Jókai-évforduló Rév-Komáromban: Városfia

szerző
Schillinger Andrea
publikálva
2000/8. (02. 24.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

"Jártam a korszak legnagyobb hőseivel együtt diadalútjaikon, s futottam futó betyárokkal együtt úttalan pusztákon, mocsarak, erdők sűrűjében; ott voltam Bécs város és Budapest ostrománál, a bombatűz közepett, s a feldúlt Komárom romjai közt. S láttam a világot fejemre szakadni Világosnál; ...volt a nyakamon kötélhurok és érdemrend-szalag; megdobáltak koszorúval és sárral; hallottam magamat hivatni írókirálynak és Kossuth-kutyának; huszonhárom esztendős koromban egy év alatt csináltam forradalmat, háborúba mentem és megházasodtam; - egyiket sem bántam meg" - idézi tudós és őszintén elfogult, helyi (rév-komáromi) méltatója, Szénássy Zoltán, akinek Jókai nyomában című kötete az író születésének 175. évfordulójára jelent meg, a város láthatóan fontosnak érzett ünnepléshalmaza részeként. Mit is tehetnénk hozzá? Sok mindent, de nem szándékunk szólni most a sokfelé ünnepelt és sokfelől vitatott, ám kétségtelenül nagy jelentőségű író élete és művei tárgyában, mi ezúttal a megemlékezésre voltunk kíváncsiak.

"Jártam a korszak legnagyobb hőseivel együtt diadalútjaikon, s futottam futó betyárokkal együtt úttalan pusztákon, mocsarak, erdők sűrűjében; ott voltam Bécs város és Budapest ostrománál, a bombatűz közepett, s a feldúlt Komárom romjai közt. S láttam a világot fejemre szakadni Világosnál; ...volt a nyakamon kötélhurok és érdemrend-szalag; megdobáltak koszorúval és sárral; hallottam magamat hivatni írókirálynak és Kossuth-kutyának; huszonhárom esztendős koromban egy év alatt csináltam forradalmat, háborúba mentem és megházasodtam; - egyiket sem bántam meg" - idézi tudós és őszintén elfogult, helyi (rév-komáromi) méltatója, Szénássy Zoltán, akinek Jókai nyomában című kötete az író születésének 175. évfordulójára jelent meg, a város láthatóan fontosnak érzett ünnepléshalmaza részeként. Mit is tehetnénk hozzá? Sok mindent, de nem szándékunk szólni most a sokfelé ünnepelt és sokfelől vitatott, ám kétségtelenül nagy jelentőségű író élete és művei tárgyában, mi ezúttal a megemlékezésre voltunk kíváncsiak.

Át a hídon, tériszonytól sújtva, elég félelmetesnek tetszik a kikötő, vág a szél, vakít a verőfény, péntek dél van, a gyalogosforgalom jóval élénkebb, mint az autós, nénik, bácsik letagadhatatlan bevásárlókocsikat vontatva maguk után, pacalra tartanak a hétvégi ebédhez, mintha nem is egy másik országba mennének: kis határforgalom.

Átérve, rögtön balra az első utcában, egy átlagbéla többlakásos kaszárnyában kiállítás, csöngetni kell: Lehár és Jókai egy olyan házmester-lakás-félében. Egy szoba Lehár, két szoba Jókai. Az udvaron lévő pravoszláv templom megtekintése is belefér a 15 Sk-s belépő barátinak mondható árába.

Kettőkor

egy másik kiállítás is nyílik, címe szerint Jókai Mór életművéből, a Duna Menti Könyvtárban (Eötvös, korábban Fucík utca, egy konkrét lakótelep). Pogácsa, azonosíthatatlan eredetű kannás bor, egy terem az egész, ha belépsz, szemben a falon képkeretben egy polisztirolból kivágott Jókai szürkére festve. Körben xeroxozott papírok, Jókai levelezése, ilyesmik, középen egy asztalon könyvek, zömmel a XIX. századból, rajtuk keresztben egy szál rózsa műanyagból. Nem lapozgatni, nem fogdosni: a kiállítás egy hónapig lesz nyitva.

Háromkor koszorúzás. Emlékbizottság, emléktábla. Avatás a vasárnapi istentisztelet után, lévén az írót február 20-án keresztelték, Móricnak (Benyovszky után, valóban).

Négykor megszólal a város összes harangja, ebben az órában született. Hosszú a harangszó. Ekkorra megtelik a Nádor utcai Duna Menti Múzeum kertje, melyben ül a nagy Jókai, szoborban. Halála után határozta el Komárom városa, hogy szobrot állít közadakozásból, ám az összegyűjtött pénzt az első világháború alatt hadikölcsönre jegyzik, az impériumváltás után azonban a csehszlovák hatóságok sokáig nem engedélyezik a nyilvános gyűjtést. A pozsonyi tartományi hivatal csak a harmincas évek derekán hagyja folytatni a kalapozást, dőlnek az adományok, az akkori csehszlovák miniszterelnök, dr. Milan Hodza tízezer koronával száll be. A szobor alapkőletételénél is ő mondja - magyarul - a beszédet, melyben a Duna menti népek egymásrautaltságát hangoztatja. 1937. november 28-án avatják fel Berecz Gyula komáromi szobrász művét. Sorfalat állnak a szekeres gazdák. 1947 áprilisában a szobrot eltávolítják, s ugyanekkortájt a szekeres gazdákat is, a Duna másik oldalára. ´52-ben az ülő alak visszatér, az újból-avatáson a csehszlovák írószövetség küldöttei mellett ott van Illyés és Veres Péter. A szónok Jókai elvtársat dicséri. (Az itt leírtak jóval részletesebben, képekkel gazdagon láthatók a múzeum előcsarnokában.)

Künn koszorúrengeteg, leginkább azok is művirágból, néhány szekfűszál. Pásztor István polgármester, majd a Jókai Emlékbizottság elnöke, dr. Praznovszky Mihály következik, ajkáról nem röppen népszerűségre kacsintó gyalázkodás, hagyja a "nagy mesemondó" jellegű frázisokat is másra, egy szolgálni igyekvő romantikusról beszél minden különösebb pátosz nélkül. Hallgatói úgy félezren lehetnek.

Utána a Concordia (így hívják a hazavivő esti gyorsot is) vegyes kar énekel, Psalmus Hungaricus, Himnusz, Szózat.

Ötkor

a múzeum dísztermében gyermekrajz-kiállítás nyílik, Liszt a zongorán, felolvasás: Jókaitól/-ról a helyi színház fiatal színészei. Díjkiosztás: három kategória (6-10 évesig, 10-14-ig, 14-18). A téma: kötelező olvasmányokból merítve. A díjazottak, szinte kivétel nélkül az Aranyemberből (ihletője, ki más, egy valódi komáromi, Domokos János, a virágzó kereskedőváros legsikeresebb üzletembere, rác gabonaforgalmazó, élt: 1768-1833), megannyi Csorba Jánosra és Béres Ilonára hasonlító portré, meg egy hajó, mondják, Pestre is elhajóznak rajta a rajzok. "Nemsoká, talán."

Fél nyolckor díszelőadás a Jókai Színházban, A kőszívű ember fiai, rendező: Gali László, mv. Sajnos szinte ugyanekkor a RÉV-ben (Magyar Kultúra Háza, Tiszti Pavilon a Klapka téren), annak is az alagsorában a Muzsikás és Sebestyén Márta. A körülöttünk beszélgetők számottevő többsége azt mondja, inkább oda mennek, a darab úgyis repertoáron marad.

Így ünnepelt Komárom.

Egy pisszel szóba nem hozták az utóbbi hónapokban fergeteges parlamenti és sajtóvihart fakasztó városbéli Cirill-Metód-emlékmű problémakörét, noha mi, akit értünk, provokáltunk. Hogyha jól hallottuk, most ott tart a purparlé, hogy az eredetileg tervezett 4 méteres helyett csak 1,25-ös lenne, de a szlovák nackósok ezt keveslik, két ekkora embernek ilyen trpaslíkokat állítani mégiscsak méltatlan, feszegetnénk, de a téma nem hozza lázba a kérdezetteket. Legyen akár négyszer négy méteres is, mondja valaki, és még mintha Érmindszentről, Kiskőrösről, Nagyszalontáról idézné a szónokot.

Hazafelé a hídon ugyanúgy vágtat a szél.

Schillinger Andrea

szerző
Schillinger Andrea
publikálva
2000/8. (02. 24.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...