"Itt régik a bűnök, itt régik az átkok", ez az Ady-sor lehetne minden skandináv krimi mottója. Az 1963-ban született svéd Johan Therion műve is ennek jegyében áll; a regényidőhöz képest a múltban kezdődik, 1972 szeptemberében, hogy aztán még mélyebbre ereszkedjék a kút mélyébe, egészen 1936-ig. Több síkon gördülnek az események, eljutunk egészen Dél-Amerikáig, és nem marad ki a II. világháború sem. De a főszereplő maga a vidék, Öland, melyet az isten is egy skandináv krimi helyszínének teremtett: elhagyatott, nyáron kellemesen dús, télen jeges, vészesen égközeli sziget, melyet egyetlen roppant híd köt össze a szárazfölddel. És itt található az alvar, amely a lexikon szerint máig használatos, ősi svéd szó, és csenevész növényzetű, mezőgazdaságra alkalmatlan, mészkőalapú síkvidéket jelöl. Ami a regényben kitüntetett szerepet játszik, hiszen itt kóborol el Jens, a hatéves kisfiú, akinek eltűnése elindítja a mában játszódó eseményeket.
Theorin könyve nem vérbeli krimi, inkább bűnregény. A nyomozás csekély szerepet tölt be, annál fontosabb a jellemábrázolás, a miliőrajz, a helyzetek minél gondosabb kidolgozása. Emberek mozognak ebben a nagyszerű, igen érzékletes nyelven, sokat sejtető természeti hasonlatokkal megírt regényben; emberek, akik bűnösök mindannyian, de a gaztettek mértéke eltérő, és más a bűntudatuk is. Van valami sorsszerű az események lefutásában; könyörtelen könyv, rémálomszerű, noha semmi horrorisztikus nem történik benne. Nagyon hiteles, nagyon emberi, nagyon istentől elhagyott.
Fordította Dobosi Beáta. Animus, 2012, 349 oldal, 3290 Ft
