Különösen így van ez a töredékben maradt Petőfi-dráma, a Karaffa újragondolására kiírt pályázatra született Caraffa, avagy az eperjesi vésztörvényszék című dráma esetében. A Thököly-féle összeesküvés idején játszódó darab olyan részletességgel írja le a kerékbe törést és a különféle kínzási módszereket, hogy azt elolvasni sem könnyű. A megtorló vésztörvényszék élén a címszereplő olasz táborszernagy eperjesi polgárokat kínoztatott meg és végeztetett ki. A drámában gátlások nélküli, profi technokrataként jelenik meg, aki – ha éppen nem a bélműködési zavaraival van elfoglalva – császári végrehajtó helyett egyre inkább egyeduralkodónak képzeli magát: „itt én mondom meg, mi az alkotmány. Én döntöm el, ki a nemesember.” Emberi testrészek röpködnek, a közös vég, a kivégzés előtt azonban ki-ki eldöntheti, hogy bőrét menteni próbálva másokat is bitófára juttat, vagy nem lesz áruló. A dráma nyelvében nem archaizál, a rémségek mai szójátékokkal vegyülnek: „Ez meg itt Géczi Kálmán agya. (…) Eldobom az agyamat!” Márton László érezhetően beleásta magát a korszak történelmébe, Caraffa sorsa pedig akár egy modern felfelé bukás is lehetne: az uralkodó a túlkapásai miatt elmozdította felvidéki beosztásából, hogy jól kistafírozva Erdélyben folytathassa áldatlan működését.
Nem mentes a mai felhangoktól a másik 17. században játszódó dráma, az Avvakum, avagy az orosz egyházszakadás sem. Pedig ezt a szerző eredetileg 1980-ban írta, most azonban egy teljesen új változatot közöl. Avvakum protopópa és Jepifanyij szerzetes önéletírásai magyarul is megjelentek, a szerző ezekből merített. A dráma fogságuk helyszínén, „két szazseny, három arsiny és kilenc ladony” mélyen, föld alatti tömlöcükben játszódik, ahol évtizedeket töltöttek egy gerendához láncolva. Ezt a statikus helyzetet a szerző úgy mozgatja meg, hogy a rabokhoz folyamatosan látogatók érkeznek, hol világi és egyházi hatalmasságok, hol természetfeletti lények személyében. A vallási fanatizmust és a két egyház közötti élet-halál harcot Az ember tragédiájához hasonlóan egyetlen mozzanattal érzékelteti: itt nem egy hiányzó vagy meglévő i betű, hanem a két, illetve három ujjal vetett kereszt húz átléphetetlen határvonalat a szétszakadt egyházrészek közé. Szent és profán (sarkalatos kérdés a csak péntekenként ürített kübli), hit és vakbuzgalom egyszerre van jelen ebben a groteszk történelmi játékban.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
