Könyvmelléklet

Könyvtárak vadvirágai

Formálja-e a szemléletünket az ökoirodalom?

Könyv

Az irodalom új irányzata nem egészen új, de csak az utóbbi években bukkant fel az olvasók horizontján. Az ökoirodalom fikcióból és elméleti munkákból álló korpusza többet hirdet, mint a klímatüntetők transzparensei, mélyebben foglalkozik a környezeti válság okaival, mint az újsághírek, és akár a klímaszorongásunkon is képes enyhíteni.

„Hogyan énekelnének a madarak, ha ligetei­ket kivágták?” – sóhajtja a 19. század derekán Henry David Thoreau a Walden lapjain, pedig azt gondolhatnánk, akkor még igazán nem volt ok a természet elpusztítása felett bánkódni. Ma, amikor évente több mint 10 millió hektárnyi őserdő pusztul el, az óceánok vize melegszik és savasodik, és a földfelszín egyre nagyobb hányadát borítja beton, jogosan merül fel a kérdés, hogy hol rontottuk el? Miért vált az ember az egyetlen állatfajjá, amely képes elpusztítani saját lakóhelyét?

A túlélés komédiája

Az ökoirodalom elméleti alapművének Joseph W. Meeker The Comedy of Survival című aprócska könyve tekinthető, amely Konrad Lorenz előszavával jelent meg 1974-ben. A humánökológus váratlan harci modorban támadt neki évezredes irodalmi hagyományainknak, célja a világ újrarajzolása volt immár nem az emberrel, hanem magával a világgal a középpontban, miközben kíméletlenül pellengérre állította kultúránk teleologikus, egoista és moralizáló vonásait. Úgy vélte, mindennek gyökere civilizációnk „tragikus módusú” mivoltában keresendő, abban, hogy legrégebbi történeteink szereplői olyan erkölcsi rend szerint élő héroszok, akiknek morális dilemmái magasabb rendűek a természeti törvényeknél, de megrendítik az eget és a földet. Szophoklész Antigoné című drámájában a hősnő hű az isteni rendhez, miközben a szöveg jól ismert szakaszában a kar az ember központi szerepéről zeng himnuszt: „Gaiát, a magasztos istennőt, / Zaklatja a meg megújulót / Évről évre az imbolygó ekevassal, / Fölszántva lovával a földet.” Az embert a héber teremtéstörténet is a természet fölé helyezi: „töltsétek be és hódítsátok meg a földet”. Meeker szerint a természet működése ezzel szemben komikus. „A tragikus hős szenved és meghal az ideáljaiért, míg a komikus hős megússza nélkülük.” Ahogy a komédiák tökéletlen és erkölcsileg hajlékony hősei elkerülik a bukást, úgy a természetből is hiányzik a morál. A flóra és a fauna egyetlen törekvése a túlélés, bármily bizarr, abszurd és unortodox módokon érje el azt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.