” légitársaság beintett a magyar kormánynak: a rá is kivetett „extraprofitadót” majdhogynem késlekedés nélkül továbbhárította: a július 1-jétől érvényes jegyekért (beleértve az elővételben elkelteket is) a vételáron felül további 10 eurót kasszíroz utasaitól.
Eltelt kicsit több mint két hónap, mindenki hátralépett egyet, így már megvan a biztonságos történelmi rálátás, józanon értékelhetjük az eseményeket. Itt az ideje szembenézni a tényekkel! Őszintén, kendőzetlenül, mert csak úgy vezet eredményre.
Megszokottan elmés történelmi esszéjében – Putinism. Russia and Its Future with the West – Walter Laqueur emlékeztet a Holt lelkek első részének zárójelenetére. „Madárröptű trojkát” látunk, s rajta Csicsikovot, aki „csak mosolygott, mert nagyon szerette az ilyen száguldó iramot”. „De melyik orosz nem szereti a gyors iramot?” – ötlik fel Gogolban. „Hisz akkor érzi magát igazán elemében, amikor szinte szédítő sebességgel repül, és elragadtatásában olykor felkiált: »Ördög vigye az egész világot!«”
A brit Times Literary Supplementben nemrég megjelent esszéjében az ukrán író, műfordító Okszana Zabuzsko német barátai hüledezéséről ír az orosz háborús atrocitások kapcsán, és igyekszik reflektálni a valóban gyakori jelenségre, hogy sok európai értelmiségi az orosz erőszak elítélésekor levegőt sem véve siet emlékeztetni mindenkit, főleg az ukránokat arra, hogy az orosz ellenzék nem támogatja a háborút, az orosz kultúra, művészet pedig független mindennemű háborús borzalomtól. Ők is áldozatok, egy diktatúra áldozatai. Ha lerohannak, maradj civilizált, legyél európai: disztingválj. Inkább ne legyen nekünk útban a haragod.
Még mindig Amerikában…
S velünk itt meg mi van?
Május 3-án kilépett a közös szlovákiai magyar pártból, a Szövetségből és befejezte politikai pályafutását. Korábban egyszer már visszavonult, de az nem tartott sokáig. Három magyar vagy félig magyar pártnak is volt elnöke, kormányzott Dzurindával, Radicˇovával és Ficóval is. Több mint harminc év után vonult politikai nyugdíjba. Erről, Ficóról, Matovicˇról, Orbánról, korrupcióról és a Szövetségről beszélgettünk vele.
Az Európai Bizottság több mint egy évvel a benyújtás után elfogadta Lengyelország helyreállítási tervét. A lengyel kormány a bírói függetlenséget erősítő reformokat ígér, de az alku kritikusai szerint csak a jelenlegi rendszer kozmetikázásáról van szó.
A két legutóbbi tömeggyilkosság, a buffalói áruházi eset és az uvaldei iskolai mészárlás után fellángoltak a viták a szabad fegyvertartásról az Egyesült Államokban. Kik és miért nem engedik a szigorítását? Miért és mikor makacsolták meg magukat a republikánus szavazók? Hogy jöttek a képbe bizonyos hollywoodi cowboyok?
A választások után újra fellángolt a csepeli fideszes belharc: Németh Szilárd kordont húzott a birkózócsarnoka köré, bekerített egy fitneszparkot is. A rezsibiztos Fidesz-alelnök folyamatos nyomás alatt tartja a kerületi fideszes vezetést.
Az egészségügyi ágazat májustól a Belügyminisztérium alá tartozik, Pintér Sándor illetékes beosztottja pedig egy orvos végzettségű fiatalember, akinek van közigazgatási tapasztalata. A szakma véleménye is érdekli, bár azt nem tudni, milyen stratégiával áll elő, és mekkora mozgástere lesz.
Látványos, olykor vicces, olykor gyomorszorító rajzaival, falfestményeivel és kollázsaival lett népszerű. Munkái közt ugyanúgy megférnek a közéleti témák, mint a kocsmai viccek. Reakcióidőről, pályakezdésről és művészi technikákról beszélgettünk.
„Paul halott.” Megírta az újság, bemondta a rádió – 1969-ben. Hirtelen minden világossá vált. A Beatles 1966 augusztusa óta azért nem lépett színpadra, azért sokkal borongósabbak a frissebb lemezeik, azért csúsztak rá az LSD-re, mert Paul McCartney autóbalesetben életét vesztette.
Hamar úrrá lesz rajtunk és aztán végig velünk is marad az érzés, hogy akármi történik ezután, abból már semmi jó nem sülhet ki – hacsak nem az előadás maga, amely, bár iszonyatosan nyomasztó, a művészi sűrítés, a játékosság és a csipetnyi távolságtartó önirónia miatt mégiscsak szórakoztató. Kizlinger Lilla és a TÁP Színház előadása két teljesen különböző közeget mutat meg, sok szempontból mégis hasonló nyomorban vergődő lelkekkel. Azt viszont a nézőkre bízzák, hogy a párhuzamokat, viszonyokat, árnyalatokat a maguk részleteiben és mélységeiben feltárják.
A Brüsszelben élő Csáky Marianne nem sűrűn állít ki a magyarországi művészeti helyszíneken, az emlékezet rétegeit firtató munkáit mégis nehéz elfelejteni. Megörökölt töredékekből, globálisan hozzáférhető kulturális emlékekből építkezik, identitáskeresése az otthontalanság traumájából táplálkozik. Mintha nem tartaná fontosnak, hogy interpretációit érvényesnek tekintsük: problémákat vet fel, majd az ismerős, mégis igen meglepő képzettársításokkal magára hagyja a befogadót.
Falra rajzolt szív a szögesdrót mögött, benne tetovált szám. A hátoldalon pedig Dalos György ajánlásában az erős kijelentés, miszerint a könyv bizonyítja, hogy „Primo Levi, Tadeusz Borowski és Kertész Imre nyomvonalán haladva a 21. században is lehet újat mondani a holokausztról”. És valóban: a mutatvány sikerülni látszik.
Hans von Bülow szerint a Diabelli-variációk „Beethoven művészetének mikrokozmosza”, Alfred Brendel pedig egyszerűen „a zongoraművek legnagyobbikának” nevezte ezt a 33 variációra épülő darabot, amely a kor zeneműkiadója és félamatőr zeneszerzője, Anton Diabelli témájára született. De nem gondolom, hogy pátoszos hangon kellene beszélni róla.
Egy folytatást nagyon nehéz kizárólag önmagában vizsgálni, egy olyan aprócska mintában, mint a magyar filmipar pedig egyenesen lehetetlen, ami nem feltétlenül tesz jót A játszma megítélésének. Ha az utóbbi idők „jó magyar filmjeire” gondolunk, elsők között juthat eszünkbe Bergendy Péter 2011-es thrillere.
Nem számítottunk rá, hogy épp egy híres nőkről szóló ismeretterjesztő podcasttól kapjuk az utóbbi idők legközérthetőbb és legpontosabb eszmefuttatásait a genderelméleteket övező félreértésekről és rossz szándékú félremagyarázásokról. Az Éva magazin neve alatt futó podcastbe majdhogynem véletlenül futottunk bele.
Már 2002-ben is tudtuk, hogy David Simon örökérvényű történetet írt, de azt nem sejtettük, hogy húsz évvel később is elég lesz csupán lefújnia a port a feldolgozott alapkonfliktusról ahhoz, hogy egy – a Dróthoz felérni ugyan nem képes, de – aktuális sorozatot készíthessen.
Ha szavazni kéne a rocktörténelem legjelentősebb fiktív figurájára, akkor Ziggy Stardust biztosan benne lenne a top 3-ban, sőt talán nyerne is. A karakter több tekintetben is mérföldkőnek számít, jelentőségéből semmit nem veszített, fél évszázad elteltével is ódákat zengenek róla.
A 15 éve aktív brit zenekar számára kisebb megpróbáltatással járt, amíg össze tudták rakni az ötödik lemezük anyagát.
Amikor Sztupa és Troché átvették az első rendesebb szolgálati autójukat, egy 1965-ös Opel Rekordot a B széria első darabjai közül, az egy olyan világban esett meg, ahol nagy becse volt a személygépkocsinak.
Mi történik egy családi gazdaságban? Elképzelhetetlenül sok minden.
Az 1981-ben alakult New York-i zenekar az évtized végén a Guns N’ Roses kiadójával, a Geffen Recordsszal kötött szerződést, és zenéjük valamelyest populárisabb lett, mint a korábbiak.
„Ezt az egészet pedig, kedves barátaim, feudális rendszernek nevezzük” – magyarázza a mű a hűbéri viszonyokat a 20. oldalon, a felnőtt olvasó pedig itt már sokadszorra jön zavarba. Miért?
Lehetett volna Az első áldozat a Fülig beléd zúgtam felemelő és szexi leszbikus párdarabja; olyasmi, amit a lányok iránt epedező lányok megérdemelnének.
A pitykések birodalmában minden van, ami a tündérmesékben: királylányok, uralkodó osztály, szolgák és számkivetettek.
A Wilco tisztességesen összerakott, közepesen emlékezetes lemezekkel bekkelte ki a 2010-es éveket.
Jacqueline Lentzou debütáló munkája illeszkedik a közelmúlt szülői törékenységről szóló filmjeinek sorába (Az apa, Vortex, Szerelem).
Arra a kérdésre, hogy mi járhat egy olyan ember fejében, aki képes megölni a saját gyerekeit, majdhogynem lehetetlen választ találni. A bántalmazói attitűd azonban mutat olyan sajátosságokat, amelyek segítségével értelmezni tudjuk a legdurvább erőszak elkövetőinek motivációját.
Az elhúzódó gyász zavar diagnózisával a pszichiátria megteremtette magának a lehetőséget, hogy kijelölje, meddig és milyen mértékben lehet „normális” a gyász. Abban viszont nincs egyetértés, hogy a gyász patologizálása valóban a gyászolók érdekeit szolgálja-e.
