A cím alapján létezik egy terület, amelyen a kiáltásnak át kell érnie. Van túloldal, ami az ősz maga. Hősies gesztus ez, mert ha ősz, akkor nyilván: öregedés és elmúlás. Egy kötet – a szerző regények és humoreszkek mellett/közben megjelenő kilencedik versgyűjteménye –, meditatív szövegekkel. A dizájnos borítón pink háttérben olvadó minimál jégkrém. Nem megfejthetetlen ötlet: „Olvadt jégkrém rózsaszínjébe ragadt pillanat. Július forró filmje, eldeformálódott múlt” (Japáncseresznye árnyékában), máshol még fekete fagylalttal is találkozhatunk (Alkonyati fürdőszoba). És bár akad vers A színek kikiáltása címmel is, talán lehetne eggyel kevésbé pink ez a kép, ha már egy olyan kötet borítóján szerepel, amelynek utolsó sora: „A halálodra gondolok, és te az én halálomra.” A lapszéli felkiáltójeleket is érteni vélem, bár a versek hangulata, logikája mégiscsak felülírja ezt. Hartay ugyanis akkor is pontot rak (véletlenül sem felkiáltójelet), amikor vesszőt kellene, a kötet egyik legjellemzőbb jegyeként. „Sípot fúj a szomszéd kisfiú. Aki valójában a negyvenhez közelít. De megmaradt tízévesnek.” Ezáltal minden vers (a cím dacára) visszafojtott indulatok jegyzete, kapkodó lélegzetvételű beszéd egy álomszerű vízparti mólón, a gyerekkorról, a múló időről. Látjuk: Hartay, ha versről van szó, nem viccel, de azért itt sem áll tőle távol a humor és a játék. „Szemben a nyárfák, szemvizemben a folyó” (Írni). Pontosságra törekszik minden szálon, feszegetve a nyelvi kifejezés határait, tesztelve a szavak szakítószilárdságát.
Scolar, 2020, 88 oldal, 1495 Ft
