Könyvmelléklet

Könyvtárak vadvirágai

Formálja-e a szemléletünket az ökoirodalom?

Könyv

Az irodalom új irányzata nem egészen új, de csak az utóbbi években bukkant fel az olvasók horizontján. Az ökoirodalom fikcióból és elméleti munkákból álló korpusza többet hirdet, mint a klímatüntetők transzparensei, mélyebben foglalkozik a környezeti válság okaival, mint az újsághírek, és akár a klímaszorongásunkon is képes enyhíteni.

„Hogyan énekelnének a madarak, ha ligetei­ket kivágták?” – sóhajtja a 19. század derekán Henry David Thoreau a Walden lapjain, pedig azt gondolhatnánk, akkor még igazán nem volt ok a természet elpusztítása felett bánkódni. Ma, amikor évente több mint 10 millió hektárnyi őserdő pusztul el, az óceánok vize melegszik és savasodik, és a földfelszín egyre nagyobb hányadát borítja beton, jogosan merül fel a kérdés, hogy hol rontottuk el? Miért vált az ember az egyetlen állatfajjá, amely képes elpusztítani saját lakóhelyét?

A túlélés komédiája

Az ökoirodalom elméleti alapművének Joseph W. Meeker The Comedy of Survival című aprócska könyve tekinthető, amely Konrad Lorenz előszavával jelent meg 1974-ben. A humánökológus váratlan harci modorban támadt neki évezredes irodalmi hagyományainknak, célja a világ újrarajzolása volt immár nem az emberrel, hanem magával a világgal a középpontban, miközben kíméletlenül pellengérre állította kultúránk teleologikus, egoista és moralizáló vonásait. Úgy vélte, mindennek gyökere civilizációnk „tragikus módusú” mivoltában keresendő, abban, hogy legrégebbi történeteink szereplői olyan erkölcsi rend szerint élő héroszok, akiknek morális dilemmái magasabb rendűek a természeti törvényeknél, de megrendítik az eget és a földet. Szophoklész Antigoné című drámájában a hősnő hű az isteni rendhez, miközben a szöveg jól ismert szakaszában a kar az ember központi szerepéről zeng himnuszt: „Gaiát, a magasztos istennőt, / Zaklatja a meg megújulót / Évről évre az imbolygó ekevassal, / Fölszántva lovával a földet.” Az embert a héber teremtéstörténet is a természet fölé helyezi: „töltsétek be és hódítsátok meg a földet”. Meeker szerint a természet működése ezzel szemben komikus. „A tragikus hős szenved és meghal az ideáljaiért, míg a komikus hős megússza nélkülük.” Ahogy a komédiák tökéletlen és erkölcsileg hajlékony hősei elkerülik a bukást, úgy a természetből is hiányzik a morál. A flóra és a fauna egyetlen törekvése a túlélés, bármily bizarr, abszurd és unortodox módokon érje el azt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.