KÖNYVMELLÉKLET

„Hónom alatt egy babával”

Inkeri Markkula író, biológus

Könyv

Első magyarul megjelent regénye, A soha fel nem engedő föld egy szerelmi történet apropóján vezet a nyugalom, a titokzatosság tájaira. A szépen építkező szöveg költői vallomás a természethez. A szerző és fordítója beszélgetnek közös szenvedélyükről, Északról, megmozgató emlékképekről az írásról magáról is.

Magyar Narancs: Északnak ajánlottad a könyved. Emberként és biológusként mit jelent számodra Észak?

Inkeri Markkula: Lelki otthont, szeretetet, menedéket. A sarkvidéki, zord tájakban van valami rendkívül megnyugtató. Lenyűgöző, ahogy a fényviszonyok szélsőséges módon váltakoznak a téli sötétség és a nyári fehér éjszakák között. Rövid, de intenzív a nyár, és igazi a tél. Nagyon szeretem a havat és a fagyot. Dél-Finnországban, ahol élek, már ritkán vannak igazi telek. A szüleim hároméves koromban vittek el először Lappföldre. Erről az útról kedves emlékem egy fénykép: egy fehér hegy előtt állok, hónom alatt egy babával. Azt hiszem, abban a pillanatban szerettem meg Északot. Húsz­évesen költöztem először Lappföldre, és azóta sokszor cseréltem a Délt Északra és viszont. Biológusként sokféle élőhely, állat és növény érdekel, de Észak valamiért ebben is különleges. Az állatok és növények alkalmazkodása a hideg és mostoha körülményekhez tiszteletet ébreszt bennem. Kutatóként sajnos azt is élesebben látom, hogy a sarkvidéki területek milyen nagy veszélyben vannak, hogy ez az egyedülálló környezet lassan eltűnik. A gleccserek, a tengeri jég és a permafroszt olvadása, a hideghez alkalmazkodott fajok visszaszorulása komoly szomorúsággal és szorongással tölt el.

MN: Kutatóként számos északi területen jártál és éltél, Izlandon, a Spitzbergákon, Grönlandon és Lappföldön, és a permafroszt területeit kutattad. Ez a szóban forgó könyved egyik központi témája is. Milyen személyes élmények inspiráltak a regény megírására?

IM: Például a beszélgetések őslakos népek képviselőivel Québecben és Utsjokiban, azok a napok, amelyeket a permafroszt lápjait járva töltöttem, anyagot gyűjtve a disszertációmhoz. Akkoriban különösen erős szorongást éreztem, minden éjszaka hajnali háromkor felébredtem, és a permafroszt olvadásán töprengtem. Gleccseren először Izlandon jártam, csere­diák­ként. Akkor találtam egy hasadékot a gleccseren, amelynek fala egy festményre emlékeztetett. Diákcsere révén jutottam el egy grönlandi kis faluba is, ahol a gleccserfalak kék színe egészen elvarázsolt. Grönlandon egyszer hóviharba rekedtünk, ami a regényben is megjelenik. Úgy fújt a szél, hogy négykézláb másztunk a hóban a falu főutcáján, hogy előrehaladjunk. A Spitzbergákon is végeztem kutatásokat, ahol jegesmedvéket, fehér bálnákat és sarki rókákat láttam, illetve az éghajlatváltozás korai jeleit is észleltem.

  

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.